Pártunk és kormányunk kétharmaddal felkent vezére azt fejtegette egy gazdasági tanácskozáson, hogy a cél a 5,5 milliós foglalkoztatás elérése, mert ha ennyien fizetnek adót, a költségvetést gyerekjáték gatyába rázni. Ebben szerintünk is igaza van, bár azért tudnék olyan unortodox minisztert megnevezni, akinek talán még így is sikerülne elkúrni. Nem is ez a kérdés, hanem a hogyan. A terv realitás indexe ugyanis 0 százalék – lássuk be, hogy még a kínaiaknak sem sikerült anno a nagy ugrás, pedig ott aztán fújt a keleti szél.
A sorozatos győzelmi jelentések ellenére a valóság az, hogy eddig semmit sem akart nőni az a fránya foglalkoztatottság, sőt, ha a rendes munkahelyeket vesszük számításba, kissé csökkent is. A kormányzati papagájkommandó által reklámozott pár tízezres növekedés statisztikai trükk: a közfoglalkoztatásnak, azon belül is jórészt a korábbi 8 órás munkákat felváltó kétszer 4 órás megbízásoknak köszönhető.
Közben pedig a kormány – a közgazdasági tankönyveket látványosan sutba dobva – olyan nem ortodox gazdaságpolitikát folytat, amely meglékelte a költségvetést, miközben aláásta a növekedést. A közgazdasági tankönyvek azt állítják, hogy ha stagnál vagy csökken a fogyasztás, ha elmaradnak a beruházások, mert sem a hazai, sem a külföldi beruházók nem bíznak a gazdaságpolitikában, ha nem lehet hitelhez jutni, akkor nincs növekedés és nincs az az isten, hogy több legyen a munkahely. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy a tankönyveknek hisz, vagy a Kedves Vezetőnek, aki többször is kifejtette már, hogy csak akarni kell. Azt pedig ugye ő nagyon tud.
Aki nem tagja az Orbán-fan klubnak, az könnyedén beláthatja, hogy ha a legjobban húzó ágazatokat agyonadóztatják, leállnak a fejlesztések. Ha megsarcolják a bankokat, nem lesz hitel és komoly zavar támad a gazdaság vérkeringésében, ha az adórendszer módosításával pénzt vonnak el a zemberek túlnyomó többségétől (egykulcsos adó és áfa emelés), akkor reménytelen dolog a fogyasztás megugrására várni, az egykulcsossal jól járó tehetősek ezt a hatást még akkor sem ellensúlyozhatnák, ha akarnák. Ha a bruttó minimálbér megemelésével rátolják a költségvetés hibás adórendszerből fakadó gondjait a magánvállalkozásokra, akkor elbocsátások lesznek, nem létszámbővítések.
Tavaly egy százalékponttal, 38 százalékra nőtt a GDP-arányos adóelvonás Magyarországon 2010-hez képest és olyan szintet ért el, hogy „ennél többet adóban már nem lehet elvonni”. Ez regionális összehasonlításban, de még európai uniós viszonylatban is kiemelkedő arány. Ezt nem az összeesküvő nemzetközi Orbán-ellenzék terjeszti a sötétben bujkálva, hanem az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Balog Ádám mondta.
A fő cél állítólag az államadósság csökkentése, ám az sem csökkent, pedig elköltötték a nyugdíjmegtakarítások jelentős részét és kifizették a korábbi IMF-hitel aktuális törlesztőrészletét. Ráadásul nem csak azért nem csökkent, mert a forint gyengült: államkötvények tömeges kibocsátásával újabb drága hiteleket vett fel a kormány.
A Kedves Vezető és az őt visszhangzó slepp mindeközben nem győzi azt szajkózni, hogy jó irányba haladunk, szörnyű állapotban vették át az országot, de rendbe tették. Sajnos azonban bóvli kategóriába sorolásunk, meg a fontos gazdasági mutatók ennek az ellenkezőjét bizonyítják.
Kifejezetten bosszantó, hogy a kormányfő még a napokban is megismételte a százszor megcáfolt hazugságot, miszerint “a 28 ezer forintos segély helyett most közmunkáért 47 ezer forintot adunk, ami egy jelentős előrelépés”. Selmecigabika mondhatná erre: összekeveri az almát a körtével. A munkanélküli segélyt (bárminek is hívják mostanság) a közmunkások bérével. Az utóbbi a kormányváltás előtt a rendes minimálbér volt, ami nettó több mint 60 ezer forint volt – ezt váltotta fel a 47 ezer. A 28 ezres munkanélküli segélyt is csökkentették, most 22 800 forint.
Arról az „apróságról” se feledkezzünk meg, hogy a munkanélküliek segélyének folyósítási idejét is drasztikusan csökkentették, miközben átlagosan másfél évig tart, amíg egy állástalan új munkát talál. Az is előfordul, hogy állami cég „elfelejt” fizetni a közmunkásoknak, akik így még segélyt sem kapnak.
A Kedves Vezető az idézett interjúban azzal is eldicsekedett, hogy „az Orbán-kormány az első ciklusa alatt és most is megemelte a minimálbért, ami napjainkban már majdnem 100 ezer forint”. Basszus, ez az ember tényleg nem érti, mi a különbség a nettó és a bruttó jövedelem között, vagy csak ilyen folyékonyan tud „kommunikálni”? Az egykulcsos adó miatt kellett ennyivel megemelni a minimálbért, hogy legalább nominálisan megmaradjon az eddigi nettó jövedelem – amit persze azért az infláció, a megemelt áfa így is erodál.
Szóval nem csak hogy nem lesz 1,7 millió új munkahely, de 1 millió sem, mint ahogy az időarányos 200 ezer sincs sehol, hanem még jól ki is szúrtak a szerencsétlen munkanélküliekkel és az alacsony keresetűekkel.
Én már csak arra lennék kíváncsi, vajon mit szív a Kedves Vezető, hogy ilyen rózsaszínűeket tud álmodni. Kipróbálnám, nekem is jól jönne egy kis hangulatjavítás…
























majd megfogadjuk Hegedűs Zsuzsa tanácsát, megszerezzük a takarítói vizsgát aztán irány Nyugat-Európa és tisztára pucoljuk az egész kócerájt. No nem a vidéki, hanem a gazdagabbik felét …
Kanadában már takarítunk:
“…Majdnem hétszáz, csalással kapcsolatos vádat emeltek négy magyarországi roma ellen Kanadában. Deportálásukat tervezik.
A Kanadában menekült négy roma a helyi hatóságok közlése szerint 2009-ben kezdte el idős emberek bankkártyáit lopkodni, pár hónappal azután, hogy megérkeztek az észak-amerikai országba – jelentette a Toronto Sun….”
A cucc tényleg jó. Nekik. Hamarosan elfogy, mert csak a felső Fidesz-százezernek hozattak belőle.
…”Merjünk nagyok lenni!” :D :D :D
Csupán előkészíti a terepet ezzel a retorikával a nyugdíjak megadóztatásához. Én szóltam…
Kár, hogy bezárták a Lipótot… a jó hír az, hogy a Parlamentre át lehet tenni a táblát.
Nem tudom, de vinnék mint a cukrot a cuccot:)
szívem szerint azt mondanám, hogy a kurva anyját, de hát ilyet nem illik mondani
jó kérdés. nyilvánvaló, hogy nem normális