Sólyom Lászlóé a Magyar Szabadságért Díj
Gépnarancs
2013. június 18. Sólyom Lászlónak ítélték idén a Magyar Szabadságért Díjat.
Gépnarancs
2013. június 18. Sólyom Lászlónak ítélték idén a Magyar Szabadságért Díjat.
Gépnarancs
2013. június 18. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a magyar alkotmánymódosítások visszavonását sürgeti.
Gépnarancs
2013. június 18. Ha az állam 100 forint helyett 93 forintot fizet ki a bankoknak az önkormányzati adósságátvállalás során, az bizony szelektív államcsőd.
Gépnarancs
2013. június 18. A kassai gyűjtőtábor vezetőjeként puszta kézzel és kutyakorbáccsal rendszeresen verte, bántalmazta az internáltakat.
Gépnarancs
2013. június 18. „Ebből így nem nagyon lesz változás” – mondta a volt kormányfő az ellenzéki összefogással kapcsolatban.
Gépnarancs
2013. június 18. Semmi közöm az őszödi beszéd kiszivárogtatásához, a beszédről készült szalagok közül az került ki a médiához, amelyet az MSZP-nél tároltak.
Gépnarancs
2013. június 18. Nemhogy a veszteségtől, de még a rablásoktól sem kell félniük az újdonsült trafikosoknak.
Gépnarancs
2013. június 17. Több mint ezer ingatlant ad át az állam ingyen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződniük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel.