Gyurcsány: a kormány leváltáshoz nem elég egy-két párt paktuma
Gépnarancs
2013. május 1. A DK elnöke a kormányt botrányosnak, az ellenzéket pedig teszetoszának nevezte.
Gépnarancs
2013. május 1. A DK elnöke a kormányt botrányosnak, az ellenzéket pedig teszetoszának nevezte.
Gépnarancs
2013. április 26. Nem lát szégyellnivalót a Portik -Laborc találkozó kapcsán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nyilvánosságra került dokumentumok manipuláltak.
Gépnarancs
2013. április 9. A volt kormányfő szerint az emberek 55 százaléka a kormány bukását akarja, összesen 25 százalék akarja a maradását, a többi bizonytalan.
Gépnarancs
2013. április 1. Ezzel a címmel szerettem volna megírni felháborodottságom, elkeseredettségem, dühöm kiáltványát Zola szellemében, de legnagyobb megdöbbenésemre rátaláltam Gyurcsány Ferenc beszédére, ahol sajnos Ő is ezt a szófordulatot használta.
Gépnarancs
2013. március 11. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Orbán Viktor elvesztette minden demokratikus kontrollját.
Gépnarancs
2013. február 19. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kilencedik évértékelő beszédében egy választási szövetség létrehozását sürgette az ellenzéki oldalon.
Gépnarancs
2013. február 15. Bajnai Gordon kikosarazta Gyurcsányt Ferencet: nem lesz vita a két volt miniszterelnök között.
Gépnarancs
2013. február 1. Bajnai és Gyurcsány szerint sem ünnepelhetjük már a köztársaságot. Pusztán emlékezésre van okunk.