Az előző cikkemben próbáltam összefoglalni, hogy min és milyen irányba változtat az új felsőoktatási törvény. Ebben a cikkben pedig megpróbálom összegyűjteni, hogy mi is történt január eleje óta, hogyan reagáltak erre az érintettek, és kifejteném, hogy ennek mennyi értelme van szerintem.
Szinte azonnal voltak utcai tüntetések. Erre nem sok szót pazarolnék, kis hazánkban az utóbbi időben szinte rutinszerűvé váltak az utcai tüntetések, “monnyomlezések” és aki nem egy kő alatt él, az talán tudja, hogy mennyit is érnek az ilyen megmozdulások.
Ami szerintem fontos esemény volt az a 2012-es Educatio kiállításon történt demonstráció (2012.01.20). Talán az első szervezett tüntetés ez ügyben. Váratlanul, jól időzítve, a kamerák kereszttüzébe. Pont ahogy kell. Ezek után senki sem mondhatta, hogy kuss van, és lenyomták a nép torkán ezt az egészet. Amúgy nagyon szépen össze lett foglalva, hogy mi is a baj ezzel az egész törvénnyel, és maximálisan egyetértek az akció résztvevőivel.
Ami külön érdekes az esetben az az, hogy ezt is megpróbálták a szőnyeg alá seperni. A tv2 jelen volt a megnyitón, riportot is készített, amiből megtudhattuk, hogy milyen jól fogyott a palacsinta, de egy szó sem esett a diákok és tanárok akciójáról. Mondhatom korrekt a hírközlés… A lényeg, hogy a palacsinta jól fogy, az meg mindegy, hogy pár paraszt mit ordibál ott elől… ez suhanhatott át a fejesek agyán amikor ezzel a riporttal foglalkoztak. Ez a megmozdulás túl hangos volt ahhoz, hogy véletlenül lemaradjon róla az egyik legnagyobb kereskedelmi tv, de azért szívesen meghallgatnám az indokukat, hogy ugyan mégis miért nem volt benne ez a riportban.
A másik kiemelkedően fontos esemény az az első magyar egyetemfoglalás (Az utolsó nyílt nap – 2012.02.15). A megmozdulást a Hallgatói Hálózat (HaHa) – egyetemistákból, középiskolásokból és oktatókból álló szervezet – szervezte. A megmozdulás képviselői először kb 1000-1500 ember előtt beszéltek a törvénymódosításról, majd ezután átmentek az ELTE jogi karára ahol mintegy 100-an elfoglalták az egyik előadót, és hallgatói fórumot tartottak. Itt ultimátumot adtak, követeléseket állítottak (10 pont). Szóval volt minden, ami kell.
Persze itt is van valami hab a tortán. Ez esetben az EHÖK (ELTE Hallgatói Önkormányzata) adott ki egy eléggé bicskanyitogató nyilatkozatot:
„A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni.”
Ez igen! Véletlenül sem állnátok ki a demonstrálókért, elvégre ők megzavarták az oktatás és a tudomány művelését. Nem más, véletlenül sem más, csak az a mintegy 100 ember, aki bement az előadóba fórumot tartani. Elvégre az ilyen fórumok nagyon veszélyes, káros helyek, és csak a zülléshez vezetnek. Meg azért az sem mindegy, hogy milyen módon fejezik ki a véleményüket… elfoglalnak, megszállnak egy előadót és ott… békés fórumot tartanak… végül is ez már majdnem anarchia. Nagyszerű emberek lehettek… apróbb gerincproblémákkal…
Azóta több karon alakult Hallgatói Hálózat az országban, köztük Pécsen a BTK-n is. Itt ugyanúgy volt egy hallgatói fórum, bár nem 100, csak 25-30 emberrel (szerény személyem is jelen volt). Ezen az eseményen a résztvevők megvitatták, hogy nekik személy szerint mi a bajuk ezzel a reformmal, és ők hogy változtatnának az egészen. Rengeteg újító és jó ötlet hangzott el egy kulturált vita körében. Egy dologban viszont egyetértés volt: a törvény visszavonását követelik (követeljük). A dékán viszont itt nem nézte olyan jó szemmel az egészet, mint az ELTE-n. A szervezőknek másnap el kellett beszélgetni vele, de jó kérdés, hogy ki a szervező pontosan, mert itt nem volt hierarchia, így akár minden megjelent ember lehet egy szervező. De gyönyörű gesztus ez is… egy fórum miatt megütheted a bokádat egy jogállamban egy egyetemen… remélem nem lett semmi ilyen következménye a dolognak.
Ami érdekes, hogy a parlamentben is felháborodást keltett ez a törvénymódosítás. Az a tény, hogy az ellenzék azonnal nekiesett és próbálja szétszedni, valószínűleg senkit sem lep meg. De az már figyelemre méltó, hogy a Kedves Vezető kutyái közt is van pár, akinek nem tetszik ez az egész (és még ki is meri nyilvánítani).
Az egyetlen “talán érdemes vele foglalkozni” kategóriába eső javaslat ilyen téren az LMP javaslata. Ők arra biztatják a felvételizőket, hogy forduljanak az alkotmánybírósághoz, mert ez a törvény “sérti a felvételi előtt álló hallgatók azon jogát, hogy kiszámítható módon döntsenek a saját jövőjükről”, és elvileg a jelenlegi törvény szerint a módosításokat egy évvel a hatálybalépés előtt kell nyilvánosságra hozni. Meg a keretszámok sem változhatnak mindenhol ekkora mértékben.
Szerény véleményem az egész demonstrálós dologról az, hogy szép gesztus, de semmit sem érnek el vele. Ebben az országban az utóbbi pár évből nem tudok olyan intézkedésről amit utcai vagy ilyen-olyan tüntetések miatt megváltoztattak volna. Ha a gazdáknak nem sikerült az útlezárásokkal, tej öntözésekkel, akkor az egyetemistáknak sem fog szerintem.
Amúgy milyen nyomás van a kormányon perpillanat? Mi lesz ha nem teljesítik a követeléseket? Semmi. Ezt békés úton, pusztán verbális véleménykinyilvánítással nem lehet véghez vinni szerintem.
A magyar demokráciában az a gyönyörű, hogy elmondhatod a véleményedet amit aztán minden illetékes vastagon le fog szarni. Pláne ha az illetékesek egy kétharmados többséggel megáldott kormány tagjai.
























… a “nem megszorítós” kormány?! (Minden lejárt szavatosságú politikusra gondoltam!) :/
…ha a társadalomnak “megéri” -mert egyelőre úgy tűnik megéri, még nem zavarta el a sok marháját- a sok politikust eltartani! :/
…ez a “Kapitány ur” nem egy Fideszes?! A marhája! “…El kell dönteni, hogy a társadalom az adókból mit finanszíroz, mi az ami a társadalomnak megéri;..” Hogy mást ne mondjak! :/
Az USA-ban és Angliában is élnek barátaim, akik az egyetemi tanulmányaikért nagyon kemény pénzeket fizettek (a 90-es években pl. 16 000 dollár/év).
Számomra egyértelmű, hogy ha ilyen gazdag országokban a diplomáért ilyen komoly pénzeket kell kicsengetni, akkor egy szegény ország sem kerülheti el az állami finanszírozás csökkentését.
Amit én rossz döntésnek tartok az az, hogy a kormányzat ilyen hirtelen lépte meg ezt, és ezzel egy teljes évfolyamot hozott kellemetlen helyzetbe (ez nyílván az IMF miatt történt).
Ami fontos lenne:
1. Lehetősége legyen mindenkinek a tanulásra, a legszegényebbeknek is, ehhez remélem a diákhitel és az ösztöndíj rendszer lehetőséget nyújt.
2. Az államilag finanszírozott keretszámokat folyamatosan monitoringozni kell.
El kell dönteni, hogy a társadalom az adókból mit finanszíroz, mi az ami a társadalomnak megéri; az állami képzésben résztvevők a megszerzett tudásukat a társadalom javára kamatoztassák ( a röghöz kötés nem hangzik jól, de én ezt a tervezett formában jogosnak tartom).
3. A diploma megszerzésének megnövekedett költsége hosszabb távon a diploma felértékelődését is maga után vonja. Az utóbbi húsz évben a “buli-egyetemisták” és a “könyvtárszakok” miatt is a diplomások erkölcsi-anyagi megbecsülése sokkal rosszabb lett, várhatóan ez változni fog.
Az tény, hogy a helyzet elszomorító. Jól képzett diplomásokra szükség van, az ország egyik kitörési pontja lehetne az oktatás (ahogy a 80-as, 90-es években a finneknél, vagy az íreknél), de az IMF diktál, mi pedig gyarmatként követjük az utasításokat (ha nem akarunk a görögök sorsára jutni).
A felsőoktatás megvágását nem az IMF diktálja, nem Hoffmann Rózsa, hanem a Kedves Vezető személyesen, Rózsa csak végrehajtó csinovnyik.
Az az Orbán, aki egy sokkal kisebb mértékű és rugalmasabb tandíj ellen népszavazást szervezett.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a finn példát kellene követnünk és az oktatást még megszorítások idején is fejleszteni.
Értem.
Tehát az EU és az IMF megkövetelt 3% alatti hiánycél tartásának, az IMF által szorgalmazott költségvetési kiadás csökkentésnek ehhez semmi köze.
Szerinted ez a gonosz Orbán műve.
Megértettem.
Eddig úgy gondoltam, hogy ez inkább a szocik bűne, akik felvitték az államadósságot GDP arányosan 80% fölé, és ezért kamatkiadásokra a GDP 6%-a megy el évente.
Enélkül a költségvetésnek többlete lenne, nemhogy megszorításokra nem lenne szükség, de jelentős forrásokat lehetne bevinni egyebek között a felsőoktatásba is.
De most hogy mondod…ez is a gonosz Orbán műve…nahát, hogy erre nem gondoltam…
hát … a morgás joga mindenkit megillet
de valahol csak el kell kezdeni, és más nem, az Unió figyelmét felhívod vele