Kezdeni valamit a cigányokkal

Mert az nem állapot, hogy itt van egy lassan milliós, folyamatosan szaporodó problémahalmaz, és nem hogy nem aknázzuk ki azokat a lehetőségeket, amik bennük rejlenek, de még ráadásul a pofátlan szaporodásuk szülte problémát sem oldjuk meg.

Szerző: | 2012. március 21. | 20 komment

Fotó: Horváth Péter Gyula/Magyar Hírlap

Mármint úgy értve, hogy nem oldjuk meg, hogy egyelőre még nem véglegesen kellene megoldani, de azért hathatósan. Mert el lehet itt kezdeni szociológuskodni, meg jogvédősködni, de felesleges, hisz láttuk mit ért: az elmúlthúszév liberális, szabadságpárti, a világra nyitott, befogadó, a konszenzusra, a kultúrák közötti értelmes párbeszédre, valamint a felelős szakterületek által elért kutatási eredményekre épülő teszetosza szarsága csődöt mondott. Ki kell mondani egyszer és mindenkorra, hogy a cigánysággal nem lehet együttműködni: nem érdemes köntörfalazni. Bemondták a tévében is.

Mert lássuk be: ez a jöttment, semmirevaló, munkára, tanulásra és kultúrára alkalmatlan nép megérdemli a sorsát. Természetes, hogy ebből nem törhet ki, köteles tehát elfogadni bizonyos alapvető társadalmi együttélési elveket: tudniillik elfogadni a társadalomnak azt a rendkívül fontos együttélési elvét, hogy a cigánnyal ab ovo nem lehet együtt élni. A cigány tudomásul veszi hát a természet és a gondviselés által reá mért sorsot, és semmilyen formában nem jut eszébe, hogy fellázadjon ellene. Csak teszi a dolgát, csendesen, alávetettségének biztos, alázatos tudatában.

Kezdjük rögtön azzal, hogy kiről vegyen példát. Példát a köztiszteletben álló uszkai lelkipásztoraikról vegyen. És kérjen bocsánatot a magyar nemzettől azokért a bűnökért, amit elkövettek a magyar nép ellen. Mint romák. Ez alatt azt kell érteni, hogy azok ellen a bűneikért, amit mint nem romák, hanem mint románok, szorbok vagy bélyeggyűjtők követtek el, természetesen nem kell bocsánatot kérniük: ők cigányok, tehát ha akár egy kiflit is lenyúlnak a hipermarketből (nem beszélve hárommilió ember háromezermilliárdos, törvény által garantált magántulajdonáról!), azt mint romák követik el, tehát ezért nekik szigorúan bocsánatot kell kérniük. A magyar néptől, tudniillik. De ha egymástól lopnak, akkor is a magyar néptől kérjenek bocsánatot, mert nem voltak méltóak a magyar nép bizalmára.

A következő lépés: a munka világa. Roma bejelentett, tisztességgel megfizetett és garantált munkavállalói jogokkal körbebástyázott munkát ebben az országban alapesetben sem kaphat. Innentől kezdve kötelessége tehát megoldani, hogy kitartson a segély elsejéig oly módon, hogy éhen ne haljon a kölykeivel együtt, meg hogy télen tudjon tűzifát venni (áfa nélkül, persze) a helyi tüzépen (segítve ezzel a helyi nemzeti kisvállalkozói kört a felemelkedésben), valamint jusson a gyerekek torna- és strandfelszerelésére, tankönyveire és osztálykirándulásra is. Ám ha mindezt meg is cselekszi, akkor sem jár az ő gyerekének a jó minőségű oktatás, mert az a szép szőke magyar gyereknek jár. Az ugyanis érték, a cigány gyerek meg csak úgy van. Potyog az égből.

(Apropó, gyerek: kettő, maximum. A továbbiakban védekezés. Ha nincs pénz tablettára, kotonra vagy abortuszra, akkor Kalmopyrin: napi kettő, comb közé szorítva erősen. Illetve kiverni a sarokban, miközben az asszony szerelmesen néz.)

Ám ha mégis kap munkát a cigány, köteles megbecsülni magát, és megtenni mindent annak érdekében, hogy viszonylag kevésbé látszódjon a munkahelyén, hogy kicsoda. Menjen péknek, vagy járjon a gyárban mindig csak lapjával, vagy tegyen fejére maszkot, kit érdekel: az ő dolga. A lényeg, hogy véletlenül se emlékeztesse minduntalan kollégáit arra, hogy büdös cigány. Mindennek van határa: legyen már tekintettel, egy gyárban emberek is dolgoznak, akik nem kíváncsiak mások undorító származására.

Nagyjából ennyi lenne. Ha a továbbiakban neki társadalmilag járó szegénységet képes méltósággal, szó nélkül elviselni (bűnözés kizárva!), elképzelhető, hogy meglátogatja majd őt is a méltóságos asszony, és visz neki naposcsibét meg uborkamagot, valamint megtanítja járni is. Hogy kapáljon, túrja a földet, trágyázza az ólat. Jobbat nem érdemel. Maradjon csak ott, szeparáltan, elkülönítve. Később majd okosan körbe is kerítjük a cigánytelepet szögesdróttal, és állítunk a sarkaiba cuki kis tornyocskákat, meg teszünk bele helyes kis nyugdíjas katonagyerekeket, baszomnagy géppuskákkal. De ha jó lesz, kap aknazárat is.

Addig is: szedjen kökényt. Értelme nincs, de addig sincs szem előtt.

Szerző:

20 hozzászólás : “Kezdeni valamit a cigányokkal”

  1. Gabor #

    A gyogyszer neve: penz. vagy fogalmazzunk inkabb ugy, hogy a ciganyproblema dontoen gazdasagi stabilitas kerdese. Ez igy tul egyszeruen hangzik (ahogy az is :)) de ez a gond, es ha errol nem veszunk tudomast es nem a gazdasagi teruletre konctrentralunk, minden mas erofeszites, joszandek es akarat hasztalan lesz. A liberalizmust gyakorlatban azok a fejlett, nyugati tarsadalmak (Nemeto., Franciao., Hollandia, USA, Anglia) mukodtetik, amelyek embertelen, gyilkos, kolonizalo diktaturakban gazdagodtak meg az elnyomottak veren-veriteken (Nemetorszag nem gyarmatosito kultura, dehat ugye az az atkozott XX. szazad…).Az EU vagy az USA polgarai viszonylagos joletben elnek. Annyira jol, hogy a mindennapi letfenntartasukert, biztonsagukert evtizedek -igy aztan generaciok- ota nem kuzdenek. Nem orli oket annyi stressz es hiabavalo kuzdelem, sokkal alkalmasabb a szellemi allapotuk az emberek egyenlosegebe vetett hit befogadasara.
    En Hollandiaban elek, es igy talan kicsit kivulrol figyelem a Magyarorszagi torteneseket. En megertem azokat, akiket a kornyezetukben elo ciganyok ellehetetlenitenek es felboszitenek, de a kirekesztes, a problema faji alapon torteno megoldasa nem fog celra vezetni. Ahogy az olcso, dilettans szobaliberalizmus sem…

    2012. március 23. at 14:48
  2. Gádzsó #

    Egy dologban egyetértek a bloggal: a “kökényes” ötlet Hegedűs Zsuzsától pont annyira életképes, mint a Zsuzsa összes többi ötlete, azaz semennyire.

    De a blog többi része.. szerintem katasztrofális. Nyilván a Pesty-féle Fekete Doboz szatírájaként készült, de úgy látom, a szerző nem nézte végig azt az 52 percet (egyes részei átugorhatóak, kb 45 perc kell rá, a fontos részek többszöri meghallgatásával).

    A Pesty-féle film szerintem kiváló, új szempontokat hoz fel, s felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrofális helyzetbe kerültünk, csak még nem ismertük fel.

    Egyben a bloggernek szeretném üzenni, hogy:

    - nem támogatom az esélyegyenlőség elvét. Én azért tanultam, dolgoztam és dolgozok, azért neveltem a gyerekeimet úgy, ahogy, hogy a gyerekeim 18 éves korra legalább egy felsőfokú nyelvvizsgát szerezzenek, jó középiskolából jó eredménnyel végezzenek, személyes tapasztalataik alapján el tudják helyezni Magyarországot a világban, s legyen anyagi lehetőségük jó egyetemen továbbtanulni, s magukat megvalósítani.
    Ha olyan rendszer jönne, ahol ezután a gyerekeim esélyei egyenlőek a soha nem dolgozó, megélhetését a farkára alapozó cigány 9. és 10. gyerekével, akkor én sem tennék semmit egész nap, s mindannyian éhenhalnánk, vagy mindannyian gyűjthetnénk a kökényt, ami ugyanazt jelenti.

    - statisztikai rasszista vagyok, ha kell. Ez annyit tesz, hogy a cigányokat átlagolva tekintem: 10 közül 9 problémás, azaz egy új kapcsolat esetén az alapszabály lép életbe- a cigók kizárása.
    Nem vagyok egyéni rasszista, azaz nem ítélem el az egyént csak azért, mert cigány vagy nem cigány. Cigány emberek között is találkoztam rendkívül megbízható, nagytudású emberekkel, de sajnos olyannal többel, aki lehúz, lop .

    De ne nekem kelljen má’ addig kutassak, s annyi negatív példát kizárjak, hogy a végén azt mondhassam, ezek a cigók tök jó fejek, s pont jó hogy a magyarorszgági csecsemők 25 %-a cigó – mert ez jelenleg a helyzet, s ez nemzethalálhoz vezet (ha ez mond valamit a T.blogger számára).

    2012. március 22. at 23:46
  3. muck #

    Költözz melléjük és old meg a problémájukat Teréz anya :)

    2012. március 22. at 12:26
  4. peter #

    Nagyméltóságú miniszter asszony. :-)

    2012. március 22. at 11:38
  5. Haemologin #

    A baj az, hogy ez az egész cigánykérdés két oldalról közelíthető meg: az egyik az ahogy itt is a cigányság mellé áll teljes mértékben (mert ugye tök irónia az egész) és felnagyítja a problémákat már-már nemzeti szocializmushoz hasonló elveket idéz fel. A másik pedig az amikor az utóítéleteinkre hagyatkozunk és köszönjük nem kérünk a problémás cigányságból. A megközelítés egyik esetben sem jó. Ahogy a kuruc info-n úgy itt sem látok semmiféle magyarázatot a megoldásra. A gépnarancs azt mondja, hogy szegény cigányok mind szenvednek, a kuruc info azt írja, hogy mocskos cigányok szenvedjetek csak. Akármennyire is fáj beismernie a cikk írójának, hogy a cigányság egy nagy része nem azért nem dolgozik mert nem kap munkát, hanem mert egy lusta dög, attól még sajnos ez így van. Viszont ez a felfogás érthető a többségi társadalom részéről is hiszen mint tudjuk, hogy mi zajlik. Ott van a cigányságon belüli kisebbség is, igen azokra gondolok akik szeretnének integrálódni. Ők a tragikus harmadik csoport akiket szívből sajnálok mert a “semmirekellő” cigányság miatt vannak megbélyegezve. Árulja már el a kedves cikkíró, hogy mégis hogy a picsába gondolta, hogy majd mi magyarok csak úgy tárt karokkal fogjuk várni keblünkre azt a kisebbséget akiknek teljesen egyértelműen a legnagyobb hányada felér egy rákos daganattal?
    Ahelyett, hogy a kuruc info vagy a gépnarancs a legszélsőségesebb végletekbe megy el, talán ki is agyalhatnának valamit. A különbség itt annyi, hogy a kuruc info-n néha-néha vannak javaslatok, emberi hangú cikkek amelyek próbálnak javaslatot tenni a cigányság kezelésére .. a gépnarancs csak “jogvédősködik” .. mert ennyivel meg lesz oldva.

    2012. március 22. at 11:38
  6. Collector #

    http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/03/09/17/Pesty_Fekete_Doboz_2012_marcius_7__A.aspx

    Minden most megszülető negyedik ötödik gyerek cigány . 15 év múlva minden 2 azaz második gyerek cigány lehet ha nem teszünk valamit .
    A cigány lányok 14-15 évesen már szülnek és átlagban 4-5 gyereket hoznak világra .
    Van ahol tizet .
    Aki nem tudja eltartani ne szüljön gyereket amit az adófizető polgároknak kell eltartani segélyből vagy árvaházi ellátásból .
    A bebörtönzött emberek 80% a cigány .
    A cigányság 80% a bűnözésből él vagy eleve arra rendeszkedik be hogy munka nélkül segélyekből éljen .
    A maradék 20% nyilván nem vehető egy kalap alá velük de …
    és még folytathatnám .
    Senki nem beszélhet úgy a cigánykérdésről a cigányokkal való együttélésről amíg nem volt egy cigány szomszédja …

    2012. március 22. at 09:33
    • Humperdick #

      Minden ötödik most megszülető gyerek kínai vagy indiai, azaz nemsoká minden ember vágottszemű lesz vagy cigányfajta. Gondolom, kasztrálni kellene mindet.

      Ja: a százalkéok honnan vannak? Melyik adatbázisból? Csak azért kérdem, mert még ebben az újmagyarországban is tilos kisebbségre vagy nemzetiségre utaló adakat nyilvántartani! Szólj nekik gyorsan, hogy semmisítsék meg!

      2012. március 22. at 10:48
      • muck #

        Kinában elvonásokkal “büntetik” a családot, ahol 1 gyereknél több van, nem pedig jutalmazzák nagycsaládosként. Ha érted mire gondolok?!?!

        2012. március 22. at 12:40
      • Collector #

        Nézd meg a filmet , amikor már az értelmesebb cigány származasú emberek is katasztrófálisnak látják a helyzetet akkor szerintem te valahol nagyon eltévedtél .

        2012. március 22. at 15:30
  7. Nehogy már az összes cigány problémát nekünk kelljen megoldani. Oldják meg ők maguk. Ez az írás a cikk szerzőjét minősíti. Gratulálok naki.

    2012. március 21. at 18:48
    • Humperdick #

      Igazad van: nehogy már a gyerekek gondjait a többségi felnőtt társadalom oldja meg! Nehogy már a vakok gondja a látóké legyen! Nehogy már a síkhülye soviniszta barmok gondolkodásra való képtelensége a gondolkodó társadalmat terhelje!

      2012. március 22. at 10:42
      • Collector #

        Nehogy egy lapon említsük már a vakokat vagy más sérült , fogyatékos embert – akikről kötelességünk gondoskodni – és a cigányságot .

        2012. március 22. at 15:26
  8. syck #

    egy buta mar van az olvasok kozott. remelem lesz tobb is :]

    2012. március 21. at 15:26

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása