Tag archivum. terrorelhárítás

Obama és Putyin megállapodott a terrorelhárítási együttműködés elmélyítéséről

 
  2013. április 29.
 

Az amerikai és az orosz elnök telefonon megállapodott, hogy intenzívebbé teszik az országaik között együttműködést a terrorelhárítás területén.

TEK: fürdőköpenyben volt a BME-n elfogott fiatal

 
  2012. szeptember 12.
 

Még a Műegyetemen elfogták a terrorelhárítók azt a fiatal férfit, aki fürdőköpenyben ült be az egyik előadásra, majd fegyverét a padra tette.

Hajdu János: a világ egyik leggyorsabb alakulata a TEK

 
  2012. augusztus 25.
 

A Terrorelhárítási Központ vezetője azt is szóba hozta, hogy Magyarországon “meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”.

Bruttó 500 ezer körül a TEK-esek fizetése

 
  2012. március 22.
 

A TEK munkatársainak fizetéséről egy képviselő kérdésre adott írásos miniszteri válaszból értesült a sajtó szerdán.

Jack Bauer és a TEK

 
  2012. március 21.
 

Orbán Viktor sokak szerint biztosan lehetne akár David Palmer is (jóságos, igazságos, lelkiismeretes, következetes). Éppen ezért Orbán Viktor (és országunk) ugyanazt a védelmet érdemli, mint amit a 24 című sorozatban is láthattunk. Azt mondják a film nem a valóság. Megmutatom, hogy igen.

Új titkosszolgálatot hoz létre a kormány

 
  2011. november 24.
 

A két katonai titkosszolgálatot összevonják, de mindjárt egy újabb szervezetet is létrehoznak. Önálló szervezetként jönne a NIBEK.

Ellenőrzi Orbán Viktor ételeit a TEK

 
  2011. november 14.
 

Szigorúan ellenőrzi a Terrorelhárítási Központ, hogy hivatalos rendezvényeken mi kerülhet vezető politikusaink tányérjára.