Tag archivum. heti válasz
Oldal 1 / 212

Dzsungelgazdaságtan

 
  2013. március 28.
 

Ilyen sem sok volt még, nem is valószínű, hogy lesz. Mármint, hogy én a Heti Választ védelmezzem, ráadásul pont mostanság, amikor akadna épp elég felróható hibájuk is. De mégis megteszem – igaztalanul vádolta meg őket a jómúltkorában Bogár László közgazdász azzal, hogy kiforgatták a szavait. Nem forgattak ők semmit, még búgócsigát sem: Bogár mester valóban meg akar szabadulni a magyar társadalom egyharmadától. Így vagy úgy.

Mennyiért hallgat el a Heti Válasz?

 
  2012. június 12.
 

A Heti Válasz és a második kerületi önkormányzat szerződést kötött, s ebben a hetilap vállalja, hogy nem ír semmi sértőt a kerületről.

Három bűnesettel vádolja az ügyészség Hagyó Miklóst

 
  2012. április 5.
 

A Heti Válasz információi szerint három bűnesettel vádolja az ügyészség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-ügyben.

Törölte a Heti Válasz a Schmittet kritizáló jegyzetet

 
  2012. március 28.
 

Csak órákig volt elérhető a Schmitt Pált kritizáló cikk, a portál főszerkesztője magyarázkodik. Szerencsére az írás önálló életre kelt.

A Heti Válasz kissé felnagyította az Olajfa Zrt-s cikkét

 
  2012. március 9.
 

A Cellum Bulgária szófiai megalapításában valóban szerepe volt az Altus bulgáriai leányvállalatának, közpénz bevonásáról azonban nincs szó.

Lelepleződött Bajnai Gordon

 
  2012. január 13.
 

Azt írja a Magyar Nemzet (MN), hogy a Heti Válasznak sikerült kiderítenie, hogy kik is állnak a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány (Alapítvány), és így természetesen Bajnai Gordon mögött.

A Heti Válasz helyreigazítása

 
  2012. január 12.
 

Nem fordított félre az ATV, nem kért az amerikai nagykövetség a televíziótól helyreigazítást.

Heti Válasz – Orosz különítmény világította át poligráffal az NBH tisztikarát

 
  2011. szeptember 28.
 

A Heti Válasz információi szerint külön orosz különítmény érkezett Magyarországra a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tisztikarának átvilágítására.

Oldal 1 / 212