Mit ér a diploma nyelvvizsga nélkül?

Néhány nappal ezelőtt a Pokorni Zoltán által vezetett fideszes oktatási munkacsoport abban állapodott meg az oktatási államtitkársággal, hogy a 2013-ig diplomát szerzők akkor is megkaphatják a diplomájukat, ha nem tudnak nyelvvizsgát felmutatni, ám csak akkor, ha azt a felsőoktatási intézményük is elfogadja.

Szerző: | 2011. december 16. | 43 komment

A múlt héten az ugyancsak Pokorni által vezetett parlamenti oktatási bizottság be is nyújtotta az ehhez szükséges módosító indítványát, amely szerint a 2013-ig végzettek 2016-ig vehetik át a diplomájukat nyelvvizsga nélkül, de csak akkor ha, ahogy már fentebb is írtam, erre az intézmény lehetőséget ad számára. 2016-tól pedig már a felsőoktatási intézménybe való bejutás feltétele lesz a középfokú nyelvvizsga.

Érthető a kormány szándéka a nyelvvizsga tekintetében, hiszen a 2016-os dátum egy teljesen új időszakot nyit majd a felsőoktatásban, és nyilván ezzel az a céljuk, hogy addigra mindenki megkaphassa a diplomáját függetlenül attól, hogy rendelkezik-e nyelvvizsgával vagy sem.

Mire jó a nyelvvizsga?

Nem hinném, hogy lenne olyan társaság, ahol ne merült volna már fel a nyelvvizsga témája. Nem csak a diákok között, hanem minden olyan ember esetében, akit így, vagy úgy, de érint ez a kérdés. Márpedig a nyelvvizsga egy olyan téma, amely mindenkit izgat, legyen szó államvizsgára készülő tanulótól egészen a munkát keresőig. Van, aki védi a nyelvvizsga intézményét, és van, aki egy régi, rossz, elmaradott rendszert lát benne. A nyelvvizsgával rendelkezők nyilván védik a már megszerzett eredményüket, akinek meg nincs, nos, az inkább ostorozza. A legtöbb ember azonban egyetért abban, hogy maga a papír ma már csak a közszférában jelent(het) előnyt, hiszen a birtokában egy-két tízezer forintos nyelvpótlékhoz juthat.

Nyelvvizsga vagy nyelvtudás?

A nyelvvizsga ellenzők nagyon sokszor felhozzák, hogy a nyelvvizsga megléte még nem feltétlenül jelenti a tudás meglétét, hiszen mindenki hallott már a piacon vehető vizsgáról, vagy arról, hogy komoly „cégek” épültek arra, hogy más helyett vizsgázzanak. Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb probléma nem is az, hogy a nyelvvizsga valós tudást takar-e, hanem abban, hogy feltételként szolgál egy állás (általában állami) vagy egy másik papír (jelen esetben a diploma) megszerzésére.

A magánszférában már a legtöbb helyen nem is kérnek igazolást a nyelvtudásról, egészen egyszerűen a felvételi eljárás során olyan helyzetet teremtenek, ahol megbizonyosodhatnak a delikvens nyelvtudásáról. Mert hiába a papír, ha az interjún a felvételiztető hirtelen átvált angolra, és az állást megpályázó elnémul. Feketén-fehéren kiderül az illető nyelvtudása, és ez még akkor is igaz, ha egyébként képes megszólalni, csak egy hirtelen váltás esetén nem tud mit kezdeni a helyzettel. Ez pedig elég nagy fegyver a nyelvvizsga-ellenesek kezében, hiszen mindnyájunknak van olyan ismerőse, akinek nincs papírja a nyelvtudásról, mégis vígan beszélget egy külföldivel az anyanyelvén hosszú perceket, órákat.

Akkor miért kell?

Valami oknál fogva a felsőoktatási intézmények és a politikusok úgy gondolják, hogy a nyelvvizsga szükséges, és elengedhetetlen a diplomához. Én azonban úgy gondolom, hogy nem a papír a lényeges, hanem a tudás. Hiszen vannak olyan szakmák, ahol egy-két (három…) nyelv tudása elengedhetetlen, akár csak konyhanyelvi szinten is, hiszen a szakirodalom nagyon sok esetben idegen nyelven íródik, amely követése pedig egy felkészült és minél magasabbra törekvő szakember számára elengedhetetlen. Hiába van papírja, ha nem tudja elolvasni.

Másrészről pedig semmi értelme megkövetelni a nyelvvizsgát, ha az letehető (és most elnézést kérek a két nyelvet magas szinten űző és tanító emberektől) eszperantóból vagy lováriból, hiszen semmi plusz tudást nem ad a diplomázó kezébe, mindössze egy szükséges, ám felesleges papírt. Abban sem vagyok biztos, hogy például egy pedagógusnak elengedhetetlen szüksége van a nyelvvizsgára, hiszen attól még kiváló nevelő és oktató lehet belőle. Ha pedig a szükség úgy hozza, hogy kell neki a nyelvtudás (és nem a papír!), akkor majd megszerzi. De hogy ezért ne kaphasson diplomát, az nonszensz.

A rektorok azonban nem tartják ezt jó ötletnek, féltik az egyetemük hírnevét, és attól tartanak, hogy a diplomák ezáltal elértéktelenednek. Én azonban azt gondolom, hogy megette a fene azt a hírnevet és értéket, amelyet a nyelvvizsga tart össze.

Szerző:

43 hozzászólás : “Mit ér a diploma nyelvvizsga nélkül?”

  1. Bódi Péter #

    Mindig csodáltam azokat, akik ilyen hosszú kommenteket írnak, de kajak. Én ennyi idő alatt cikket írok.

    2011. december 16. at 20:36
    • elmeorvos #

      Állítani bármit lehet.

      2011. december 16. at 20:50
      • Bódi Péter #

        :D Bocs, hazudtam.

        2011. december 16. at 21:15
  2. elmeorvos #

    Matthias kissé túlspirázta a szerepét, egyébként nagyjából egyetértek vele. Azonban én már az érettségi feltételeként előírnám a nyelvvizsgát. De ehhez megteremteném a megfelelő színvonalú nyelvoktatás feltételeit is. Mert a saját bőrömön tapasztalom, mit veszítettem, és mit veszített ez az ország nélküle.

    2011. december 16. at 20:05
    • hunky #

      Helytálló!

      2011. december 17. at 11:26
  3. Vegyük a külfönféle diplomákat! A kultúrbunkó hadosztály itt azzal érvel, hogy vannak olyan diplomák, amelyeknél sokat nem ér egy nyelvvizsga, mert a munkában nem nagyon tudják hasznosítani. Na most attól függően, hogy mennyire engeded el a fantáziád, azért sok diplománál el lehet képzelni, hogy esetleg mégis hasznos a nyelvtudás. De mondjuk tegyük fel, hogy egy olyan húsz százaléknál gyakorlatilag nem különösebben hasznos. És akkor ezek mondjuk eszperantóból teszi le a nyelvvizsgát. Aztán akkora tuskók, hogy ahelyett, hogy használnák valamire, elfelejtik, és soha többet nem beszélnek, nem olvasnak semmit eszperantó nyelven. OK.

    Na most ti itt, kulturbunkócskáim, ennek a mondjuk húsz százaléknak a szenvedésein sírdogáltok, hogy húbazmeg, feleslegesen tornásztatták a neuronjaikat, a gaz egyetemek. Jaj szegények, jaj szegények, ezt a Genfi egyezmény is tiltja, akkora terrorizmus!

    Oszt tapsikoltok egy törvénynek, amely emellett a nyolcvan százaléknak is elengedi a diplomát, akinek meg kellene.

    Na bazdmeg, kurvára megéri.

    Hülyegyerekek. Ekkora antikultur nyomulást, amit itt lenyomtatok, ritkán lát az ember. Büdös a gondolkodás, meg a tanulás, mi?!

    2011. december 16. at 18:39
    • Kapitány Úr #

      Mi itt hülyegyerekek meg kulturbunkócskák jól elvagyunk.
      De te mit keresel itt?
      Ez nem a te szinted, hidd el…

      2011. december 16. at 19:00
      • Salinas River #

        Hello, Kapitány, látom, megint egy platformon vagyunk.
        Kegyed melyik inkább, hülyegyerek, vagy kulturbunkócska? Én mindkettő vagyok, sőt, tanulni meg gondolkodni is rühellek, jól látja ez a nagyon okos Matthias :)
        Kérem tehát, ne tanácsolja el innen ezt az igazi kulturlényt, hátha ragad rám valami :D

        2011. december 16. at 19:23
      • Ja, látom. Hát akkor lépek, és ezentúl még véletlenül sem reklámozom azokban a csoportokban ezt az oldalt, ahova be szoktátok tenni, és admin vagyok.

        2011. december 16. at 19:39
        • Lemaradt a bibibiiii a végéről.

          2011. december 20. at 13:11
  4. trashdump #

    Szerintem az origo (Rigó utca) nyelvvizsgával kell leszámolni, de példaértékű kegyetlenséggel. Azért, mert az egy kommunista maradvány, a volt rendszer nyelvtanításának, és idegennyelv-politikai hagyományának folytatója.

    Szódolgozat bazdmeg?
    Szóbeli vizsga Venezuela kőolaj-termeléséről? WTF u mad braah?

    Nemzetközileg és államilag elfogadott nyelvvizsgákat kellene előírni, azokat pedig elektronikusan számontartani, akik valóban megfeleltek.

    Valóban a tudás számít, de egy állásinterjún nem lehet elég széleskörűen tesztelni az interjúalany tudását: pl. tud-e megfelelő üzleti levelet írni; az interjúztató nem feltétlenül beszél az adott nyelven, vagy éppen nem elegendő színvonalon (kisebb cégekre is érdemes gondolni, ne csak multikra), stb.

    A nyelvtanulók sem fogják utálni a nyelvvizsgázást, ha nem a Rigó utcában kell szívniuk. Mert a Rigó utcára tényleg sokat kell tanulni, nyelvvizsgául kell megtanulni, nem az adott idegen nyelven. A nemzetközi nyelvvizsgákra való készülés közben azonban tényleg elég jól meg lehet tanulni a nyelvet (amit a megfelelő nyelvterületen tovább lehet tökéletesíteni, természetesen).

    + infó: Ha valaki egy nyelvterületen autodidakta módon tanulja meg a nyelvet, egy nemzetközi nyelvvizsgát simán le tud tenni, a Rigó utcán viszont elhasal. Ez nem beteg dolog?

    De a sok idióta barom leszarja, még mindig monopóliuma van a Rigó utcának. Miért nem vagyunk hajlandóak megmozdulni az érdekünkben? Gyújtsuk fel a Rigó utcát!

    2011. december 16. at 12:39
  5. Arra tényleg válaszolhatnál, hogy mi kárt okoz a nyelvvizsga megkövetelése? Mert én hasznot látok, kárt nem.

    Aki nem tud idegen nyelven, az nem megy át a vizsgán, nem kap diplomát. Helyes.

    Aki eszperantóul tud megtanulni, átmegy a nyelvvizsgán, kap diplomát. Ez nem éppen a legjobb megoldás, de ha eltörlik a nyelvvizsga követelményét, akkor ezen nem javítottál. Mellesleg a nyelveket diszkriminálni nem bölcs dolog. És még egy eszperantóul megtanuló diák is demonstrálja, hogy meg tud tanulni egy nyelvet. Ha olyan hülye, hogy haszontalan nyelvbe fecsérli az idejét, hát akkor olyan hülye. De legalább egy kis tanulási képességet demonstrált. Még ennek is csak a hasznát látom a nyelvvizsga követelmény megszűnésével szemben.

    Aki beszél valamilyen releváns nyelvet, elmegy, leteszi a nyelvvizsgát, kap diplomát. Minden rendben:

    Egyébként meg az a tanár, aki még egy idegen nyelvet sem tud megtanulni, az inkább bujdokoljon el, és ne tanítson más gyerekeket tanulni, ha egyszer ő maga nem tud!

    2011. december 16. at 12:13
    • picicsillag #

      Egy újabb csont lehet rágni! Ez az egész nem a diplomásokról szól! Mit ér ha van ill. ha nincs nyelvvizsga?! Elvégre ha valaki megtudott írni egy diplomamunkát (szakdolgozatot), azt meg is védte és az államvizsgán is sikeresen túljutott olyan hülye lenne…. Ez egy nagy biznisz, amely igen sok embert kényelmes élethez juttatott. Régóta nem a nyelvtudásról szól ez az egész rendszer, csak arról mennyit tudnak lehúzni a fősulin vagy egyetemen tanulókról és azok családjairól! Fizess és pusztulj bele!!! Persze, hogy nem hagyják az illetékesek az arany tojást tojó tyúkot levágni. De nesze bolond rág a csontot! Remélem ízlik, a hús már elfogyott!

      2011. december 19. at 21:23
  6. Gépnarancs: Bástya elvtárstól váljatok meg, mert lefele húzza a szintet! Az biztos, hogy ha az általa nyomatott “kulturális forradalom” a jövőben is helyet kap, akkor le fogok íratkozni.

    2011. december 16. at 12:06
    • Nehéz döntés. Te vagy én.

      2011. december 16. at 12:07
      • szerintem is át kell ezt gondolni

        2011. december 16. at 12:44
      • Salinas River #

        Hagyd, Bástya, nem lehet meggyőzni, van ilyen.
        Nagyjából-egészében egyetértek a cikkben kifejtett véleményeddel.
        Eleve elhibázott volt minden diplomához nyelvvizsgát előírni, miközben a megszerzés lehetősége nem biztosított a köz-és felsőoktatás minden szintjén.

        Egyébként sem látom be, miért kellene kötelező nyelvvizsga egy védőnőnek mondjuk, a szakmai diploma értéke semmilyen módon nem függ össze azzal, hogy van-e valamilyen kínban fogant lovári, vagy eszperantó bumázskája.

        Akinek meg a munkájához szükséges, az eleve meg is tanulja a nyelvet, papír nélkül is akár. Mondom én, több, Rigó utcai általános és szakmai nyelvvizsgával, amelyekre tényleg szükségem volt, és az érintett nyelveket egyébként saját érdeklődésem okán is meglehetősen magas szinten sajátítottam el. De miért kellene ezt kötelezően mindenkinek minden diplomához, miközben nincsenek meg a feltételek hozzá?

        Jó magyar szokás,
        a ló másik fele, indulatokat szít és nem old meg semmi

        2011. december 16. at 16:48
        • “Eleve elhibázott volt minden diplomához nyelvvizsgát előírni”

          Lehet, de még jobban elhibázott eltörölni. Egész biztosan az a kisebbik hiba, ha sok a követelmény, mint az, ha túl kicsi.

          “miközben a megszerzés lehetősége nem biztosított a köz-és felsőoktatás minden szintjén.”

          A nyelvtanuláshoz nem kell semmi, csak egy szótár, és könyvek. Minden egyéb nem feltétel, hanem plusz.

          “Egyébként sem látom be, miért kellene kötelező nyelvvizsga egy védőnőnek mondjuk, a szakmai diploma értéke semmilyen módon nem függ össze azzal, hogy van-e valamilyen kínban fogant lovári, vagy eszperantó bumázskája.”

          1) És azt belátod, hogy miért kell a védőnőnek irodalomból érettségizni, vagy történelemből? Van ennek közvetlen köze a munkájához? Nincs. Akkor legyen minden védőnő olyan kulturbunkó, mint ennek a blognak a szerzője, vagy egy átlagos Fideszes képviselő?! Csak azért, hogy örüljön ennek a blognak a szerzője?!

          2) Lehetett volna mondjuk finomítani a szabályozást, hogy főískolai diplomához nem kell a nyelvvizsga. Mennyivel jobb lett volna, mint teljesen eltörölni.

          “Akinek meg a munkájához szükséges, az eleve meg is tanulja a nyelvet, papír nélkül is akár.”

          Ja, persze-persze. Szerinted az egyetemen és főiskolákon nem mindenhol van meg a feltétel, nem lehet megtanulni a nyelvet. De másrészt akár magától is megtanulják az emberek. Nem vagy te egy kicsit kurva nagyon önellentmondásos?! Ha egyszer maguktól, táncolva, vidáman megtanulnak emberek nyelveket, akkor mondd már meg, mi a kurva isten kára van annak, ha a nyelvvizsgát megkövetelik, hiszen az olyan könnyű, az emberek maguktól is képesek rá.

          “Mondom én, több, Rigó utcai általános és szakmai nyelvvizsgával, amelyekre tényleg szükségem volt”

          Tényleg szükséged volt? Tehát legalább egy esetet tudunk, amikor meg kellett követelni. Akkor ezek szerint általánosan eltörölni máris hiba volt. Te magad bizonyítottad. Gratulálok, hülyegyerek.

          2011. december 16. at 18:16
        • “az eleve meg is tanulja a nyelvet, papír nélkül is akár.”

          “miközben nincsenek meg a feltételek hozzá”

          Ezt a kettőt rakd össze ember, és rájössz, hogy hülye vagy!

          2011. december 16. at 18:19
        • Egyébként ha nem látod, hogy egy védőnőnek hogy jöhetne esetleg jól az, ha tud lováriul, akkor megint kurva hülye vagy, és nem gondolkodtál.

          2011. december 16. at 18:31
      • Kapitány Úr #

        Matthias a Bástya?

        2011. december 16. at 16:58
  7. Ami meg az egyetem hírnevét illeti, nem igaz, hogy nem fogod fel, hogy az egyetem hírneve igenis abból fakad, hogy mit követel meg a diplomához. Ha lejjebb viszik a követelményt, akkor romlik a diploma értéke. Tök nyilvánvaló, nem tudom, miért nem fogod fel. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy például a felvételi ponthatárok is összefüggenek a hírnévvel, ott is követelményről van szó.

    2011. december 16. at 12:00
    • Erre meg csak annyit, hogy hosszú-hosszú évtizedekig nem kellett nyelvvizsga a diplomához, aztán mégis csak kineveltek egy tudósnemzedéket. Vagy kettőt. Meg volt olyan, hogy nyelvi lektorátus. Tudod, az egyetem oktatta a nyelvet és vizsgáztatott.

      2011. december 16. at 12:02
      • Hosszú-hosszú nemzedékekig nem volt egyetem, meg angol vécé, meg ilyenek… Nem kéne visszamenni a középkorba!

        2011. december 16. at 12:07
    • Kolbert István #

      nem az jo kovetelmeny h legyen nyelvvizsgad. irj egy rovidebb, egyszerubb dolgozatot idegen nyelven es vedd meg mint a diplomat plusz beszelgess a szakmai aktualitasokrol.

      2011. december 16. at 14:24
  8. Elég sőtét egy írás. Kilóg a lóláb, hogy neked problémád van a nyelvvizsgával. Amit itt leírsz, az igen gyenge érvelés, elég azt meg nézni, hogy ugyanígy lehetne a diploma ellen is érvelni. Vagy akár a jogosítvány ellen is.

    Igen, persze, tudhat valaki autót vezetni jogosítvány nélkül is, tudhat tanítani diploma nélkül is, és beszélhet nyelvet nyelvvizsga nélkül is. De ha tényleg megvan a tudása, akkor ugyan mibe kerül neki letenni a vizsgát?

    Az összes ilyen vizsga a társadalmunk jó intézményei közé tartozik, mellyel megpróbálják megszervezni az életet. Ne akard már kitalálni, hogy az anarchia jobb! És azt se akard már kitalálni, hogy az összes vizsga közül éppen az kell, ami neked megvan, és éppen az a hülyeség, amivel neked gondod van!

    Egyébként a magyar újságírás, internet, könyvkiadás a világ híreiból, ismereteiből vészesen szegényes szeletet ad csak a magyar olvasóknak. Ha valaki tud mondjuk angolul, és szétnézett már a világ angol nyelvű irodalmában, angol hírportálokon, csatornákon, stb, akkor láthatja, hogy milyen provinciális tud lenni egy olyan ember, aki csak magyarul tájékozódik. Igen szegényes, szűk világképet eredményez.

    És egyébként pont ez ezzel a Fidesz kormány célja: a magyar médiát el tudják foglalni. A külföldit nem. Mi a megoldás?! Minél kevesebb idegen nyelvet tudó. Mert még a végén a BBC-ből megtudja, hogy nem Orbán adta a kokit és a sallert az EU Parlamentben. Te meg ehhez asszisztálsz és táncolsz?!

    2011. december 16. at 11:55
    • Hát, röviden és velősen annyit tudnék mondani, hogy igen nagy kapufát rúgtál.

      2011. december 16. at 12:00
      • Az érveléselméletet is ott tanultad, ahol az idegen nyelvet?:)

        2011. december 16. at 12:02
        • Amit leírtál, arra nagyon nehéz érvelni, mert hogy egy feltevésből indulsz ki, és arra építed a gondolatmenetedet. De akkor magyarázd el, hogy egy óvónői diplomához minek két idegen nyelv? Attól lesz jobb a szakmájában? Vagy mégis, miért?

          2011. december 16. at 12:05
      • “magyarázd el, hogy egy óvónői diplomához minek két idegen nyelv? Attól lesz jobb a szakmájában? ”

        1) Kb ugyanaz, mint egy tanár esetében: jobb, ha egy ovónő sem csupán a kis magyar valóságot ismeri.
        2) Az ovónői dolgot meg lehetne oldani azzal, hogy a főiskolai diplomához nem kell két nyelvvizsga, de az egyetemihez meg kell követelni.

        2011. december 16. at 12:15
        • Feltettél egy kérdést, amire válaszolnom kellene. Azonban ezen kis hozzászólásod után nem tudom, hogy mit válaszoljak?
          A nem kis magyar valóság, ez szép, de akkor legyen kötelező nyelvvizsga az érettségi végén, ahol oktatják is a nyelvet, ingyen, szeretetből. És akkor meg van oldva a kérdés. Ahogy ez 2016-tól lesz.

          2011. december 16. at 12:21
      • Érettségi után van egy soft (ja, bocs, te nem tudod, ez mit jelent:) nyelvvizsga-követelmény: a felvételi ponthatárokkal, és a nyelvvizsga jutalmazásával. Aki tud, az szinte biztosan leteszi akkor.

        Aki nem, az kap még sanszot (ja bocs, te nem tudod, hogy ez mit jelent) négy évig.

        Egyébként az egyetemen tanítanak nyelveket. Én még legalábbis tanultam. Kettőt is.

        Úgyhogy te nem kapufát lőttél itt, hanem egy óriási luftot (ja, nem tudod, hogy ez mit jelent.:)

        2011. december 16. at 12:34
        • Kellemes nagyképű vagy , szeretlek.

          2011. december 16. at 13:00
    • “Igen, persze, tudhat valaki autót vezetni jogosítvány nélkül is, tudhat tanítani diploma nélkül is, és beszélhet nyelvet nyelvvizsga nélkül is. De ha tényleg megvan a tudása, akkor ugyan mibe kerül neki letenni a vizsgát?”
      Na, ettől meg sírva fakadok.

      2011. december 16. at 12:02
    • polaroidcat #

      kedves matthias, kepzeld, en sem rendelkezem nyelvvizsgaval; ellenben – veled ellentetben – sikeresen elsajatitottam a magyar helyesiras alapszabalyait es kepes vagyok a sajat anyanyelvemen kommunikalni, mindez pedig hozzasegit ahhoz, hogy ha kritizalok valamit, a biralt szemely komolyan vegye a mondandomat, mi tobb, elgondolkodjon az ervelesemen.

      2011. december 16. at 12:53
      • “sikeresen elsajatitottam a magyar helyesiras alapszabalyait ”

        Látom…:)

        2011. december 16. at 12:58
        • Szerintem te ne nyelvészkedj ezzel a mondattal a hátad mögött:
          “akkor le fogok íratkozni”

          2011. december 16. at 13:02
        • Látom, nem tűnt fel, hogy ékezet nélküli billentyűzetről ír.

          2011. december 16. at 13:16
  9. Kolbert István #

    sok helyen ertelmetlen szivatas is megy, ahol tobb nyelvvizsga kell a diplomahoz… nekem pl angol felso nemet kozep nem volt eleg, mondvan h angol szakmai kozep kell… ennek tenyleg nem volt ertelme azon kivul h a suliban volt a vizsga igy oda fizettem :) igy az intezmenyek is a bevetelkieses miatt haborognak, csak rahuzzak a diploma ertektelenedese c. baromsagot. sok olyan esetrol is hallottam mikor a kotelezo masodik nyelvvizsgat eszperantobol tettek le…ami biztos sokat javitott a munkapiaci eselyeken es a diploma erteken. nem art vegiggondolni valoban, h ertelmesen van a kitalalva a rendszer. de attol felek ha a nyelvvizsgat eltorolnek, akkor meg kevesbe lenne meg a motivacio a nyelvtanulasra, ill kevesbe indulna be a folyamat

    2011. december 16. at 11:53

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása