Tag archivum. közbiztonság

Betörés

 
  2012. augusztus 29.
 

Az állam létét a polgárai fizikai biztonságának a szavatolása igazolja. A magántulajdont elismerő államnak ezen kívül polgárai magántulajdonának a védelmét is biztosítania kell.

Garamvölgyi László: megtisztul a rendőrség

 
  2012. augusztus 23.
 

Megtisztuláson esik át a rendőrség, hogy ősztől morálisan megerősödve végezhesse hivatását – mondta az ORFK kommunikációs igazgatója.

Sziget – Idén kevesebb a bűncselekmény a fesztiválon

 
  2012. augusztus 10.
 

Idén eddig 103 bűncselekmény történt a Sziget fesztiválon, bár még három nap van hátra a programsorozatból, ez az adat a korábbiaknál kedvezőbb.

Kövér László: ki kell alakítani a korszerű vidéki élet kereteit!

 
  2012. június 1.
 

Az Országgyűlés elnöke egyebek között azt hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a közbiztonságot.

MSZP: csökkenhet a budapestiek biztonságérzete

 
  2012. február 26.
 

Az MSZP szerint jelentősen csökkenhet a budapestiek biztonságérzete a fővárosi tűzoltóságok állami irányítás alá kerülésével.

Kötekedések kora

 
  2012. január 12.
 

Nemrég múltam negyvennégy éves, ami szép kor, főleg, ha belegondol az ember, hogy semmiféle komoly vagyont nem sikerült felhalmozni ez alatt a majd’ négy és fél évtized alatt, csak némi betűkkel összekoszolt papírok és képernyők jelzik, hogy én is itt nyüzsgök ezen a földi pályán – de ilyent még sosem tapasztaltam. Mármint azt, hogy még sosem kötekedtek az emberek ennyit a nyílt utca során, mint mostanság.

Továbbra is romlik a közbiztonság

 
  2011. november 26.
 

A közbiztonság javításának ígéretét kérte számon a kormánytól Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője miskolci sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté: a közbiztonságért végzett munkában megkerülhetetlen a polgárőrség

 
  2011. október 22.
 

A közbiztonságért végzett munkában megkerülhetetlen a polgárőrség szerepe – erről Kocsis Máté (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke beszélt szombaton, a polgárőrségnek az 1956-os forradalom 55. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségén.