Az ugyanis a helyzet, hogy Rejtő Jenő (P. Howard, Gibson Lavery) írásait mindezidáig bárki letölthette a Magyar Elektronikus Könyvtár állományából. Mindezidáig. Véletlen folytán derült fény a jelenségre: ármányos kezek minden, azaz minden Rejtő-regényt eltávolítottak az adatbázisból. Ami azért érdekes, mert fél évvel ezelőtt még e sorok írója is onnét töltötte le a Boszorkánymestert: nem tagadható, hogy ott volt. Szükség esetén bemutatható a MEK azonosító file-ja. Mi történt?
Azt senki sem tudja. Hivatalosan: semmi. Csak ahol még két hete is volt tartalom, ott most nagy, üres nihil van, a kereső nem talál semmit. Némi trükkel elérhető a korábbi tartalom: de ne várjunk az átlagos felhasználótól hackeri ismereteket. Kit zavart Rejtő? Feltételezhetően nem a romkocsmákban merengő magyar értelmiséget. Megkockáztatható az a feltételezés is, hogy talán egyszerűen Buzgó Mócsing munkájának eredményével volt alkalmunk találkozni, aki a borneói Fahéj tanya intézője volt… szóval, valaki okosabb lett saját magánál, a főnökeinél, de még a magyar irodalom történeténél is.
Mármost, esett, ahogy esett, a kár megvan. Sajnos nem lehet minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt állítani, de tény, hogy a felelős megérdemelné, hogy elhelyezzék a teveúsztatóba, szudáni gyalogosok derékszíjának használatával. Mely, mint tudjuk, másfél hüvelykkel szélesebb a légiósokénál. És nem csak hanyagságról, ignoranciáról, butaságról van szó. Arról van szó, hogy Rejtő Jenő nélkül nem létezik Magyarország. Legalábbis az, amiben élünk, amit szeretünk, nem. Lehet, hogy van egy másik, egy távoli, konfigurációs térben, ahol senki sem viccel és sumerológusok magyarázzák a Lét Értelmét: nem tévedés, a MEK kezdőlapján legalább nyolc kötetnyi sumerológiát érhet el az, akinek kenyere. Mondom: lehet, hogy van egy másik Magyarország, de nem a valóságban. Legendákban, mítoszokban talán.
Fülig Jimmy helyett Enkidu? Még a feltételezés is sértő. Don Fülig di St. James ezt nem így intézte volna. Még akkor sem, ha Gomperez hídlakó a tanácsadója.. ”Szervusz, nép” mondta volna, és erre adekvát a válasz: „Szervusz, király”. Pillanatnyilag a Rejtő-életmű eltüntetésének felelősét nem ismerjük, de az csupán idő kérdése. Bűn volt, vétek volt eltüntetni valamit, ami még két héttel korábban is nyilvánosan hozzáférhető volt.
Vagy tán az lett volna a baj, hogy Rejtő… hm, nem egészen nyilas családból származott? És véletlenül úgy halt meg, hogy néhány emberi formájából kivetkezett keretlegény több napra felkergette Ukrajnában egy fára, ahol éhen pusztult? Ja, persze, ez nem történt meg… nem hát, a Másik Magyarországban semmiképp sem. Ilyen, ugye nincs, nem volt, de lesz. Nehéz lenne elmondani, mennyire undorító, hogy ez egyik legnépszerűbb magyar írónak még a létezését is megpróbálják letagadni.
Talán nem is az a baj, hogy volt.
Talán az, hogy meghalt.
És ifjonti, harmincas bohóságában aknát szedett munkaszolgálatosként. Vannak ilyen bohém emberek. Schmeisser-géppisztolyt tolnak az oldalukba, és lám, már ott is flangálnak az aknamezőn. A kis meggondolatlanok. Mint Rejtő. Ezt a hanyagságot… A haláláért felelős már a Mindenható előtt állt, évekkel ezelőtt. Nincs értelme keresni. Értelmetlen volna bármi bosszú.
De tőlem, tőlünk el akarnak venni valakit.
Tőlünk, magyaroktól.
Igen. Rejtő Jenőt.
Ne hagyjuk.
Mi vagyunk, a Nép, akinek Barátja Volt. (Csontbrigád)
Lesz is még, lefogadom.
Szele Tamás
























Lassan egy hete tudja Szele úr (?), hogy a cikkében leírt “aggodalom” alaptalan hiszteriakeltés. Minezek ellenére a cikket nem korrigálja – úgymond azt kommentben megtette. Az úr mellé ezért tettem a kérdőjelet. A Gépnarancs szégyene, hogy a cikk ebben a formában marad, hivatkozási alapul újabb “rettegéseknek”. Szele Tamás írásait ezekután tudom, hogyan olvassam. sajnálom egyébként.
Szóval riadó lefújva, nem lopták el, csak Rejtőzködik.
http://rejto-jeno.linkpark.hu/
Nagymezo u 38
Budapest
felhasznalonev
rejto a ponyva shakespeare-je
Ez azért durva.
Mármint amit a szerző ezzel az irománnyal sugall.
Leírni nem meri, csak sunyi módon sugallja azt, hogy Rejtővel az a baj, hogy zsidó származású.
Erre a szemétre (ennek a szemétnek) 0 pontot adok.
Általában vagy a kiadó vagy a szerző/fordító örökösének kérésére kell levenni egyes könyveket a nyilvános szolgáltatásból (mert pl. e-book-ként akarják forgalmazni). Rejtő esetében a jövő év végén jár le a copyright védelem, utána ismét tudjuk majd szolgáltatni. (A kilencvenes években már lejárt egyszer, csak később meghosszabbították a védelmi időt.)
Akkor miert volt a MEK-en egy par hettel ezelott?
Elnezest,most lattam, hogy meg mindig ott vannak a konyvei:
http://mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/rejto/
Tisztelt kiadó! Az e.mail címemre,nem küldenék el,az eddig megjelent Rejtő könyvek címét?Nagyon hálás szívvel gondolnék önökre!
habiferi@freemail.hu
Ok. Tehát kiderült, hogy a feltett cikk valótlanságot sugall. Ilyenkor mi a helyzet? Szerintem a tisztelt szerző legjobban tenné, ha levenné, visszavonná a kedélyborzolásra erősen alkalmas irományt. Minek olajjal öntözni a parazsat?
….. “Hol hagyta? Valami matrózban.”"….
“A törvény szerint a szerzői jog halálunk után még 70 évig biztosítja jogainkat, ezért ennek szabatos igazolása akár unokáink érdekét is szolgálhatja.” http://www.szerzoijog.com/munyilvantartas
Visszavonom, megint semmi! Nagy zseni kezelheti ezt az oldalt!
Már jó ideges lettem de azért rákerestem én is és először nem jön ki semmi de utána az összes műve megjelent itthttp://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/rejto/boszim/
Átrendezték lehet!
Rejto! Alap!! Az elso konyvek kozott fogyasztottam, mihelyt megtanultam olvasni: Szoke ciklon -”higgyek el, van abban valami ami orgyilkossagra emlekeztet, midon halloszervunkkel hatulrol ledofjuk egy masik ember titkat”- :)
Megkérdeztem, már pontosítottam is. Feljebb látható. Nekünk, olvasóknak így is, úgy is kellemetlen. Akár azért nincs, mert nincs, akár azért nincs, mert nem lehet, csak az a végeredmény, hogy nincs. De valóban, mentsük fel a MEK-et.
Szele Tamás! Miért nem kérdezte meg a MEK-et?
info@mek.oszk.hu
Én az ő válaszukra inkább kíváncsi vagyok, mint a “rettegésre”. Egyébként teljesen egyetértünk abban, hogy Rejtő fontos írója a magyar irodalomnak.
Nem úgy szól a szerzői jogi törvény, hogy a szerző halála után 50 évvel már nem érvényesíthetők szerzői jogok, ergo szabaddá, közkinccsé válnak? (Nem tudom, ezért kérdezem.)
Mint azt megtudtuk,nem a MEK a felelős a jelenségért: a szerzői jogok birtokosa, a Kossuth kiadó képviselője, Földes László kérésére vették le a Rejtő-regényeket. Ilyenformán a MEK valóban nem is tehetett mást, minthogy egyelőre eltüntesse őket – 2014-től viszont lejár a szerzői jogok érvényessége, és újból közreadják őket. A Magyar Elektronikus Könyvtár tehát ártatlan. Viszont, hogy miért volt ez jó a Kossuth kiadónak, továbbra is rejtély.
Rejtő nem volt nyilas. Sőt. Az is érdekes amúgy, ahogyan a nem is oly régen még szinte fetisizált “polgáríró” Márai is a háttérbe szorult… Lesz mit csinálnunk, ha ezeket végre elzavartuk a picsába…
Nem szívesen fényezem magam, de én már nagyjából 30 éve bevettem Rejtőt a kötelezők közé … igaz, az “ofő” egy írásbeli figyelmeztetéssel jutalmazott érte … túl hangosan röhögtem fel, mialatt ő és az osztály egy verset elemzett.
Piszok csirkefogók!!!