Gyurta aranyérmes – MTI Fotó: Illyés Tibor
(Nem, véletlenül sem a Jobbikra, vagy a kurucinfóra gondolok, ugyanis zsidó származású celebeknek gúnyneveket kitalálni, illetve “i” betűvel kezdődő szavak elé egy “zs” betűt illeszteni meglehetősen távol áll a humor fogalmától). Próbál tekintélyparancsolóan komoly lenni, miközben egyszerűen hülyét csinál magából, és elijeszt mindenkit, aki bármit megpróbál megkérdőjelezni az egyetemes baromságaiból, melyeket olyan pajzsként emel maga elé, amely nemhogy nem védi meg a további támadásoktól, de még halálosan meg is sebesíti őt. Ezzel egyértelműen az “ellenség” malmára hajtja a vizet, ami ugyebár lássuk be, nem túlzottan bölcs cselekedet, s nem túlzottan magas intelligenciahányadosra vall.
Mondom mindezt úgy, hogy magamat (bármennyire nem szeretem nyilvánosan reklámozni, kimondom, mert muszáj, különben aljas zsidókommunista lennék eme cikk megírása után) mérsékelten jobboldali, konzervatív embernek tartom. Ebbe természetesen nem tartozik bele a népirtások támogatása, vagy épp a népirtások tagadása, viszont hozzátartozik, hogy amennyire csak tudok, mindenféle agyament szélsőségtől próbálok elhatárolódni, na meg az, hogy értem, vagy legalábbis próbálom értelmezni a viccet. Akkor is, ha annak poénja éppen rajtam csattan. Elképesztőnek tartom ugyanis, hogy Örkény István és Karinthy Frigyes országában annyira mélyre süllyedt a színvonal a XXI. század elejére, hogy nem megy a szövegértés sem. Ami ugyebár alapkövetelmény a magyar nyelv és irodalom érettségin.
Elképesztőnek tartom, hogy egy ország háborodott fel Magyari Péter néhány nappal ezelőtt megjelent, humorosnak szánt cikkén, és egy ország egyszerre ordibál, fröcsög, adóhivatallal, elvitetéssel fenyegetőzik, kommunistázik és zsidózik. Ugyanis értelmes ember, aki különbnek tartja magát a radikális baloldal szélsőséges elemeinél, ilyet nem csinál. Olyan ember, aki hisz valamiben, nem mocskolja be saját hitét azzal, hogy az állati szint alá alacsonyodva, aljas eszközökkel próbáljon megfélemlíteni valakit, aki tulajdonképpen nem is tett semmi rosszat.
Ez egészen más embereknek volt a dolga, még úgy az ötvenes-hatvanas évek környékén, na meg néhány évtizeddel azelőtt. Ilyet ugyanis kizárólag olyan emberek csinálnak, aki félnek valamitől. A bennük lakozó félelem pedig megszüli azt a korábban már említett védelmező mechanizmust, ami pajzs helyett sokkal inkább önpusztító fegyverként funkcionál.
Lerombolja azt is, amit nem kellene.
Végezetül, ha megengedik, nem saját szavaimmal szeretném befejezni eme cikket, álljon inkább itt Örkény István egy méltán híres, egyperces novellája, In Memoriam dr. K. H. G.
– Hölderlin ist Ihnen unbekannt? – kérdezte Dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperiont írta – magyarázta Dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta Dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte Dr. K. H. G.-t.
Néhány éve azt veszem észre, hogy a magyar ember elvesztette a sorok között való olvasás tudományát. Pedig a ’60-as, ’70-es, ’80-as években ez olyan szépen ment, hiszen abban az időben mindenki értette, ha valaki (legyen az író, humorista, vagy zenéz) virágnyelven fogalmazott meg valamit. Mikor és miért veszett el ez? Talán a rendszerváltáskor, ami után lett sajtószabadság? Elképzelhető.
És hogy miért vetettem fel ezt? Azért, mert véleményem szerint ez a sokat vitatott is virágnyelven íródott. Az, hogy Gyurta Dániel “meg lett szólaltatva benne”, csupán arra szolgált, hogy az író tudja mihez kötni gondolatait.
Itt szerintem szó sincs Gyurta, az arany, vagy magának az olimpiának a gyalázásáról, lekicsinyléséről. Ennek a cikknek egy fontos momentuma van: “De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.”
És hogy mindez mit jelent? Szerintem azt, hogy vannak olyan emberek, akik úgynevezett hétköznapi hősök. Aki megküzdenek azzal, hogy egyik napról a másikra élnek. Akik egyszobás lakásban élnek, a házuk beázik, és hiába járnak szorgalmasan dolgozni, a fizetésük nem elég még lakásfelújításra is. Akinek a jég szétverte az otthonát, a tetőt levitte a szél, vagy akiknek tartósan beteg gyerek van a családjában.
Akiket egyik napról a másikra kirúgtak a munkahelyéről, vagy éppen ellenkezőleg. Azok olyanok, akik három műszakban járnak dolgozni, hogy megteremtsék a napi betevőt.
Mégis élnek – túlélnek. Mert muszáj. Nekik is jár a Himnusz.
Szerintem erről szól ez a cikk, de lehet, hogy csak én kerítek túl nagy feneket neki. :)
Oly korban éltem én….
Amikor a sorok közt olvasás tudománya egyet jelentett a szellemi túléléssel. Megtanultam, mert kellett.
Ám ahhoz a korszakhoz olyan publicisták is tartoztak, akik a sorok közé fogalmazás művészei voltak. Papp Laci sikerei kapcsán például nem igazán született volna ilyen jellegű publicisztika. Se a sorok közt, se a sorokon kívül.
A sorok közti publicisztikához nem elég erősen koncentrálni, és akarni. Szerintem.
Hogy is mondták anno? “Aki nem tud arabusul…”
Vagy, ahogy más írta volt: “A humorban nem ismerek tréfát”.
De bocs, ha elcsevegünk egymás mellett, miközben a világ meg mellettünk.
A humor, fenntartom, fura dolog. Ha már a szerző fontosnak érezte kifejteni, még csak jobboldalinak sem tartom magam. S amíg nem lőnek érte, nem érdekel, hogy ki milyen oldalinak tart. De Magyari és Örkény nem egészen ugyanaz.
Örkény humora felemel. Az idézetben a kultúrát emeli ölé, bemutatva egyes rétegeknél a hiábavalóságát. Fekete humor, de humor.
Magyari humora degradál, ha nincs is vele egyedül (pl. Fábri altesti baromságai sem sokkal jobbak.). Degradál, mert nem kiemeli a győztest, hanem lehuzza a maga szintjére. Mindjárt a felütésben:
“Jómagam is szoktam úszni egyébként. Nyilvánvalóan kiválóan csinálja Gyurta Dániel, látszik, hogy ért hozzá, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat is gyakorolja.”
Ez nem öngúny, hanem előtérbe tolakodás. Örkény ilyet nem igazán tett.
Lehetne persze Rostandot is felhozni
“Magamat kigúnyolom, ha kell”, ám ott a folytatás “de másoktól ezt nem tűröm el”.
Ami attitűdjében kicsit szintén más.
Magyari szinte minden bekezdésben odatolakszik. Kéretlenül, és a bajnokkal szembenállva. S ez az ami átrajzolja azt a mondatát, hogy “Megvallom őszintén, nem szívesen bíbelődnék ilyenekkel, és hát ez is egy ilyen apróság, ami miatt most nem nekem játszották a Himnuszt Londonban.”. S ami talán hozzájárult, hogy ne viccnek vegyék, és kiverje a jobboldali biztosítékot.
Mert értem én, érteni vélem. Arra gondolt, hogy öhozzá képest Gyurta annyira más, hogy neki állhatna fel a dobogóra, és ezért nem játszák neki a Himnuszt. De nem azt írta, hogy ” ami miatt most nem én állok a dobogón”. S persze saját egyéni dolga. De a Himnuszt kicsit mindenkinek játszották. Még nominálisan is, mert mindannyiunk pénze is benne van a csapatban.
Magyari humora tehát nem csak egomán, de még pongyola is. Ott, és akkor. S egy stabd-up comedyben talán el is ment volna, ahol látják közben az arcát. Azt, ami helyett most mások próbálják magyarázni az írását. De a szövegben nincs metakommunikáció. Ott a mondatok vannak. S azok a mondatok nem a humorról, hanem Magyariról szólnak. Nem szerintem, hanem szerinte. Ő írta bele magát a szövegbe. S nem egy emlékiratba, hanem egy “humorba”.
A fröcsögésről csak annyit, hogy a sajó és a 3 i még a saját nevét sem meri vállalni. Valóban nem egy jól sikerült írás, viszont jó okot szolgáltatott egy kis marakodásra. Humorosnak egyáltalán nem nevezhető ez a csapongó “mű”. Minősítse mindenki ahogy gondolja, de ekkora vásári lármát nem kéne csapni hozzá.
Dehogy egy ország háborodott fel. Csupán néhány beszűkült agyú, fröcsögő, könyökvédős, magát hajdemagyar konzervatívnak gondoló firkász. Magyari írása egyébként nem hogy humorosnak gondolt, hanem rendkívül magas színvonalú, összetett humor volt, amit épp ezért ez a kulturálisan szegény réteg képtelen volt felfogni, mert ők minden írást csak névértéken bírnak elképzelni. Ez egy ún. humoreszk volt, aminek a mondanivalója pont az ellenkezője volt annak, mint amit szó szerint véve értettek ezek a jóemberek.
Humoreszk ügyben javasolnám Heltai-t olvasgatni. Legalább tudható lenne, hogy mi az a műfaj :-)
teljes mértékben egyetértek ezzel, elképesztően elszomorít, hogy egy írást ennyire félreértelmeznek, még akkor is, ha az annyira nem sikerült jóra. érdemes megnézni a kommenteket a vastagbőr azon facebook-posztja alatt, ahol Berki Krisztián névrokonával viccelődtek. szimpla jópofa poén, de egyesek mintha csak vért és szart lennének képesek fröcsögni, és magukból kikelve ordítanak, hogy merészel valaki bármin is poénkodni. kibaszott szomorú, hogy ezek a tanulatlan, olvasottságukat 400 karakteres facebook-bejegyzésekből szerző primitív véglények legyenek a hangadók bármilyen szintű közéleti vitában.