Tag archivum. tasz
Oldal 1 / 912345...Utolsó »

Már megint a romák a rasszisták

 
  2013. május 9.
 

A TASZ szerint a bíróság tévedett, a kocsira támadó sajóbábonyi romákat nem gyűlőlet, hanem a gárdistáktól való félelem motiválta.

Az Alkotmánybíróság zárt ajtók mögött hallgatja meg Handó Tündét

 
  2013. április 23.
 

A civil jogvédők szerint jogsértő, hogy az Alkotmánybíróság zárt ülésen hallgatja meg az Országos Bírósági Hivatal elnökét.

TASZ: a rendőrség nem tilthat be utólag egy általa korábban tudomásul vett felvonulást

 
  2013. április 9.
 

A miniszterelnöki ukázon alapuló utólagos tiltás nemcsak törvénytelen, hanem a legkevésbé hatékony válasz is a provokációra.

Jogvédők: a kormány tegyen végre a gyűlölet-bűncselekmények ellen!

 
  2013. március 21.
 

A rasszizmus elleni világnapon négy jogvédő szervezet fordult a kormányhoz, tegyen végre érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények ellen.

Jogellenes a TEK akciója

 
  2013. március 12.
 

A TASZ álláspontja szerint a Sándor palota előtti rész lezárása jogellenes.

TASZ: az Alkotmánybíróság kiállt a gyülekezési szabadság mellett

 
  2013. február 12.
 

Az önkormányzatok és a rendőrség mostantól nem vehetik el mondvacsinált okokkal a közterületeket a gyűlések szervezői elől.

Elfogadta a parlament az új Ptk.-t

 
  2013. február 11.
 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az új magánjogi kódex korlátozó rendelkezései és hiányzó garanciái miatt több alapjogot sért.

Pert nyert a TASZ a Médiatanács-RTL Klub-TV2 trió ellen

 
  2013. február 6.
 

Másodfokon is kimondta a bíróság, hogy a Médiatanácsnak ki kell adnia az országos kereskedelmi tévék frekvenciahasználati szerződéseit.

Oldal 1 / 912345...Utolsó »