Tag archivum. kormányhivatalok

Újabb Simicska-közeli cég az állami takarítóbizniszben

 
  2013. január 13.
 

A Fonyó Károly vezette Mundus Invest 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a borsodi kormányhivatalok takarítását végző végben.

Szép új világ: százezernél is több kormánytisztviselő

Szép új világ: százezernél is több kormánytisztviselő

 
  2011. június 28.
 

Hatalmas megnyugvást hozhat minden magyarok számára a járási rendszer. A járási kormányhivatalok létrejöttével és az önkormányzati személyi állomány jelentős átcsatolásával 100 ezer fölé emelkedik majd a kormánytisztviselők száma, mondta Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára. Mint mondta, jelenleg 66 ezer kormánytisztviselő áll a központi közigazgatás rendelkezésére.