Az új üzeneteket minden bizonnyal a botrány hullámain szeretné a párt minél többfelé eljuttatni, mivel egyértelműen rasszista jellegű gondolatokat fogalmaznak meg. A magyar vonatkozású hirdetéseiben az SNS a korábbi aláírásgyűjtésükben megfogalmazott témára köt rá. A szlovák nyelv egyedüliségét betonozná be államnyelvi státuszában. „A Tátrától a Dunáig csak szlovákul!” – hangzik új plakátjuk jelszava.
A petíciójukat állítólag körülbelül 415-420 ezer ember írta már alá eddig, amellyel Slotáék a népszavazás kiírását követelik. A téma: Szlovákiában kizárólag a szlovák legyen a hivatalos nyelv. Na, erre azért kíváncsi lennék, mit reagálna az EU…
Egy másik óriásplakáton megjelenik Orbán Viktor, akinek a szlovák nemzetiek szerint süllyed a hajója, ráadásul úgy hiszik, ez nekik köszönhető. „140 éve védjük a szlovák földet! Orbán hajója süllyed.”
A cigányokat sem kímélik, hiszen van olyan plakát is, amely szerint Igor Matovič (az Egyszerű Emberek vezetője) cigányokat vinne a parlamentbe, egy másikon a népcsoportot a társadalmon élősködőknek tünteti fel. „Meddig fogunk még a cigányoknak fizetni? Megváltoztatjuk!” – hirdetik Slotáék.
Korábban videókkal kampányolt a párt, amelyekben azonban meglepően békülékeny hangnemet ütöttek meg. Akkor inkább az EU-ellenesség kapott figyelmet, a magyarellenes témák nem kaptak teret. Ahogy közeledik a választások napja, egyre inkább lehet számítani az ilyen típusú provokációra, hiszen ezzel egy bizonyos – bár szűk – réteget simán meg lehet mozgatni.
Az egyik – még visszafogottabb – klipben az SNS frakcióvezetőj,e Rafael Rafaj egy hokicsatárt alakít. Az EU versus SNS mérkőzés vége előtt pár másodperccel 3:3 az állás, Rafaj azonban az utolsó pillanatban győzelemre viszi a csapatot. Beveri, ahogy kell. A körmöm lerágtam, úgy izgultam! Rafaj egyébként más sportágakban is jó, nem csak a hokiban, merthogy a minap állítólag összeverekedett a fentebb már említett Igor Matovič-csal. No, mondom, a boksz is megy neki.
A videókat azonban botrány is követte. A szélsőséges párt úgy használta fel a Tublatanka zenekar dalait, hogy szövegírójuk, Martin Sarvaš nem adta hozzá beleegyezését, aki aztán bejelentette, pert fontolgat az ügyben. A Markíza televízió híradójában Sarvaš elmondta, annak örülne a legjobban, ha a kedvelt számok végleg eltűnnének a Ján Slota vezette párt választási klipjeiből. „Megpróbáltam megakadályozni, hogy a nevemet és a dalokat ilyen formában a kampány részévé tegyék, legyen szó bármilyen pártról“ – tette hozzá a dalszövegíró.
A párt a facebookon is nyomul erősen, és rajongói véleményét kéri a közösségi oldalon, illetve megosztásra bíztat, ahogy kell. Nagyon érdekes viszont, hogy a pártprofil nem minden rajongójának van lehetősége hozzászólni a bejegyzésekhez… hm, bárki azért mégse pofázzon nekik.
Forrás és fotók: bumm.sk























Ez azért vicces….De gondoljunk már bele – a földet tőlünk lopták
- a zászlót az oroszoktól
-a nyelvet a csehektől
Persze, Slota ravasz, öreg róka a szakmában, aki mindig ugyanazokra a “tuti” lapokra játszik, csakhogy már annyira hitelét vesztette, hogy az értelmes emberek – és a szlovákok legtöbbje is ilyen, hál’ Istennek – már csak röhögnek rajta. :)
Erről annyit hogy nálunk is kiröhögik (sok ,,nagy” szlovák is). És márciusban nagyon úgy néz ki hogy a parlamentbe nem fog bejutni.
dsfdsf