Tag archivum. köztévé
Oldal 1 / 41234

A középsz@r éltetése

 
  2013. február 16.
 

Van az a mondat, amely után az embernek elkezd fájni először a füle, azután a feje, majd a lelke. Mert alapvetően, ugye, az se lenne tökmindegy, hogy a “kösztévében” rendszeresen megjelenő műsorvezetőnek van-e beszédhibája vagy sem, tud-e intonálni vagy sem, mert lássuk be, a tévé, pláne, ha az adófizetők pénzét forgatják bele jó vastagon, minimum arra lenne hivatott, hogy utódaink számára is egyfajta “etalon”, azaz követendő példa legyen a szép és ugyanakkor magyar beszédet a köz szolgálatára művelők beszédstílusa, szóhasználata.

DTK és a Hálózat

 
  2013. január 5.
 

Emlékeznek a Hálózat című filmre? És annak „utószavára”? „Howard Beale volt az első ember, akit azért öltek meg, mert esett a nézettsége”. Amikor D. Tóth Kriszta felmondott a királyi híradónál, majd nem sokkal később felbukkant show-womanként ugyanezen a csatornán, nekem rögtön ez a film jutott eszembe. E történetnek is vége, és DTK jobban járt, mint képzeletbeli (bár valós személyről mintázott) amerikai kollégája.

Náci propaganda a köztévében

 
  2012. november 28.
 

Ma reggel hatalmasat hibázott az egyébként sem makulátlan köztévé: műsoridőt adott Gyöngyösi Mártonnak. A jobbikos képviselő élt is a lehetőséggel, megint vastagon zsidózott és kedvenc összeesküvés elméletét is bőven kifejthette.

Hunkonyha, bolsibogrács

 
  2012. november 2.
 

Hát ezt is megértük. A táplálkozás politikai kategória lett – mint minden más, aminek kizárólag a magánszférában kellett volna maradnia. A köztévében nem főz jól, akinek nem tetszik a kormány – mintha a konyhaművészet politikai ízlés és nem egyéni ízlelés dolga lenne. Legalábbis ez a tanulság Grecsó Krisztián esetéből.

Az ismétlés, a tudás és anyátok

 
  2012. május 10.
 

Az ismétlés a tudás anyja – mondták a régiek, és az újak is átveszik ezt a bölcsességet. Kétségtelen, addig, amíg ez a tudásanya nem válik megakadt lemezzé, uram bocsá, papagájjá.

Megújul a közszolgálati televízió reggeli műsora

 
  2012. március 30.
 

Átalakul az m1 közéleti-politikai magazinműsora a Ma Reggel. A felmérések, nézői igények alapján megújuló program “hangvétele politikusabb, témaválasztása közéletibb, struktúrája átláthatóbb lesz” – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-t.

Fotó: MTI

IN THE SPOT a kosárban

 
  2012. március 22.
 

A kedves jogvédők, roma polgárjogi harcosok, Millások és mindenki! A tiltás helyett választhatták volna, választhatnák még most is, hogy példát mutatnak.

Javított a nézettségen a Marslakók

 
  2012. március 21.
 

Javított nézettségi eredményein a Marslakók, március 20-án bő negyedmillióan választották a napi sorozatot.

Oldal 1 / 41234