A Magyarhangyához sokban hasonlító [foszfor] társaság a kultúraközvetítés szokatlan válfaját űzi, céljuk, hogy közösségi, érték alapú és aktív kulturális párbeszédben vegyen részt mind az alkotó, mind a néző. A szürke klisékbe és az udvarias vastapsokba belebolondult zombikon túllépve hisznek abban, hogy újjáéleszthető még a kultúra, s az iránta mutatott érdeklődés.

Foszforproject című sorozatunkban – a csoport által elindított hagyományhoz igazodva – körülbelül száz szavas „minirecenziókat” közlünk egy adott darabról, az őszinteség jegyében. Hisszük, hogy ez a fajta véleménynyilvánítás hozzásegít minden színház- és kultúraszeretőt ahhoz, hogy ne csak a sablonszerű PR-szövegekből, és a túlhájpolt alkotói nyilatkozatokból tájékozódhasson a jövőbeli néző.

Első alkalommal a Wajdi Mouawad Incendies című drámája alapján készült feldolgozást, a Futótűzt néztük meg az Ódry Színpadon, Erdeős Anna rendezésében.

Az utolsó öt évére némaságba burkolódzó anya végakaratát teljesítve Jeanne és Simon, egy ikerpár nyomozni kezd. Anyjuk kívánsága szerint el kell juttatniuk egy-egy levelet apjukhoz és bátyjukhoz, akikről semmit sem tudnak. A tér és idősíkok összefolynak, a matematika csődöt mond. Léteznek vörös farkasok.

Szereplők:
Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián, Kerkay Rita (e.h), Rada Bálint (e.h.), Szalontay Tünde, Terhes Sándor.

További alkotók:
Taksás Mihály (díszlet), Kalmár Bence (jelmez), Baumgartner Sándor (fény), Sirokay Bori (dramaturg),  Mátrai Péter (zene), Kiss Anikó (e. h.) (koreográfia).

safranyn:

Tízperces kurvaanyázással indult a darab, no nem azért mert a lábamra léptek, hanem mert – egyik  - főhősünk úgy gondolta eképp vezeti le gyászát. Aztán láttuk felépülni a karaktereket: a matematikust és a bokszolót, de még az elsőre rá lehetett fogni, hogy a történet szempontjából volt/van jelentősége, addig a másik óriási vakvágány volt. Megtanultam, hogy egy meg egy az egy – bár ez ez esetben inkább egyes alá volt, hiszen csattanó nélkül maradtunk (itt kellett volna egy jobbhorog). A közönség köhögőversenyének díjkiosztójára már nem maradtam ott, igaz úgy gondolom a rendező jobban járna, ha a jövőben inkább köhögőversenyeket rendezne. Persze azt is mondják azután kritizálj, hogy már csináltál jobbat – én meg még nem, bár nem is készülök rendezőnek. 5/1

Bódi Péter.:

Gráfok, boksz, stroboszkóp és zavar. Nem lehet objektívnak lenni, ha már kétszer láttam az adaptált filmet, csak attól félek, ha üres „kézzel” megyek, üresen is távozom, de a mű „ismeretében” egy érdekes kísérletnek mondhatnám ezt az egészet. Semmi linearitás, csak hatalmas motívumrendszerek, amik többet akarnak mondani maguknál, így a kísérlet megbukott, jelenlétem mégsem bántam, mert az atmoszféra kárpótolt és így legalább van miből tanulni.
(Viszont azt sosem fogom megérteni, egy rendezőnek miért jó mindent belereszelni egy darabba, amiért szidják a kortárs színházat. Ha kevesebbet mondott volna, többet adott volna.) 5/2

Ramsey:

Ellopták a tragédia egyharmadát. Minimum. A fiú belebokszolt egyet a levegőbe, és ez a nézőkön kívül senkinek sem fájt. Bármilyen hangosan is próbál bazmegolni, karaktere ikernővére árnyékában marad. A lány számol becsülettel, végigmegy anyja emlékein, aztán rájön a sötét titokra, hogy az elveszett báty és apa ugyanaz. Bumm. És amit igazán hiányolok az az a tragédia, amit Nihat-Oidipusz, a harsány, a szórakoztató, a tömeggyilkos élhet át. Bár lehet, hogy nem is érdekli. Nem tudjuk. Én meg néha azt hiszem hogy kettő meg kettő az három. De lehet hogy öt. Sőt azt hiszem öt. Kár hogy nem hallottuk igazán énekelni az éneklő asszonyt. Egy tiszta hang elvihette volna a tragédiát. 5/2

tssu:

Talán alszom rá egyet és elfelejtem.. Addig viszont arra tudok gondolni, hogy Erdeős Annáék jól szétbarmolták a Mouawad-drámát, de tovább megyek: még az abból pár éve készült – egyébként zseniális – Felperzselt föld című filmet is. A Futótűz olyan, mintha a Felperzselt föld szétrobbantott darabjai közül a gyengébbeket tartotta volna meg a rendező, hibásan összeillesztve. A drámát elcsapta a fivér-apa burleszkje, az iróniát (?) lehetetlenné tette az alaptörténet súlya. Sokszor a csendben több érzelem van, mint a felesleges szavakban, e történetnek is ebből kellett volna kiindulnia. Ehelyett kaptunk ordítozást, jogos és jogtalan kilétet, untig ismételt – a filmben például fontos jelentést kapó – mondatot (“Most, hogy végre együtt vagyunk, minden sokkal jobb”) és nyikorgó függönyt.
5/1

Új sorozatunkban egyúttal az olvasót is aktivitásra sarkalljuk: ha láttátok az adott darabot, amiről írunk és elég bátrak vagytok, írjatok ti is a [foszfor] facebook falára száz szóban, s ezzel fölkerültök a térképre.