Tag archivum. sziget
Oldal 1 / 512345

Sziget Nulladik Nap program

 
  2013. június 5.
 

A Sziget Fesztiválköztársaság idén is felejthetetlen Nulladik nappal készül az őslakosok fogadására. Az OTP Bank Világzenei Nagyszínpadon egy nemzetközi hírű hazai legenda, a Muzsikás lép fel, a Nagyszínpadon pedig a Quimby az erre az alkalomra megálmodott koncerttel örvendezteti meg a közönséget. A Szigetre látogatók idén is többféle kedvezményt vehetnek igénybe.

MEEX SZIGET Diákkedvezmény

 
  2013. június 1.
 

A MEEX diákkedvezménye immáron 5. éve segíti a fiatalokat abban, hogy féláron vehessenek részt a régió egyik legmonumentálisabb kulturális fesztiválján, a Szigeten.

Hosszú élet egy görög szigeten

 
  2012. november 15.
 

A 97 éves Stamatis Moraitis még itt van, műveli a háza mögötti kis kertjét, gyümölcsöt és zöldséget termeszt. Minden reggel kecsketejet, és a hegyekben szedett levelekből készült menta teát iszik. A délutáni szundikálás után a barátaival találkozik akik, maguk is életerős öregek és játszanak. Moraitisnál 1976-ban, az USA-ban tüdőrákot prognosztizáltak. “Az orvosok maximum kilenc hónapot adtak” – meséli a New York Timesnek adott interjúban. – “Ma egyedül vagyok itt. Az orvosok azóta mind meghaltak.”

Sziget – Előkerült az amerikaifutball-csapat eltűnt edzője

 
  2012. augusztus 16.
 

A bejelentés szerint a budapesti Sziget fesztiválra indult, egy salzburgi kórházban találták meg.

Címkék:

Több mint négymillióan nézték a Sziget-közvetítést a YouTube-on

 
  2012. augusztus 15.
 

Magyarországon kívül Belgiumban, Csehországban és az Egyesült Királyságban volt a legnépszerűbb a közvetítés – közölte a Google.

Sziget Fesztivál: repülőtéri after-party

 
  2012. augusztus 13.
 

Nagyon sokan éjszakáztak a Budapest Airport 2. Terminálján mára virradóra, pedig semmilyen rendkívüli esemény nem történt a polgári repülésben, mindössze egyszerre ért véget a hét végén a 20. Sziget Fesztivál és az ún. Ozora Fesztivál is.

Gerendai: az idén mintegy 380 ezren voltak a fesztiválon

 
  2012. augusztus 12.
 

A rendezvény előreláthatólag nyereséges lesz, de ennek mértékét még nem tudni.

A Killers zárja a nagyszínpadon a Sziget fesztivált

 
  2012. augusztus 11.
 

Az utolsó koncertet az amerikai indie rock egyik legnépszerűbb csapata, a Killers adja a Sziget zárónapján a nagyszínpadon.

Oldal 1 / 512345