Gepnarancs

Indulatos hangú jegyzékben figyelmezteti Andrea Merkelt a Polgár Portál, és valóban, ha én Merkel asszonynak lennék, ezen szavak hallatán meghúznám magamat, egész Germániával együtt, visszavonulnék a teutoburgi erdőbe és adót fizetnék jótevőmnek, Magyarországnak, aki helyrepofozta kibillent elmémet néhány jól irányzott verbális sallerrel és kokival. Meg amúgy is. Szóval, a CÖF és a Szellemi Honvédelem résen van, csapatai készek bevonulni akár Brüsszelbe, akár Berlinbe.

Mégpedig Prágában. Hihetetlen sebességgel kergették egymást az események a Prágában szorítóba szállni készülő Petrovszki Attila ügyében, aki MMA-harcos, civilben cukrász, valamint mobil neonáci képgaléria és biotárlat. Most nem habozok leírni a „neonáci” jelzőt, ugyanis arra az emberre, aki nagyméretű Hitler- és Szálasi portrékkal valamint horogkereszttel dekorálja ennen mellkasát, nehezen lehetne egyebet mondani – pont az, aminek látszik.

Arról volna szó, hogy egészen komolyan kering a hír szakmai és laikus berkekben egyaránt, miszerint az elhunyt Szalai Annamária helyét a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság élén Deutsch Tamás venné át. Miután véget ért a röhögőgörcs, a csontkovács helyére rakta szétrázódott testrészeinket, a macskát leszedtük a csillárról, ahová a homéroszi kacaj elől menekült, az ápolókkal megegyeztünk, hogy most nem aktuális látogatásunk a Sárga Házban és szomszédaink is megnyugodtak már, töprengjünk el: és miért ne?

Hölgyeim, uraim, a szabad magyar sajtó barátai és fogyasztói – most tessenek olvasni. Most tessenek, mert nemsokára nem lehet majd. Én szóltam. Nem lehet, mert ha elektronikus orgánumot próbálnak majd megnyitni, könnyen megeshet, hogy nem találnak rá, ha nyomtatottat, meglehet, vagy nem kapnak belőle az újságosnál, vagy olyan drága lesz a rá szabott bírságok miatt, hogy azt magyar ember meg nem tudja fizetni majd.

Vegyeskar lesz nemsokára a tanároké, és szép összhangban dalol majd a szebb jövőről, melybe is bizakodva néz, csillogó tekintetét szerényen lesütve az alaptörvény nagysága előtt. Iskolagyárak lesznek, tanüzemek, ahol a nemzet következő éke, tehát nemzedéke okulván nemesedik engedelmes polgárrá a Haza szolgálatát sosem feledvén és gyanánt. Na jó, abbahagyom a képzavarokat, még valaki komolyan veszi őket és velem akarja megíratni a Pedagógus Kar etikai kódexét, márpedig akkor én Abesszíniába szököm.

Aki mondhatta volna szebben is, ezt Rostand Cyranója óta tudjuk. Azonban mit tehet szegény kis lovag, aki nem is olyan kicsi, hiszen a HÖOK elnöke, ha egyszer memóriazavarai vannak? Még azt is elfelejtette, hogy Németországban, Ausztriában és Svájcban németül beszélnek, nem „egyes germán” nyelven. Pedig hát, ha valaki tud németül, ő aztán tud – papírja is van róla. De miről is van szó?

Láttak már börtönt? Igen? Jó. És belülről? Aki még nem, az is fog, nemsokára. Ki nem akar köcsög lenni, kaptárt kell majd annak nézni, sejehaj. Ilyen népköltéseink lesznek, ha általánosan bevezetik a cserdi polgármester, bizonyos Bogdán László találmányát, amely abból áll, hogy a még nem börtönviselt, sőt, tökéletesen ártatlan romáknak megmutogatják a sittet belülről. Szokják a levegőt, legyen mitől féljenek. Emberséges, keresztényi gondolat.

Vannak nagy pillanatok az ember életében, Ali Baba valószínűleg élete végéig sem felejtette el azt a percet, amikor elkiáltotta magát: „Szezám, tárulj!” és megnyílt előtte a kincsek barlangja. Hasonlóan egyedülálló pillanat lesz az is, amikor a jövő héten hosszas erőfeszítések árán ugyan, de végre megnyílik Bakuban az első magyar kereskedőház. Mondhatni, képletesen: a magyar bazár. Ez idáig rendben is volna, Ali Baba örvendezhet – de mit szól hozzá a negyven rabló?