Gumiszoba RSS hírfolyam a választott rovathoz.
Oldal 5 / 175« Első...34567...102030...Utolsó »

Keleti szempontból

 
  2013. május 27.
 

Méghozzá közel-keletiből – és távolról sem izraeliből. Riasztó, tűélességű képet rajzolt az Al-Dzsazira arab hírtelevízió Magyarországról a minap közvetített dokumentumfilmjében. Igen, az Al-Dzsazira, amit sokszor és sokan a magyar jobboldal, de főleg a szélsőjobb sajtójából „arab CNN-nek” szoktak nevezni – nos, ez után a film után nagyon érdekelne, miként fogják minősíteni, hogyan nevezik majd. Mert bizonyos, hogy meginog majd az eddigi feltétlen rajongásuk a csatorna iránt.

Angol arisztokrata hölgyek az egyenlőségért

 
  2013. május 25.
 

Néhány évszázados küzdelem után az angol arisztokrata hölgyek kezdik megnyerni a nemek háborúját. Lassan, de megállíthatatlanul behatolnak a legutolsó helyekre is, amelyeket a férfiak elsőségük privilégiumaként még uralnak. Így érkeztek el a nemességig, amely Nagy-Britanniában még létezik.

Bunkó buzizástól a beavató iskoláig

 
  2013. május 24.
 

Kerényi Imre buzizása, mely bunkósága mellett még az egyetemes ostobaságból is kivette a részét, okkal okozott botrányt. Azon is lehet alighanem vitatkozni, hogy a helyben ülő színházigazgató miért nem reagált azonnal, hiszen egy rendezőnek, színésznek kéne tudni rögtönözni. Ahhoz meg nem árt a helyzet-felismerési gyorsaság. Ugyanakkor rámutat arra, hogy masszív előítéletek, illetve ismerethiányok uralkodnak a fejekben. Részben ennek is lehet az egyik mutatója az, ahogy az abortuszhoz viszonyul a jog.

Lopakodó abortuszszigorítás

 
  2013. május 24.
 

A TASZ szerint a kormányzat számos jogi és nem jogi eszközzel próbálja megengedhetetlen módon befolyásolni a terhes nőket.

Angela Merkel, a Facebook királynője

 
  2013. május 23.
 

Angela Merkel nem használja a Twittert, de a német politikusok között ő a közösségi portálok vitathatatlan királynője.

Eurovizonálás, avagy száműzik-e az azerieket a Gulagra

 
  2013. május 22.
 

Ha erre gondolok, leginkább gyermekkorom szignálja cseng a fülemben, amikor a fekete-fehér Junoszty tv képernyőjén – május 1 kapcsán – a nemzetközi körkapcsolást néztem.

Az ifjú JFK különös napló-feljegyzései

 
  2013. május 22.
 

John F Kennedy a németek között. Naplók és levelek 1937- 1945 címmel publikáltak Németországban egy kötetet, amely a későbbi amerikai elnök néhány, enyhén szólva, meglepő feljegyzését tartalmazza.

Carl Bernstein az idei Hay Fesztiválon

 
  2013. május 20.
 

A Watergate-botrány egyik kirobbantója, Carl Bernstein hamarosan Budapestre látogat. A Hay Fesztivál keretében május 21-én, kedden 18.30-kor a magyar közönség is találkozhat a világhírű amerikai oknyomozó újságíróval. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Inotai Edit külpolitikai újságíró beszélget majd vele.

Oldal 5 / 175« Első...34567...102030...Utolsó »