Ezt Orbán Viktor miniszterelnök közölte a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban arra a felvetésre válaszolva, hogy a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át.
A kormányfő kijelentette, az egyházak által működtetett intézmények ügyét nem tekinti sem ideológiai, sem vallási kérdésnek.
Mint mondta, a szociális és az oktatási ügyekért felelős miniszter, Balog Zoltán és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közös javaslatot készít az arányosság érdekében, vagyis hogy egy egyház ne vállaljon jelentősen több intézményt annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban, ellenkező esetben ugyanis az adott felekezet hitéletben elfoglalt szerepe és a hitélet alapján nyújtott szolgáltatások mértéke elválik egymástól.
“Arányosságot és mértéktartást kell majd szem előtt tartani” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Közölte, mindezt egy szabály fogja rögzíteni, és így nem kell attól tartani, hogy egy-egy kisebb befolyással rendelkező egyház a tényleges szellemi hatása alapján vett súlyához képest sokkal nagyobb arányú intézményfenntartást vállal. “A kettőnek valahogyan kézen fogva kell járnia” – fogalmazott a miniszterelnök.
























Nem a gyülekezettől kell félteni az országot. Összesen egy vagy két
iskola átvételéről van szó, csupán a politikusok által gerjesztett
hisztéria az, ami nagy.
valóban, érdekes, h az antiszemitizmust, gyűlölködést nem akarja Orbán korlátozni kormányzati intézkedésekkel! pedig ha vmi, akkor az veszélyt jelent, nem pedig az a 2 db iskola amit átvet a HGY… főleg h, ha ezt korlátozni akarják, hát az minden lesz, csak arányos nem!
áhh mondom én csinálják itt fesztivált, mert ráérnek csak az a gond, hogy ezeket komolyan kell venni mert, ha van egy kis kovász a tésztában akkor az az egészet meg keleszti, és sajnos Mo-on is van egy kissebség aki nagyon szeretné az országunkat tönkre tenni, és ezt nem szabad hagynunk!! kinek ha nem nekünk kell megállítani a gyűlölet és utálat keltést?!?!
Most már tényleg egyre nevetségesebb ez a félelemkeltés…
Ha attól fél, hogy azt fogják tanítani a gyerekeknek, hogy ne ölj, ne lopj, tiszteld a szüleidet, s tiszteld embertársaidat, és NE GYŰLÖLJ SENKIT, nos, ez valóban rémisztő…
Nincs értelme ilyen pitiáner dolgokról veszekedni, ahogy mondtam már, jövőre majd úgyis a gyakorlat fogja az ilyen félelmekkel rendelkezőket meggyőzni!
Jaj, hagyjuk már. Mert talán az átvett iskolákban nem fog menni az agymosás? Kötelező hittanóra, hitgyülis módra?
A XXI. században, Európában?
A természettudományokat kellene előtérbe helyezni, demokráciára, együttműködésre tanítani a diákokat, nem bullshitvallásokra. Akiknek a vezetői jól megszedik magukat a megvezetett hívek adományaiból.
Megértem, hogy vannak jó emberek, akik valamilyen trauma, vagy félresikerült élet miatt egy egyházban, méghozzá ebben az egyházban találták meg a helyüket, de amiben hisznek egy nagy rakás szar. A szar pedig az árnyékszék után a csatornákba való, nem pedig az iskolába, a gyerekek szájába.
Ismeritek a mondást? “A vallás olyan, mint egy pénisz. Nem baj, ha van neked. Az sem baj, ha büszke vagy rá. De ne tedd közszemlére az utcán, és KÉRLEK, ne próbáld meg legyömöszölni a gyerekeink torkán!!!”
Mint minden ilyen információt, ezt is minden bizonnyal valahol hallotta, de kérem olvassa el a törvényt…igen , jövő évtől minden iskolában kötelező lesz hittan óra, ahol mindenkinek biztosítva lesz a saját vallásához megfelelő oktató, s azoknak, akik egyáltalán nem akarnak hittanórát, azoknak lesz biztosítva erkölcstan óra, és ez MINDEN iskolában így lesz, egy sem lesz kivétel… ezekben az iskolákban valóban nem lesz kötelező semmi, és ezt bizonyítja, hogy ugyan azok a tanárok fogják tartani az órákat, de ez is már milliószor el lett mondva, csak sokaknak szelektív a hallása, s csak azt hallják meg, amit meg akarnak hallani…ha attól fél, hogy a gyermekek agymosást kapnak, talán ésszerűbb lenne, ha a katolikusok által átvett iskolák ellen tiltakoznak, ahol tényleg KÖTELEZŐ a misékre járás, és ha olyan társadalmat nevelnek amilyenek ők..hát akkor nekik süsse el ezt a mondást, ismerve néhány pap ügyét…
Szóval ahelyett, hogy eszement, szélsőséges, és a valóságtól jóval távol álló híreken agyal, inkább nézzen utána a TÉNYEKNEK!!!
Megy a porhintés, gratulálok.
Sajnos, volt balszerencsém az általános iskola első négy évét református gyakorlóiskolában eltölteni, tudom, hogy megy ez.
Tudom, hogy hatja át az olyan tárgyakat, mint magyar és történelem vallásos áhítat. Megy az áldásbékesség szarság rendes köszönés helyett. Ahogy megpróbálnak rábeszélni, kedvesen, mosolyogva, hogy milyen jó dolog a vallás. Meg, hogy a szüleid miért nem értik ezt, akár be is lehetne hívni őket, hogy együtt megbeszéljük a dolgokat.
Elmentek a fenébe gyerekrontó, agymosott idióták.
Sajnálom, hogy rossz tapasztalatai vannak, s annyiban egyet értünk, hogy a vallás az rossz dolog, hisz a vallás ma már azt jelenti, hogy jó esetben hetente eljár az ember a templomba, s amint kilép, éli tovább a mindennapjait, úgy, mintha nem is
hallott volna semmit. Ez valóban rossz dolog!
Látom, túl erősen élnek Önben a rossz emlékek, s nem lehet jobb belátásra bírni, ám remélem, hogy a jövő évben majd a GYAKORLAT meggyőzi, s belátja, hogy felesleges volt a félelem. :)
“Sajnálom, hogy rossz tapasztalatai vannak, s annyiban egyet értünk, hogy a vallás az rossz dolog, hisz a vallás ma már azt jelenti, hogy jó esetben hetente eljár az ember a templomba, s amint kilép, éli tovább a mindennapjait, úgy, mintha nem is
hallott volna semmit. Ez valóban rossz dolog!”
Ebben lényegében le is írta, hogy nem templombajárásról lesz szó, hanem teljes világnézetoktatásról. Aki nem úgy gondolkodik, ahogy a hitgyülisek, az majd rosszabb jegyet kap. De nem persze, erről szó sincs, csak békésen rábírjuk, megbeszéljük vele…
csak egy ilyen esetről halljak, és bajban lesztek csuhások!
Ki a csuhás? Ebből is látszik, hogy kevered a szezont a fazonnal. A katolikus egyházban láthattál csuhát, a HGY-be tudtommal öltönybe vagy farmerba járnak az emberek!
Szerintem egy intelligens ember nem ismeri ezt a mondást!
Ja, egyébként meg pont, hogy a katolikusok által átvett iskolákban beszélnek kötelező reggeli imáról stb. A HGY ezzel szemben hangsúlyozta, hogy nem teszi kötelezővé pl. a VV-t. Ennyi.
Nem a HGY csinál propaganda tevékenységet…Semmi nem lett volna ebből az egész iskolaátadós ügyből, ha a Jobbik nem kapta volna fel. Ők csinálnak mindenből propagandát ami a HGY-vel vagy a zsidósággal kapcsolatos, mert nem az ő érdekeiket képviselik.
Kedves “csuhásoktérdre”!
Minden bizonnyal Ön meg tudja magyarázni, hogy mivel folytat a Hit Gyülekezete propagandatevékenységet… Talán azzal, hogy számos helyen, ahol a szükség szinte kiált, megjelennek, s segélycsomagokat osztogatnak NEM ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL, vagy netán azzal, hogy amikor megkeresik az iskolák, hogy vegyék át az intézményt nem fordít hátat, esetleg azzal, hogy egy héten egyszer betekintést nyerhetnek az emberek az élő istentiszteletbe, ahol reményt kapnak az olyan emberek, akik már esetleg azt hitték, hogy nem ér semmit az élet, drogosok, alkoholisták szabadulnak meg függőségeikből… Mindent összevetve nem hinném, hogy ezek a dolgok öncélú propagandatevékenységek lennének. Sajnálom, hogy Ön így gondolja, de talán gondolja át ésszerűen a dolgokat…!
Megint itt a hitgyülis trollsereg!
Minden egyházat gyűlölöm, egyiknek sem kellene iskolát adni, de az olyanokat, mint a hitgyüli, jehova tanúi, szcientológia… hát azokat biztos, hogy korlátoznám a mocskos propagandatevékenységük folytatásában…
Már a fülemen folyik ki ez az egész. Röhej amilyen hisztit a politika levág… Mindössze két iskoláról van szó, a Hit Gyülekezete pedig a 4. legnagyobb egyház Mo-n… komolytalan az egész amit művelnek és megalázó egy államilag elismert egyházzal…
Ahelyett, hogy olyan ügy körül kering a kormány, ami már szinte nevetséges, hiszen ahogyan azt többen is elmondták, egyszerűen abszurd, hogy ezen a 2 iskolán akadtak fenn; foglalkozhatnának olyan igazán fontos ügyekkel, amelyek szégyenbe hozzák országunkat (pl.:folyamatos antiszemita megnyilvánulások), s ezek megszüntetéséről kéne tárgyalniuk… nem pedig bolhából csinálni elefántot, s az igazi elefántot, amely a szemük előtt van, nem veszik észre..
Elég nagy a HGy támogatottsága az országban. Tehát, még bőven befér az Orbán keretbe néhány suli átvétele :) Annyira vicces Orbán szájából ezt hallani :“Arányosságot és mértéktartást kell majd szem előtt tartani” . Akkor menjen vissza és írja át ismét az alkotmányt :)
szánalom!! nincs jobb dolguk mint a hgy-t piszkálni.. ccháh hihetetlen, ennyi szabad időt valami hasznosabbra is rászánhatnák…
keressenek jobb elfoglaltságot -.- számoljanak hangyát példul, ha nincs jobb ötletük
Miért kell már megint a HGY-ről beszélni? A hírek szerint kettő azaz 2 iskola átvétele került szóba. A szülők/tantestület megszavazták. A HGY-nek 4000 “saját” diákja van saját iskolákban. Az adófelajánlás szerint a 4. legtámogatottabb egyház. AZ első körben bekerült az állam által elismert egyházak közé. Mi itt a probléma? Nem tőlük félteném a gyerekemet, és hagyjuk már abba a riadalomkeltést, mert unalmas.
Ha valóban jó eredményt produkálnak a saját csemetéik,és nem erőltetnek rá vallást másokra, akkor tőlem 200 iskolát is átvehetnek.
Egyet nem ertek. Miert a Hit Gyulekezetet emeltek ki a maga 2 atvett iskolajaval?
So, what’s s the problem? Jobbik is the problem.:S
Felesleges hangulatkeltés, rágalmazás, továbbá a nyilas-hungarista Jobbik által keltett hisztéria az, ami a hitesek ellen folyik.
A Hit Gyülekezete az 1 százalékos felajánlások alapján Magyarország negyedik legnagyobb egyháza, teljesen törvényes, bejegyzett keresztény felekezet. Ráadásul az általuk fenntartott iskolákban a diákok kiemelt arányban nyernek tanulmányi versenyeket és jóval 90 százalék felett van az egyetemi/főiskolai felvételi arány a tanulók között. So, what’s the problem?
Már bocsi, de szerintem a felvetés is sántít: “a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át”.
Mihez képest? Kettő iskoláról van szó. A baptisták tudomásom szerint 46, a kat.-ok és reform.-ok pedig külön-külön több mint száz intézményt vesznek át.
Szánalmas az a hiszti, amit a HGY ellen próbálnak gerjeszteni.
Kovandersonhoz kapcsolódva, ráadásul a többi egyház kötelezővé tenne egyes hitéleti elemeket, míg a HGY hangsúlyozza, hogy szabad választ biztosít majd a tanulóknak!!!
Sajnalom az otthoni magyarokat, amit csinálnak hazánkban az felhaborito. Kitartas nektek otthon!
Nem szükséges! Nagyon jól vagyunk! :)
Megint állam-bácsi-megmondja-hogy-mi-a-jó-neked.
Megjegyezném, hogy a Hit Gyülekezete iskolaátvételei mindig az érintettek egyértelmű többségi támogatásával történtek.
numerus clausus…sajat csapdaukba esnek bele…
…o.v. és az arányosság és mértéktartás?! Muszáj röhögni! :/