Ponta ellentámadásba lendült

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Romániának meg kell mutatnia, hogy "okosabb és racionálisabb", s nem hagyja magát provokálni.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. június 6. | 1 hozzászólás

Ponta figyelmeztet

A román kormány szerdai ülésének kezdetén – amikor még újságírók is bent lehettek a teremben – Ponta Kövér László magyar házelnök erdélyi látogatásáról úgy vélekedett, hogy annak “hosszú távú célja van”. Megköszönte a belügy- és külügyminiszternek azt, ahogyan viszonyultak Kövér “provokáló és felelőtlen” magatartásához, és arra kérte őket, hogy továbbra is “határozott álláspontot” képviseljenek a magyar házelnökkel szemben.

“Meg kell mutatnunk, hogy racionálisabbak és okosabbak vagyunk, nem hagyjuk magunkat provokálni, de nem is feszítjük túl a húrt. Az ilyen provokációknak hosszú távú céljuk van, nekünk pedig védenünk kell nemzeti érdekeinket, önazonosságunkat” – mondta Ponta.

Kövér László kedden érkezett Erdélybe, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként részt vegyen az erdélyi párt kampánykörútján. A látogatás előtt a román parlament házelnökei arra kérték, hogy halassza el vizitjét a vasárnapi romániai helyhatósági választás utáni időre. Kövér László azt mondta: látogatását jól megfontolta, és mivel jogi akadályát nem látta annak, hogy magánemberként ellátogasson egy EU-tagállamba, eljött segíteni az MPP választási kampányát, akárcsak négy évvel ezelőtt.

Ugyancsak Erdélyben tartózkodik Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, akit egy másik magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke, Tőkés László hívott meg.

Forrás:

Beküldte:

Trackbacks/Pingbacks

  1. Sovány úr nyaral | Gépnarancs - 2012. június 10.

    [...] őtet békiben. Román határőr mutatja, hogy nem addig van az, neki parancsa van rá, hogy okosabb és racionálisabb legyen, majd ponta Sovány úr kedvéért kapjon fegyelmit a nyakába, szentségel, káromkodik, magyarul. [...]

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása