Csakhogy az biztosan kimerítené a rendőrállam, a személyiségijog-sértés és a diszkrimináció fogalmát. Ó, jaj. Még szerencse, hogy engem nem aggaszt ez.
Az ideális valóban egy rendőrállam volna, ahol úton-útfélen rendfenntartó milíciák járőröznének, ám nem törvényen kívüliek, mint a Magyar Gárda meg a Nemzeti Őrsereg, hanem államiak, kormányfelügyelet alattiak. Az ország minden tájának békéjét biztosítanák, az arany mezők, ezüst folyók mindegyikét lefednék éjjel-nappal. A civil mindennapok megszokott látványa lenne az uniformis. Ez a fundamentális karhatalom a rendőrség főszárnyának, a pindur pandúroknak a dolgát könnyítené. A bűnügy az erőszakos bűncselekmények zömétől megszabadulna ezáltal. A globális polgárőrség rengeteg tagot feltételez. Mivel eltartásukra, egyenruhájukra, fegyverükre nincsen keret, egyelőre idea marad.
A bűnprevenció egy szolidabb, megvalósítható módja az utcák, terek, épületek bekamerázása, szétkamerázása, valamennyi szögből. Ez költséghatékonyabb eljárás, egyszeri befektetést igényel. London ominózus járdáinak például jellemző kelléke a kamera, mely szélesebb körben is terjesztendő. Egy készülék megsérülésekor vagy a fejetlenség bármiféle jelére az illetékes hatóság azonnal a helyszínen terem. A Nagy Testvér visszatartó ereje jóval nagyobb az ítélőbíróénál, hiszen előbbi növeli maximálisra a lebukás kockázatát. Súlyos bűnözés a halálbüntetést vállaló államokban is előfordul. Az ellenőrzött terület aprólékos átlátása azonban kizárja az illegalitás homályba veszését, sőt szándékát is.
Szintén egyszeri invesztáció, hosszútávon a leghatásosabb módszer a szelektív géngyűjtés. Az emberhez méltatlan (szellemi) alkatú példányokat érdemes egyszer s mindenkorra lerázni az élet fájáról. A mai világban, amelyben a hatalmat egyre inkább a tudás veszi át, a háborút a technológia nyeri, a kétkezi munkát a gép végzi, teljesen feleslegesen szaporodnak a 100-nál kevesebb IQ-val rendelkező egyedek. A mércét meg nem ütő embertársak sterilizációja kiírná az emberiség jövőjéből a primitív agressziójú, kizárólag fizikai problémamegoldásban gondolkodó, közveszélyes ösztönlényeket. Őket a társadalomtól távol tartani a jelen, az ő utódlásuknak gátat emelni a következő generációk kérése, többek közt Bándy Kata meg nem születő gyermekeié.























Szerintem a szerző alapjában véve gúnykacajnak szánta az írást a szélsőjobb felé.
Ez a 100-as IQ alatti sterilizáció addig a pillanatig működik az ezt hangoztatók körében, amíg nem születik egy ÁTLAGOS intelligenciájú párnak egy ÁTLAGON ALULI IQ-jú gyermeke. Megnézem azt a szülőt, aki belemegy, hogy gyermekétől elvegyék a szaporodás jogát.
Ezen kívül további súlyos tévedés, hogy az IQ és a társadalmi hasznosság valamint a bűnözésre való hajlam szükségszerűen összefüggne. Egyrészt: az IQ fejleszthető 10-20 ponttal is, semmiképpen sem veleszületett, és bizonyos korig nem is mérhető, hiszen a tanult ismerek ismeretlen helyzetben való alkalmazásának képességét méri, meg logikai készséget, szóval sántít ez így barátom, nagyon is.
Végső érvként a Beethoven-storyként elhíresült történetet idézném:
>>”Egy terhességmegszakítással kapcsolatban kérdezném a véleményét. Az apa szifiliszes, az anya TBC-s. A négy megszületett gyermek közül az első vak, a második meghalt,a harmadik süketnéma és a negyedik szintén tuberkulotikus. Ön mit tett volna a helyemben?” „Én megszakítottam volna a terhességet.” „Akkor tehát elpusztította volna Beethovent!”<< persze viszonylag ritkán lesz Beethoven egy szifiliszes, tehát idegrendszerileg károsodott apa és tbc-s (és alkoholista!) anya gyermekéből, de a problematikára szerintem azért rámutat ez a kis történet.
nocenz_Ura : TE BAROM A CIGÁNY NEM STERILIZÁLNI KEL.
HANEM KIHERÉLNI MINT A MALACOT KÉT HÓNAPOS KORÁBAN !
Ez komoly?
Tényleg menetelünk egy náci diktatúra felé? Vagy csak a legelvetemültebbek a leghangosabbak?
Abból amit írsz, csak a közterületek bekamerázásával értek egyet, a többit egyenesen hajmeresztően veszélyesnek tartom.
Amerikában vannak miliciák, van önvédelemkor gondolkodás nélkül használható, viszonylag szabadon tartható lőfegyver és van halálbüntetés (bár egyre kevesebb helyen). Kevesebb a gyilkosság? A fenéket, sokkal több, mint azokban az országokban, ahol mindez nincs. A világ nem egyszerű.
A tömeges kényszersterilizálás meg teljességgel elfogadhatatlan. Nem kell a történelmi párhuzamokat felidézni, belátható, hogy hova vezet, ha ilyen útra lép egy társadalom.
Amerikában nem olyan mindenhová kiterjedő milíciák vannak, mint amilyenekről én írtam, a lőfegyvertartást meg a halálbüntetést ellenzem. Főleg az utolsó bekezdésben emlegetett véglények kezébe nem való fegyver.
Szellemi fogyatékosok sterilizációját eddig is végezték (Amerika, Norvégia, Finnország, Svédország, Dánia, Svájc, Ausztria, Magyarország), és érdekes módon nem halt bele a társadalom.
Ha ellenzed a halálbüntit és a lőfegyvertartást, akkor mégsem tér el a véleményünk annyira, mint gondoltam. Viszont a cikkben nem a szellemi fogyatékosok sterilizálásáról írsz, hanem a 100 IQ alattiakéról. 100 IQ az átlagos intelligencia szint… Azt meg ki döntené el, hogy kit kell kiherélni?
Én annyira ellenzem a halálbüntit, hogy Szaddám kivégzését is mérhetetlenül sajnálom, ugyanis igazán érdekelt volna a memoárja. Legalább azt megvárhatták volna. Ez vonatkozik Hitlerre is amúgy, a történelem legértékesebb önéletrajzával vagyunk szegényebbek azzal, hogy öngyilkos lett. Hagyni kell alkotni a szociopatákat is (börtönben persze). Minden élet értékes, viszont nem minden életet kell szaporítani. A lőfegyvertartás meg elsősorban arra jó, hogy legyen muníció a vadbarmoknál, pont ez ellen szól az írásom.
Ha a szellemi fogyatékosokat (70-es IQ alattiakat) lehet sterilizálni kataklizma nélkül, akkor lehet a 100-as IQ alattiakat is nyugodtan. Valamivel több ember, de ezzel emeljük jelentősen az átlagszínvonalat, aminek konklúzióját leírtam.
tud valamelyikőtök forrást adni arra, hogy ma sterilizálják a szellemi fogyatékosokat?
tudom, hogy régebben volt erre példa, de a jelen helyzetre volnék kíváncsi.
http://www.szabadgondolkodas.hu/mhcikkek/ce_ef.htm
Ha jól látom, szcientológusok vették át ezt a cikket, de még a liberális Magyar Hírlapban jelent meg, úgyhogy hiteles.
Tehát nem. (Én is rákerestem, az elsők között dobja ki a google ezt a cikket.)
Dán-svéd ügyről tudok (Dániában éltem egy ideig), óriási botrányt kavart, és egy csomó kártérítést fizettek a svédek az érintetteknek ’95 után.
Ezt a cikket provokációnak veszem – szellemi fogyatékosok esetén is óriási szakmai vita van az üggyel kapcsolatban, és ha elvétve elő is fordul, a gyám dönt, nem az állam. Az eddigi cikkeid alapján jobboldali liberális, libertáriusnak lőnélek be, nem hiszem, hogy egy ilyen mértékben autoriter, a történelem legsötétebb korszakát idéző eljárást támogatnál.
Egy libertáriusnak nem fog tetszeni, de a bűnmegelőzés egyetlen hatékony módja az erős szociális rendszer. Skandináv államok – ingyenes, minőségi felsőoktatás, orvosi ellátás, munkanélküli segély, amiből nem kell nélkülözni, de emellett motiváció a munkára.
Fizetés – a minimálbér magas, akkora, amiből kényelmesen el lehet élni, és nincsenek túl nagy társadalmi különbségek, mert a kőgazdagok többet adóznak. Boldogan, mert a munkaerő első osztályú, és az állam is támogatja őket.
Korrupció iszonyat alacsony – mert egyszerűen nem éri meg.
Karhatalommal, kamerával, álami erőszakkal csak arra adunk motivációt az elnyomott, mélyszegénységben élők számára, hogy kreatívabban, brutálisabban bűnözzenek.
Hate breeds hate, love is the answer.
Ja, és amennyiben felmerülne a kérdés, hogy ezzel a középszerűséget támogatjuk, meg lehetne nézni a svéd, dán filmművészetet, a tudósok elismeréseit, a technikai innovációt.
Mindenben élen járnak.