Tag archivum. kerényi imre
Oldal 1 / 212

Kulka János nyílt levele Kerényinek

 
  2013. május 22.
 

“Helyetted szégyellem magam, Imre” – fogalmazott a nemrégiben a Nemzetiből a Katona József Színházba igazolt művész.

Összetartozási bunkóforrás

 
  2013. május 22.
 

Az időutazás annyira nagy kihívás, és annyi morális, illetve filozófiai kérdést vet fel, hogy nem véletlenül tartozik a fantasztikus irodalom kedvenc témái közé. Különösen azok az esetek, amikor visszafele haladnak a mű főhősei az időben. A politikai visszautazás már nem annyira kihívás, mert kellő hatalommal végső soron szinte bármi törvényesíthető. A kihívás legfeljebb az átlagemberek számára jelentkezik. Vagy ahogy mostanság szokás emlegetni, a zembereknek.

Az alkirály

 
  2013. május 22.
 

Az alkirályt az uralkodó szokta kinevezni, távoli, ismeretlen területek igazgatására, végleges leigázására és kiszipolyozására – és általában a helyükön is maradtak az alkirályok, míg rendesen indultak az ezüstflották, aranyszállítmányok. Amíg hűséges volt a helytartó, és ezt bizonyította is, ő a helyén maradt, a feje meg a nyakán. Az alkirály csak a trónnak tartozott elszámolással, bár ha nagyon szemtelenül sikkasztotta az adót, csak rövidebb lett egy fővel. Minden szakmának van kockázata.

Kerényi Imre kalózkiadással győzi le a liberális kánont

 
  2013. március 28.
 

Egyes szerzők munkái helyett Kerényi viszont jobbakat íratna saját szerzőivel.

Másfél milla marhabőr kötésben

 
  2013. március 24.
 

Ilyent se sokan láttunk még, pedig bárki láthatná, ha venné magának a fáradságot és elballagna a Parlamentbe: de legalább tudjuk most már, mennyit is ér Magyarország alaptörvénye. Kerényi Imre beárazta. Másfél millát, egészen pontosan, de ebből a bőrkötés hatszázezer, természetszerűleg a tartalom lesz a kilencszáz rugó. Ami annyit tesz, hogy ha a nyomdai költségeket leszámítjuk, Szájer József és a többi honatya munkája kötetenként kerül legalább nyolcszáz-valahányezerbe. Ekkora honoráriumot sem kapott még magyar tollforgató, még ha adózik is ez a jövedelem…

Lovacskázás a szigetecskén

 
  2013. március 1.
 

Lássuk be, kérem: Kerényi Imre ragyogó szupernova, állócsillag rosszkedvünk setétlő egén, mely tündöklésével időnként még saját kitöréseit is elhomályosítja – így történhetett, hogy a múlt héten megjelent, csodás interjújából, melyet a Demokrata közölt, csupán a Parlament házasságkötő sörözőkápolnává alakítását vettük észre, pedig volt még ott briliáns ötlet. A mulasztást pótoljuk, nem foszthatjuk meg tőle azokat, akik nem rendszeres olvasói a Demokratának.

Parlament, újratöltve

 
  2013. február 23.
 

Kerényi Imréről sok rosszat beszélnek, sőt, minden bizonnyal még fognak is – de egy dolgot még az ellenségei sem tagadhatnak meg tőle. Azt, hogy ötletes ember. Sőt, valóságos kormányzati gagman, ha egyszer megindul az a fékezhetetlen fantáziája, kiállítások, Nemzeti Könyvtárak, alaptörvényi asztalok indulnak bizonytalan útjukra vagy állnak Föld körüli pályára, terek rendeződnek át – és a Parlament épülete is új funkciót nyer.

Sörözőt akar nyitni Kerényi a Parlamentben

 
  2013. február 22.
 

Sör, buli és lagzi a parlamentben, már ha megvalósulnak Kerényi Imre tervei.

Oldal 1 / 212