Tag archivum. nyilasok

Rémhír a horizonton

 
  2013. március 27.
 

Március 22.-én jelent meg Pax? Hungarica? című írásunk, amihez több megjegyzés is érkezett. Az egyik hozzászóló felkeltette a figyelmünket egy bizonyos esettel kapcsolatban, ami utóbb álhírnek bizonyult. Mint még annyi más mendemonda mostanság. Nem lenne nagy eset, mégis szóvá kell tenni. Miért is? Olvassák el, kérem, érdemes…

Szarban vagyunk…

 
  2013. február 22.
 

Egy merő szar az ország! Spiró György sem gondolhatta, mikor sokszor hivatkozott versét írta, hogy ennyire összeszarják hazánkat…

Nyilasok és nácik vonultak

 
  2013. február 9.
 

A “becsület napján” a 68 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékeztek Budapesten a Normafánál és a Vérmezőn.

Az MSZP “a nyilas söpredék eltakarítására” szólította fel a kormányfőt

 
  2012. július 23.
 

Az MSZP arra szólította fel Orbán Viktort és kormányát, hogy haladéktalanul kezdjen hozzá “a fasiszta, náci és nyilas söpredék eltakarításához”.

Nemzeti összefogás – nyilaskeresztekkel?

 
  2012. június 10.
 

Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Kanadai Magyar Hírlapban. Az emigráció egy részének is megvan a maga lesújtó véleménye a mai magyar közállapotokról…

Melyik a Jobbik arc?

 
  2011. augusztus 17.
 

A Fidesz szerint a Jobbik szövetségesi politikája, Zagyva György Gyula előállítása és Vona Gábor keddi szavai után tisztázni kell, melyik a Jobbik igazi arca.

The Sun: neonácik ezrei a Magyar Szigeten

 
  2011. augusztus 4.
 

Fejnehéz náci karlendítés-gyakorlatot mutatott be egy brit szélsőjobboldali politikus a Magyar Szigeten annak a svéd énekesnőnek a koncertjén, aki a degenerált norvég mészáros egyik inspirátoraként ismert – írta The Sun című brit bulvárlap. A lap tudósítója meglehetősen nyugtalanítónak találta, hogy az auschwitz-i tábor bejáratát ábrázoló, horog- és nyilaskeresztes pólókat, valamint Mein Kampf-ot is kapni lehetett Verőcén. A lap arról számol be, hogy több ezer neonáci vesz részt az eseményen Európából. A Jobbik elnöke, Vona Gábor azt mondta az RTL Klub híradójának: vasárnap megtartja előadását a rendezvényen.