Gepnarancs

Van a világon egy ilyen nem tudom, de mondjuk, hogy ember, akit teljesen mindegy, hogy minek hívnak, de a történeti hűség kedvéért írjuk le, hogy Sántha Péternének hívnak, nos ez a valakinek tűnő valami előterjesztett a jelek szerint valamit. Különösebb jelentősége nincsen, csak a szokásos napi idegbaj, de azért ne hagyjuk szó nélkül.

A sorsok jelen esetben egy nem túl szép Duna-parti épületben dőlnek el, ha semmi sem változik, akár végleg is – mert a Képviselői Irodaházat az különbözteti meg a Parlamenttől, többek között, hogy ronda, amit a kupolás-csipkés Országházról nehezen mondhatnánk el. Ide volt hivatalos a szerény tollforgató, nem teára, hanem az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi bizottsága Rehabilitációs albizottságának ülésére. Tanulságos volt. Érdekes.

Az Echo tévé már sok, sőt, rengeteg felhőtlen pillanatot szerzett a magyar ajkú nézőközönségnek „Kárpát-medencén belül és kívül”, amint azt saját magukról szokták mondani, az utánozhatatlan Szaniszló mester is náluk szokta előadni frenetikus humorú magánszámait, de az új műsorszámuk minden eddigit felülmúl. Valami szintézise a népinek és urbánusnak, ősinek és nagyon kortársnak – igen kérem, eltalálták. Rozika néniről van szó.

Tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampány – jelentette ki Rétvári Bence az új kampányfinanszírozási törvény kapcsán, megjegyezve, a szabályozás már 23 éve várat magára.

Indulatos hangú jegyzékben figyelmezteti Angela Merkelt a Polgár Portál, és valóban, ha én Merkel asszonynak lennék, ezen szavak hallatán meghúznám magamat, egész Germániával együtt, visszavonulnék a teutoburgi erdőbe és adót fizetnék jótevőmnek, Magyarországnak, aki helyrepofozta kibillent elmémet néhány jól irányzott verbális sallerrel és kokival. Meg amúgy is. Szóval, a CÖF és a Szellemi Honvédelem résen van, csapatai készek bevonulni akár Brüsszelbe, akár Berlinbe.

Mégpedig Prágában. Hihetetlen sebességgel kergették egymást az események a Prágában szorítóba szállni készülő Petrovszki Attila ügyében, aki MMA-harcos, civilben cukrász, valamint mobil neonáci képgaléria és biotárlat. Most nem habozok leírni a „neonáci” jelzőt, ugyanis arra az emberre, aki nagyméretű Hitler- és Szálasi portrékkal valamint horogkereszttel dekorálja ennen mellkasát, nehezen lehetne egyebet mondani – pont az, aminek látszik.

Arról volna szó, hogy egészen komolyan kering a hír szakmai és laikus berkekben egyaránt, miszerint az elhunyt Szalai Annamária helyét a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság élén Deutsch Tamás venné át. Miután véget ért a röhögőgörcs, a csontkovács helyére rakta szétrázódott testrészeinket, a macskát leszedtük a csillárról, ahová a homéroszi kacaj elől menekült, az ápolókkal megegyeztünk, hogy most nem aktuális látogatásunk a Sárga Házban és szomszédaink is megnyugodtak már, töprengjünk el: és miért ne?

Vegyeskar lesz nemsokára a tanároké, és szép összhangban dalol majd a szebb jövőről, melybe is bizakodva néz, csillogó tekintetét szerényen lesütve az alaptörvény nagysága előtt. Iskolagyárak lesznek, tanüzemek, ahol a nemzet következő éke, tehát nemzedéke okulván nemesedik engedelmes polgárrá a Haza szolgálatát sosem feledvén és gyanánt. Na jó, abbahagyom a képzavarokat, még valaki komolyan veszi őket és velem akarja megíratni a Pedagógus Kar etikai kódexét, márpedig akkor én Abesszíniába szököm.