Tag archivum. rock
Oldal 1 / 3123

A legmetálabb rockbanda: robottrió

 
  2013. április 15.
 

Az együttes három főből áll, ők meg zömmel fémből. Robotok szolgáltak – testükhöz passzolón – fémzenével, hardrockkal.

Ian Anderson elgondolkodtat és bölcsen öregszik

 
  2012. december 14.
 

Ian Anderson, a rock egyedülálló zsenije 65 évesen sem pihen. Miután az idén tavasszal megjelentette a 40 évvel ezelőtti Jethro Tull-klasszikus, a Thick As A Brick folytatását, a két darab folytatólagos előadásával járja a világot. (Augusztusban nálunk is fellépett külön bejáratú bandájával, amely csak részben fedi a jelenlegi Tullt).

Tankcsapda – Rockmafia Debrecen

 
  2012. november 24.
 

Ismerősek, nem, a leharcolt könnyűzenei klasszikusok, akikről az a közmegállapodás, hogy színvonaluk magasból a mélybe zuhant? Ki ne hallotta volna azt az oktalanságot, hogy „Eminem régen szuper volt, ma szar”. Hazánkban a megtisztelő szerepet a Tankcsapda tölti be mindenekelőtt.

Bíbor nyomorúság

 
  2012. szeptember 20.
 

Van az úgy, hogy jön az ember a Szajna – na jó, a Duna – partjáról, égnek lelkében kis rőzse-dalok, füstösek, furcsák, búsak, bíborak. Főleg bíborak.

A munkamániás Henrik Freischlader Budapestre készül

 
  2012. július 28.
 

Annak a néhány száz szerencsésnek nem kell ecsetelnem a blues-rock gitáros képességeit, akik ott voltak tavasszal a Gary Moore emlékkoncerten. A hírek szerint október 17-én Budapesten lép színpadra, amit a műfaj kedvelői csak orvosi igazolással hagyhatnak ki!

Könyvajánló: Géczi László – A jövő gitáros istenei

 
  2012. július 16.
 

Géczi László látja a jövőt és ehhez még kristálygömbre sincs szüksége. „Csak” annyi a trükkje, hogy a hozzám hasonló mezei zenebolondoknál jobban ismeri a blues és a rock világát, na és persze nem ragad le a nagy öregeknél, hanem odafigyel a feltörekvő fiatalokra is.

Könyvajánló: Géczi László – Nyitott Blues

 
  2012. május 22.
 

Ha szereted a bluest, ezt a könyvet neked írták. A szerző szakíró, a zenei irányzat legjobb hazai ismerője, a Rockháló szerkesztője. A blues pedig – Willie Dixon örökérvényű mondása szerint – a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.

Címkék:

Táborozkért szól a rock-underground kavalkád az Akváriumban

 
  2012. május 15.
 

Hangra banda! címmel nagyszabású jótékonysági fesztiválnak ad otthont a fővárosi Akvárium Klub (az egykori Gödör) június 2-án.

Oldal 1 / 3123