Tag archivum. nácik
Oldal 1 / 41234

Inzultálták a Zsidó Világkongresszus több résztvevőjét

 
  2013. május 9.
 

Az egyik elkövető letöltendő börtönbüntetést kapott, mert korábban egy másik ügyben már próbára bocsátották.

Halálbazárok a hálón

 
  2013. március 7.
 

Mint az ismeretes, múlt szombaton egy flashmobbal szembeni ellendemonstráció keretében egy ifjú, nőnemű humanoid társaival egyetemben olyan pulóvert viselve énekelte a Teve utcai rendőrkapitányság előtt a Himnuszt, mely pulóver felirata nem tagadta, hanem egyenesen helyeselte a holokausztot. Írtunk róla, én is, mások is, sokat, de nem szépet, érdemei szerint, ám kevesen tették fel a kérdést: honnét szedte ezt a ruhadarabot?

Levél olvasni még nem tudó gyermekeimnek

 
  2013. március 6.
 

Arra az időre, amire megtanítják őket olvasni.

Nyilasok és nácik vonultak

 
  2013. február 9.
 

A “becsület napján” a 68 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékeztek Budapesten a Normafánál és a Vérmezőn.

A cigány genocídium kívánatos voltáról

 
  2013. január 7.
 

A mögöttünk álló hétvége nem épp eseménytelenül telt: kapott másfél milliárdot a vezetőbácsi kedvenc románmagyarja, adóelkerülési megfontolásból Oroszországba költözött Gérard Depardieu, valamint kiderült, hogy a magyarhírlap nevű természeti képződmény vezető kolumnistája most már nem a zsidókat utálja, hanem a cigányokat.

Nyílt levélben tiltakozik 150 külföldi politikus

 
  2012. december 15.
 

Nyílt levélben tiltakozik 150 külföldi politikus Gyöngyösi felszólalása miatt.

A német neonáci NPD betiltását kezdeményezi a Bundesrat

 
  2012. december 14.
 

A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindításáról döntött pénteken a Bundesrat.

Hányan együtt a Jobbik ellen?

 
  2012. december 10.
 

Bibó István, korszakos társadalomtudósunk hangsúlyozta, hogy a XIX.-XX. századi magyar történelem tragikumának egyik fő oka/következménye politikai elitünk szétszakadása az ún. lényeglátók és a realisták csoportjára, e kettősség megmerevedése. Úgy tűnik, e dilemmás jelenség átkísér bennünket a XXI. századba.

Oldal 1 / 41234