2300 főt bocsát el a Nokia Komáromban, 2080 munkavállalójától válik meg a Malév.
Ez kapásból majdnem 4500 ember és akkor még meg sem említettük, hogy ezek köré a cégek köré azért komoly beszállítói infrastruktúra épült, akiknél szintén tömeges leépítésre számíthatunk (valahol ez már el is kezdődött, hiszen éppen a napokban jelentette be a szintén komáromi ipari parkban található Valid Technologies, hogy közel 140 munkavállalójától válik meg), sőt ennél is tovább megyek, hiszen a komáromi Nokia köré például egy egész város épült.
Attól függetlenül, hogy az ezen cégek körül tevékenykedő “munkaerő-közvetítők” előszeretettel forgatták az embereket (értsd a három hónapos próbaidő letelte előtt kirúgták az embereket, majd felvettek a helyükre másokat, esetleg egy hónappal később megint ugyanazokat), ezek a cégek komolyan kivették a részüket a foglalkoztatásból. Több száz, de talán ezer ember települt Komáromba, vagy környékére kizárólag a biztos munkalehetőség miatt.
Az ország minden pontjából, sőt még külföldről is érkeztek oda munkavállalók, akik “belakták” a várost, így elbocsátásuk nem csak nekik okoz majd gondot, hanem tulajdonképpen az egész városnak. Csökken a vásárlók, a fogyasztók létszáma, a boltok, üzletek elveszítik a kuncsaftjaikat, sőt azt is megkockáztatom, hogy Komárom újra az a “kihalt” város lesz, mint 15 évvel ezelőtt, hiszen aki csak teheti egészen Kecskemétig vándorol majd (Mercedes) – de ez már egy másik történet.
A Magyar Telekom 250 dolgozót bocsát el 2012-ben, a közszférában várhatóan 6000 embert építenek le, a BKV-val ki tudja mi lesz. A hírek szerint az új oktatási rendszer miatt több száz tanár veszítheti el a munkahelyét, szintén bizonytalan azon egészségügyisek sorsa, akik érintettek a kórházbezárásokban, átalakításokban. És még csak február van. Hány ilyen bejelentés lehet még az évben?
Lassan kezdem azt hinni, Orbán Viktor nem hazudott, csupán mi voltunk azok akik félreértették.
Az egymillió munkahelyet nem pluszban értette, hanem úgy, hogy összesen lesz annyi.























És ami a cikkbe nem szerepél.Azok a rokkant nyugdíjasok akik rehabilitációs járadékon voltak,orvosi felül vizsgálat kérelmüket elutasították Akinek le jár a járadék folyósítás az semmiféle ellátmányt nem kap Nekem is ezt közölték a munkaügyi központba 2012. 02. 10-kén ahol nagy plakátok fogadtak.Ami arról szól hogyan vezessük vissza munkába a (szép.szóval)megváltozott munka képességű ebereket.Megkérdeztem hány munkahely létesült,válasz:egyesem.Sokat beszélnek 20 év el teltével a múlt rendszer áldozatairól,keveset a mostani rendszer álldozatairol.
Munkahely vesztett emberek öngyilkossága, a kilátástalanság.Nem csak Afrikába tud meg halni egy gyerek vagy felnőtt az Magyarországon is ha éhezik.Ez vár a rokkant emberekre is.El ellátmányukra nincs törvény,tájékoztatást munkaügyi kirendeltségen kaptam.
bizony -bizony a szögesdrót mögött vagy elötte??,
“…2080 munkavállalójától válik meg a Malév…”
Erre csak egy tegnapi hír, mindenféle kommentár nélkül:
“…A Ryanair eredetileg március 12-én tért volna vissza öt útvonal megnyitásával a budapesti repülőtérre, miután 2010-ben – a magas repülőtéri árak miatt – megszüntette budapesti járatait.
A január végén közölt kétmillió utassal szemben az ír légitársaság 2,4 millióval számol az első évben. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak. Az új bázis létrehozásával – mondta a vezérigazgató – közvetlenül és közvetve 2400 munkahely jön létre….”
safranyn hozzászólása itt -> Gépnarancs:
egyetértek
Nem összesen, hanem annyival kevesebb. Évente, persze, de ez gondolom evidens.
Ui: azért nem csak a fidesz (kisbetű szándékos!) a szar, hanem elmúlt x (x jóval több mint 100) évben mindenki. De a fidesz különösen.
egyetértek
Komédia! Csak senkinek sincs kedve nevetni…
Közmunkásokkal legfeljebb, azzal lesz egymillió. Őket is beleszámítják a statisztikába. Tehát a kormány szerint nő a foglalkoztatottság. Tragédia, amit ezek művelnek.
Hát kb jól értelmeztétek!!!
Az az egymillió is kormányközeli forrásból.
Ó,Ó,Ó!!! Akkor már értem!!! Hiszen ő ” jót” akar nekünk!!! Nem kell az a nagy zsúfoltság a munkahelyeken!!!
Ó,Ó,Ó!!! Akkor már értem!!! Hiszen ő ” jót” akar nekünk!!! Nem kell az a nagy zsúfoltság a munkahelyeken!!!
ó.