Gepnarancs

A kormány az elmúlt 3 évben lejtőre tette Magyarországot és lassan kivezeti az Európai Unióból is, amelyet csak felesleges nyűgnek tart.

Avagy össznépi józanodás. De itt is van már az ideje, nagy és hosszú volt ez a buli eddig, erős volt a házipálinka, nem használt mellé az ópium a népnek, volt sok bolondgomba, maszlag és beléndek – csoda, hogy túléltük. Még maga Keith Richards is nehezen küzdött volna meg ennyi tudatmódosítóval. Mintha kezdenének újból a tárgyilagos értékítélet jelei mutatkozni kedves mindnyájunkon. Legalábbis a Medián hétfői adatai alapján úgy tűnik.

Megint felhívtak. Valami tahó telefonbetyár. Engem úgy neveltek, hogy ha valakit felhívok, akkor köszönök és bemutatkozom. Pláne, ha idegen telefonszámot hívok.

A március idusán kialakult katasztrófahelyzettel összefüggésben újabb, mozgóképes üzenetek bukkantak fel az interneten. Olyan is, amely a Bukás című mozi képsorait használta fel, és olyan is, amelyet a kormánypropaganda céljaira készítettek. S mely utóbbiról korántsem állítható biztosan, hogy nem egyfajta bukás.

Nem a terrorelhárítók találták meg a beteget, hanem három fiatalember, aki 3 kilométerről érkezett egy 2 hónapos csecsemő kimentésére.

Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse az elmúlt két és fél évben elért eredményeket – közölte a kormányszóvivő.

Háromszor jutott eszembe ma ez az 1991-es Máyusi Kalapács-dal. Az indusztriális punk különleges bandájának nyomasztó dalait régen hallgattam, pedig több mint 20 éve őrzöm a tőlük kapott kazettát, annak idején több koncertjükön is voltam. Aztán elvesztettük egymást szem elől, most hallottam, hogy frontemberük, Totó, aki magát csak a „hiányzó láncszemnek” nevezte, nincs többé.

Nem tudom, hogy Loszev elvtárs, a TASZSZ hajdan mindenható és hosszú kezű nagyfőnöke él-e még. Ha igen, és belepillant a magyar politika sajtóba, bizonyosan elégedetten dörzsölheti kezét. Nem éltek hiába azok, akik annak idején a nagy Szovjetunió nagy propaganda-gépezetét működtették.