Forrás: origo

A 60-as években az egykori nyomornegyedek lakói panelházakba költöztek. Most pedig ezeket a tömbházakat elgettósítják.
A magam részéről sohasem hittem a tőkés rendszerben. Ezeket a tőkefelhalmozó, élősködő fickókat már a Victor Hugo is szenvedélyesen kritizálta. Az ő eszméje az egyenlősítő polgári társadalom volt.

A kapitalizmust képviselő politikusokból elegem van. Nekem mindegy, hogy narancsos, szegfűs, vagy szegfű nélküli. Közömbös az is a számomra, hogy az illetőt a turulmadár tojta, vagy a Goldman Sachs szalajtotta. Kártékony alak valamennyi.

Hazánk évezredes történelmében egyedül a létező szocializmus volt az a rendszer, ami nem sajnálta senkitől, legalább a tisztes szegénységet. Talán még a Gerőék kora is emberségesebb volt a mainál. Tele volt a gatya. Ettől ma már nem kell tartani… A háború után a nagyszüleimhez jártak ebédelni az utca legszegényebb gyerekei. Volt összetartás, tisztelet és lehetőség a boldogulásra.

Nem igaz az, hogy a magyar társadalom kettéosztása a gyurcsányozással kezdődött. Hanem sokkal régebben: a nyolcvanas évek legelején, a VGM-ezéssel.

A “vállalati gazdasági munkaközösségek” a kiváltságos, protekciós munkások társulatai voltak, és eredetileg a hétvégi túlórák elszámolására engedélyezték őket. Hamarosan az összes jövedelmező és termelékeny munkát a VGM-ek kapták meg. Például a dróthúzó üzemben a lágy alumíniumot végéemben húzták. A merev alumínium-ötvözet megmunkálása viszont a többi dolgozóra maradt. Az aztán rendszeresen elpattant és ilyenkor újra kellett fűzni a gépet. Sok helyen már fő munkaidőben is végéemeztek, ilyenkor a VGM-ből kizárt dolgozókat a megkent üzemvezetés a lestrapált gépekre vezényelte át.

Ebben a szisztémában már benne volt a rendszerváltás mindhárom ideája. Az önzés, a kirekesztés és a korrupció. Szélsőséges esetben az is előfordult, hogy a VGM-es két óra alatt megkereste azt a jövedelmet, amiért lenézett kollégája egész héten át dolgozott. Itt szakadt szét tehát a magyar társadalom. Egyfelől az egyenes utat járó dolgozóra, akinek egyre küzdelmesebb lett az élete. A béremelések elmaradtak, hiszen a pénz a VGM-nek kellett. Másfelől a végéemesre, akik közt volt könyvelő és üzemvezető is. (Ők fogják majd az 1989-es államcsíny után eltulajdonítani a közösségi vagyont. Elkótyavetyélni a piacokat. Úgymond privatizálni.)

Hasonló szisztémák működtek a háztáji gazdaságokban is. Vagy ott voltak a magánrendelők – az iskola-fogászatra elszámolt Lidocain ampullákkal.

Ezekkel a módszerekkel aztán, pillanatok alatt a seggére vertek a közösségi vagyonnak.
1982-ben vettük fel az első IMF-hitelt. Az Öreg 70 éves volt, az apparátusban pedig már ott pezsegtek a nagyképű “géniuszok”: Matolcsy, Bokros, Békesi. No meg a “visszahúzók”-at a túlvilágra kívánó magyar Malthus is. Elkezdődött az össze-vissza hazudozás, a szegények elleni küzdelem. Az első tétova strómanok is előkerültek.

Minálunk sohasem lesz a kanadaihoz, vagy a skandináv országokhoz hasonló, jóléti kapitalizmus. A 90-es évek fosztogatásai után, erre már egészen biztosan nincs is mód; nincs lehetőség. Szándék pedig sohasem volt. Indiai tulajdonviszonyokkal (maharadzsák és dálitok), kirgíz foglalkoztatás-politikával, nem lehet polgári társadalmat működtetni. Nincs polgár, nincsenek puritán erkölcsök. Ha mást nem is, de ezt az egyet a Demjánék, akarom mondani Orbánék jól látják.

Dzsentri hagyományok vannak. Meg elviselhetetlen, intézményesített uszítás.

Furcsa, de mostanra már csak a becsapott, szegény emberek szeretnének itt emberarcú kapitalizmust. Két nácizás (opcionálisan komcsizás) között szoktak ábrándozni róla. Kétségbeesett lúzerezéssel megcifrázva.

A magyar népnek a tőkés társadalom mindig csak szenvedést hozott. Szenvedést hozott a régmúltban, a múltban és szenvedést hoz a jelenben. A jövőben is csak szenvedést fog hozni.

Az “átkosban” a vízdíj szó még nem is létezett. Egy kg kenyér emberemlékezet óta 3 forint 60 fillérbe került. Az éjszakai pótlék 40-65%, a munkásszálló 200 Ft/hó, a manapság “ördögtől való” teljes foglalkoztatottság magától értetődő volt. Nem véletlenül démonizálják olyan hisztérikusan a Kádárt, meg a rendszerét.

Magyarország történetében az volt az aranykor.