(A HVIM, elnöke, Zagyva György Gyula a magyar parlament tagja. A HVIM szoros stratégia szövetségben áll Magyarország legnagyobb szélsőjobboldali pártjával, a Jobbikkal).
Barcsa-Turner Gábor a következő szavakkal mutatkozik be. „Én vagyok az, aki ellen küzdenetek kell” és paradox módon, azonnal felszólít bennünket, hogy be ne rakjuk a lábunkat Magyarországra, ha netán szembesülni szeretnénk vele, mert hajlandó akár a gyilkosság eszközeivel is élni, hogy belénk fojtsa a szót.
Idézzük: „Ne gyertek soha vissza! … itt az újnácik és fasiszták fel fognak titeket akasztani a gusztustalan cikkekért. Itt mi vagyunk az urak….Maradjatok odakint és haljatok meg hontalanul, vagy éppen Izrael állam dicsőítésében, de ami magyar, azt ne vegyétek a szátokra többé!… Legyetek kanadaiak, amerikaiak, európaiak, amik csak akartok, de szátokra ne vegyetek semmit, ami a magyarsággal kapcsolatos!”
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta azt üzeni Barcsa Turner Gábornak és társainak, hogy nem fognak elnémulni a durva fenyegetés hallatán, sőt egyre erőteljesebben fogják hallatni hangjukat világszerte és az óhazában is a demokrácia és az emberi méltóság védelmében.
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta vezetői továbbá azt üzenik Barcsa-Turnernek, hogy nem őt tekintik fő ellenfelüknek, hanem Orbán Viktort és a Fideszt. A Fidesznek és a jelenlegi kormánynak köszönhetjük, hogy Magyarországon egyre erőszakosabb módon terjed, hódit az új-fasizmus. Köztudott, hogy a Fidesz meleg fészkében kelt ki a Jobbik, és a Jobbik vállalta be szövetségesének a HVIM-et, a Betyársereget, a Magyar Gárdát és a többi új-fasiszta szervezetet mely ma, a magyar kormány védőszárnyai alatt zavartalanul burjánzik és szennyezi a közéleti levegőt. Vona Gábor, a Fidesz polgári köreiből, Orbán tanítványaként, mint egy dédelgetett pacsirta repült be a magyar közéletbe. A Fidesznek nem Vona Gábor antidemokratikus szellemiségével, gyűlöletkeltő retorikájával van baja, hanem elsősorban azzal, hogy Vona több százezer fasiszta szavazót kivitt a biztos Fideszre szavazók táborából.
Ismételjük: A Kanadai Magyar Demokratikus Charta elsőszámú ellenfele, nem Barcsa-Turner Gábor serege, hanem Orbán Viktor kormánya, melynek társadalmilag felelőtlen vezetői Magyarországot egyre inkább Európából kifelé, egyre inkább az intolarencia, a fosztogató államhatalom és a zsarnokság irányába tereli.
Aláírók: A Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítói, szóvivői:
Dr. Göllner András – nemzetközi szóvívő, Montreál, Québec | Dr. Christopher Adam, Ottawa, Ontario | Dr. Balogh Éva, New Haven, Conn. | Dr. Stevan Harnad, Montreál, Québec | Dr. Imre Szeman, Edmonton, Alberta.
Göllner B. András a Kanadai-Magyar Demokratikus Charta alapítója, országos szóvivője. Kettős – magyar és kanadai – állampolgár. Gyerekkorában, 1956-ban került Kanadába. Egyetemi diplomáit Kanadában, nagydoktori diplomáját politikai gazdaságtanból a The London School of Economics egyetemen szerezte. Szakterületei: politikai gazdaságtan és kommunikáció. Három könyv (Social Change and Corporate Strategy. Sttamford: IAP, 1983; Public Affairs in Canada. Montreal: IRPP. 1984; Canada Under Mulroney (ed. with D. Salee), Montreal: Véhicule Press, 1988.) és számos szakmai tanulmány, cikk szerzője.
A rendszerváltás óta gyakran jelennek meg írásai Magyarországon is, vezető napi lapokban, folyóiratokban. A montreáli Concordia egyetem politológiai tanszékén 1977-ban kezd tanítani, ahol ma már Emeritus rangban oktat. A rendszerváltás első húsz éve során idejét Budapest és Montreal közt osztotta, gyakran szerepelt előadóként is Magyarországon. Fontos szerepet játszott a kommunikációs szakma, a Public Relations, a társadalmi párbeszéd módszertanának, szellemiségének magyarországi fejlesztésében.
Ö koordinálta Magyarország EU csatlakozásának első kommunikációs stratégiáját, és több államigazgatási kommunikációs fejlesztésben is részt vett Magyarországon. Göllner B. András Montrealban él, idejét írással, oktatással, zenéléssel tölti.






















Bodó Szilárd Úr! – Bár nem hiszem, hogy ez a hely lenne megfelelő kérdése megválaszolására, de amint azt a történelemben számtalan példa is bizonyítja történtek, történnek hasonló átlényegülések, változások.
A római katolikus egyház első embere (a pápa) a Waffen-SS katonája volt… hasonlóan Kurt Waldheimhez, az ENSZ egykori főtitkárához, aki szintén az SS-ben szolgált. A forradalmár Napóleonból önkényúr, a keresztény Bem Józsefből muzulmán pasa lett az élete végére… Hosszasan sorolhatnám Önnek a példákat.
Lukács Ilonától tkp. elnézést kellene kérni a jelzőkért, de ha már volt szíves védelmébe venni a többszörös gyilkos Wass Albertet (akit volt “szerencsém” ismerni), és rasszista bejegyzést fűzött a közzétett cikkhez – akkor talán még kíméletes is voltam vele.
Tisztelt uram! Nem kerültem szélsőbal oldalra… A Kanadai Magyar Demokratikus Charta és a Kanadai Magyar Hírlap nem szélsőbaloldali, hanem inkább liberálisnak mondható szervezet illetve orgánum.
Kétségtelenül kényelmetlen lehet a rasszista, és inkább náci, semmint hungarista szervezetek számára a puszta létezésem is, hiszen én már a kezdetektől ismerem azokat a személyeket (politikusokat, pártokat, anyagi támogatókat) akik lehetővé tették a jelenlegi politikai helyzet alakulását.
A kérdés nem az irattárra vonatkozott, hanem az ön világnézetére – a Lukács Ilonának adott (“primitív kis állat”) válasza és nyilas(?) hungarista(?) érintettsége elég különös, esetleg megmagyarázná hogy lett Saulusból Paulus? Örvendetes, ha világnézetén változtatni tudott, biztos nagyon kell sóhajtani, hogy széljobbról szélbalra kerüljön az ember. De nem tisztem természetesen Önt megitélni, hiszen nem is ismerem.
wikipedia “Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom
“1946-ban Henney altábornagy (Szálasi “személye körüli miniszter”), dr. Tarnói László és Nyisztor Zoltán Caracasban /Venezuela/ alapította meg – a náci ODESSA mintájára – a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy összefogja a világ minden részére szétszóródott nyilas párttagokat, hungaristákat. Az 1998-ban megszűnt organizáció utolsó vezetője az illegalitásban működő Hungarista Mozgalom hírfőnöke Szemenyei-Kiss Tamás volt.”
????????????????????????????????????
És mi a kérdése, tisztelt Bodó Szilárd úr?… (Ez az információ ugyanis néhány tízezer olvasó számára ugyanis ismert) – Amit nem idézett a Wikipédiából, azt én folytatom: “Szemenyei… 1998-ban megszüntetnek nyilvánította a HMH tevékenységét és az irattárat átadta az Országos Széchényi Könyvtárnak…”
Minden elismerésem Göllner Andrásé és társaié.Azokat tartom hazaárulóknak,akik a magyar népet becsapták és becsapják,kifosztják a maguk vagyonának növelésére.
“”Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja a országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk most Európa testén. Lesz-e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez…”
Nagyváradi Napló 1903. július 30.
Ezt Ady Endre írta több mint 109 évvel ezelőtt!
Szinte hihetetlen, hogy mennyire aktuálisak ma is a sorai…
Lukács Ilona! – Magának az “elnyomott” indiánok és eszkimók okozzák a legnagyobb gondot? Szeretne Ön olyan “elnyomott” lenni, mint Kanafában az adómentességet élvező őslakosok…
És mindez után valószínűleg még tiltakozik, ha nácinak és rasszistának nevezik! Primitív kis állat lehet maga.
Most már tudom hogy annak idején WASS ALBERTNEK miért nem sikerült hatékonyabban küzdeni a Magyar és a román kommunisták ellen.
Mivel ez a Göllner B. András és a hozzá hasonló hazaárulók már akkor is a Magyarságot tartották a fő ellenségnek. Ez a Demokratikus Charta szöveg csak humbug. Kérdem mit tesznek a Kanadai kormány által elnyomott indiánokért vagy eszkimókért ?.Miért nem akadályozzák meg hogy a Kanadai kormány ne telepítse vissza Magyar honba. Azt sok cigányt aki Kanadába menekült ( MÉG HOGY MENEKÜLT RÖHEJ ).
És mindez történik Magyarországon, 2012-ben, Orbán Viktor cinkos hallgatása mellett… (Miközben, ismert, hogy a Terrorelhárítási Központ előtt nem ismeretlen a levélíró, Barcsa-Turner tartózkodási helye.)
Nagyon helyes! Itthon is hasonlók kellenének, de sokan!