Betyárvilág Budapesten?

Az nem várható, hogy március 15-én Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét a forintárfolyammal, miközben megugatja a lovát.

Szerző: | 2012. március 13. | 11 komment

Kép forrása: The Contrarian Hungarian

De az lehetséges, ha nem is túl valószínű, hogy a magát Betyárseregnek nevező szélsőjobboldali szervezet – mások által támogatva – erőszakkal próbálja majd megakadályozni a Milla tüntetését. Nem lesz bölcs dolog, annyi szent, még biztonságos sem – mármint rájuk nézve.

Először is: az atrocitásokat a Facebookon szervezik a dali legények, ahol, legyünk őszinték, mindent el kell osztani legalább hárommal, de ha róluk van szó, tízzel. A sajtóban elterjedt gerilla-harcmodor, mely szerint hármas-ötös „szabadcsapatokban” akarnak a tömegbe rontani, viperával törni-zúzni, aztán, mielőtt a rendőrség bármit is tehetne, gyorsan elmenekülni, és ezt véletlenszerűen ismételgetni, nem egyéb, mint az egyik hozzászóló ötlete. Ami azonban a betyároknak megtetszett, már egész komolyan tárgyalnak a kivitelezhetőségéről. Előbb fognak repcét termelni a flaszteren, minthogy ezt a taktikát sikerrel alkalmazzák Budapesten… talán egy sportcsarnokban elképzelhető, de egy utcákkal sűrűn tagolt terepen, amit a betyárok ráadásul nem is ismernek túl jól, tökéletes őrültség. Senki nem tudja megmondani, hogy ha beszalad egy utcába, annak a végén nincsenek-é rendőrök, vagy – ami rájuk nézvést még rosszabb lenne – friss, jó erőben lévő, döngető kedvű millások? Meg aztán, a tüntetésre sok ember várható, lesznek tán százezren is. A Milla pedig nem Jobbik vagy Betyársereg, hogy egy csapatban, masírozva érkezzék, különben is, ahhoz a népet elébb össze kéne gyűjteni a Vérmezőn. Aki az egyik érkező csoportot megverte, az a háta mögül érkező másiktól még kaphat akkora eltángálást, hogy bőgőnek nézi az eget.

Pedig hát nagy premierje volna ez a Betyársereg társulatának: hiszen jelen lesz a Milla részéről, vendégként Daniel Cohn-Bendit, a szélsőjobb részéről pedig, fogalmazzunk úgy, megfigyelőként, Budaházy György, Toroczkai László, sőt, az olasz Forza Nuova vezetője, Roberto Fiore is. Teli lesz hát a páholy, bizonyítani kéne, kár, hogy nem lehet majd. Ezen az úton-módon legalábbis nem.

Hanem hát… mintha csonka lenne az illusztris meghívottak névsora! Hol marad a Jobbik? Hol van Vona Gábor, Novák Előd, de legalábbis Morvai Krisztina? Kimaradnak a buliból? Ki bizony, ők már nem szívesen állnak szóba ezekkel a betyárokkal. Megjárták velük, legalábbis Novák néptárs. Történt pedig, hogy amikor Képíró Sándort temették Sarkadon, Novák Előd találkozott Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg vezérével a gyászmenetben. Ballagtak ott ketten, nagy búsan, egyszer csak Novák szóvá tette, hogy Tyirityán „divattá, erénnyé akarja tenni a nemzeti oldalon azt, ha valaki börtönviselt”. Hát bizony, nincs ez másképp a Betyársereg esetében, nem egyszerűen romantikus vagy radikális legények ők, de meglehetősen nehéz vagányok is, túl a rácsos egyetem jó pár szemeszterén. Ahova ugyan, főleg manapság, lassan bárki bekerülhet, de erőszakos bűncselekménykért guggolni még mindig nem túl nagy dicsőség. Nem is csoda, hogy Tyirityán bátyónak felforrt a vére, és ott helyben, a gyászmenetben torolta meg a sértést egy büdös nagy pofonnal. Odarohant ugyan Novák jobbikos testőre is – neki egy repedt bordája bánta az alelnök szabadszájúságát. Szóval, ezért marad el a tervezett liberálisverésről a magyar szélsőjobboldal parlamenti zászlóshajója. És ezért nem kap majd a betyársereg erősítést a Magyar Gárdától.

Bár, az igazi az lenne, ha a Milla tüntetésén a résztvevők nagyobb épülésére a gárdisták laposra vernék a betyárokat, a betyárok a gárdistákat, a még talpon lévőket elvinnék a mentők és a rendőrök, aztán az egybegyűlt „radikális” vezetőkkel egyenesen Dopeman beszélgetne el, egy viperával a kezében.

Erre sajnos ne tessék számítani. Ha lesznek is atrocitások, csupán elszórtan várhatóak, épp csak annyira, hogy a megfelelő sajtótermékek majd hatalmas diadalokat kreálhassanak belőlük, vagy felemlegethessék a védekező millások kíméletlen agresszióját. Ugyanis az egész mai magyar szélsőjobb tulajdonképpen vásári színielőadás, szavalókórus és tragikomédia egy országos színpadon, véres közjáték egy hosszú dráma szüneteiben, cirkusz a népnek, amely hol tapsol neki, hol borzad tőle – gladiátorjáték, amit lassan már csak nálunk tartanak meg, a világ kulturáltabb részein finnyásan befogják az orrukat és más mulatság után néznek.

Mi meg tűrjük.

Meddig?

Fordul még a kocka, nyal még vissza a fagyi.

Szele Tamás

Szerző:

11 hozzászólás : “Betyárvilág Budapesten?”

  1. Kapitany ur #

    Egyetértek a cikk minden részével, főleg ezzel a mondatával:

    “..Ugyanis az egész Milla tulajdonképpen vásári színielőadás, szavalókórus és tragikomédia egy országos színpadon, cirkusz a népnek, amely hol tapsol neki, hol borzad tőle – gladiátorjáték paródia, amit lassan már csak nálunk tartanak meg, a világ kulturáltabb részein finnyásan befogják az orrukat és más mulatság után néznek…”.

    Az Alternatív Köztársasági Elnök választás után ez a mondatod nagyon talált…

    2012. március 13. at 21:35
  2. Szeletommy #

    Kösz! :)

    2012. március 13. at 10:57
  3. Szeletommy #

    Az előző változat kellett volna maradjon. Szó sem volt elírásról. Az ugyanis egy dolog, hogy Móricz mit írt, de ezektől a fickóktól Rózsa Sándor tényleg nem ugratná, hanem ugatná a lovát. Szóval, ugatott eredetileg az én anyagomban, méghozzá szándékosan, van olyasmi is, hogy szójáték… Maradtam tisztelettel: Szele Tamás

    2012. március 13. at 10:38
    • Ez esetben minden vissza :)

      2012. március 13. at 10:49

Trackbacks/Pingbacks

  1. A Hatodik Elem - 2012. március 15.

    Nemzeti Ünnep…

     …

  2. Ius murmurandi - a morgás joga mindenkit megillet - 2012. március 13.

    Hazafiasságból jeles…

    Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: “mindent bele!” Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd……

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása