Mint a bocskortalp

Csillogó szemekkel követtem végig Szilágyi Áron vívását, viszont maga a dicsőséges diadal se indított meg jobban, mint az arról való tudósítás. Nemcsak azért indított meg annyira, mert mint honfitárs együtt éreztem Horváth Mariannal, hanem mert külön is megrendít, mikor ilyenfokú szeretetet tapasztalok két ember között. Egyszerűen arra is elárasztott a melegség, hogy Horváth Mariann ennyire szereti Szilágyi Áront. Nem is tudom, melyik élmény volt a hab és melyik a torta. Folytatást! Nagyon remélem, hogy fogunk még osztozni ugyanígy, ugyanilyen műsorban, nagyon köszönöm mind Szilágyi Áronnak, mind Horváth Mariannak.

Szerző: | 2012. augusztus 6. | 7 komment

Nem úgy Bochkor Gábor rádiós híresség, akit bizony zavarta Horváth Mariann elcsukló hangja, örömkönnye. Ő ekképpen élte át azt, amit én:

Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart… Ez iszonyat volt!… Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet…

Óvakodnék az előítéletektől… de ez a Bochkor véletlenül se valami baloldali-liberális nihilista, ugye? Valami tipikus, minden hagyományos értékre érzéketlen balos farok? Abból az óriási, viszont jól körülhatárolható nemzetközi dzsumbujból, amelyik iránymutatásaival jótékonyan benőtte a közéletet, és sajátos toleranciájából és szolidaritásából nem ereszti. Áááhhh, dehogy, Bochkor biztosan nacionalista-kereszténydemokrata beállítottságú. Vagy mégsem? Tán mégis annak az undorító baloldali mosléknak a mócsingja, mely magának jellemzően sok mindent kikér, azonban egy pityergő nő például nincs ínyére? A magyar nemzet olimpiai győzelmét inkább ide se veszem. Az itt felejtős.

Akárki is Bochkor, mindenkinek joga van úgy bírálni egy közvetítést, ahogyan akarja. Számos-számtalan opció létezik, a nyomdafesték ma, hála a szabadság istenének, bármit eltűr. Ha egy kritika meghurcolást von maga után, deficites a demokrácia. Szóval verbálisan szabad pofozni, könnyekig hatódott bajnokasszonyt is. Még a Horthy-fasiszta Orbán-rendszer se tiltja meg, vagy tévednék, lázadó úr? Mivelhogy a régi rezsimben volt ám felségsértés meg effélék. Ilyesmikről hajlamosak megfeledkezni elvbarátaival, amikor Horthy-korszak restaurációjáról vinnyognak.

Mindegy, nem ragadtatom el magam, ne legyen semmiféle felségsértés. Viszont: cserébe ne tessék tiltakozni az ellen se, ha a politikai skála bizonyos oldalán álló hangadók a delikvenst alkalomadtán idegenszívűnek, hazaárulónak, hazátlannak, hasonlónak titulálják. Ugyanis EZ már ki szokta csapni a biztosítékot a bádogszívű Bochkor-féléknél is. Valamiért ez szokta. Pedig semmivel sem nagyobb bumfordiság, mint egy magyar fiú sikerének örvendező riporternőt basztatni.

Tekintettel, hogy Bochkor Gábor ilyen kemény legény, ennyire iszonyodik a sírástól, szívből kívánom neki, hogy soha ne hagyja el örömkönny a szemét. Meg hogy soha egyetlen nő se sírjon miatta.

Címkék:

Szerző:

7 hozzászólás : “Mint a bocskortalp”

  1. Geocracker #

    bizti ő is csak viccolt, Mint a másik.
    http://gepnarancs.hu/2012/08/gyurta-es-a-nemzet/#comments

    2012. augusztus 6. at 16:59
  2. vaksi #

    Nem gondolod, hogy kissé primitív dolog mindenből politikát csinálni, és mindenkit elpakolni jobbra, balra, erre-arra egy-egy szarul sikerült megnyilvánulása miatt. Hajrá Agyarország..

    2012. augusztus 6. at 15:21
    • A lényeg a statuálásban van!
      Uszítsunk! Régi jó magyar szokás szerint! :)

      2012. augusztus 20. at 10:26
  3. Paddington #

    Bochkor taplóságáról már sokan sok helyen véleményt mondtak.Kovács Zoltán az ÉS főszerkesztője azt irja,hogy várja Bochkor bocsánatkérését.Véleményetek szerint bocsánatot fog-e Bochkor kérni?

    2012. augusztus 6. at 10:11
  4. Geocracker #

    Már bocs, de a “Bochkor Gábor rádiós híresség” legfeljebb rádiós hírhedtséget jelent, amolyan rádioceleb. A Boros&Bochkor párosban az előbbi képviselte az IQ-t, minden hobosága, hülyesége dacára. az utóbbi képviselte a hülyeséget, minden műmájer hobosága dacára. Szerintem.

    2012. augusztus 6. at 09:57

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása