Gepnarancs

A szociális temetések megváltoztatott intézményrendszere kellően megmozgatta az emberek fantáziáját. A legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel vélemények arról a morbidnak tűnő ötletről, aminek mozgatórugója a temetkezéseken való spórolás.

Arról volna szó, hogy egészen komolyan kering a hír szakmai és laikus berkekben egyaránt, miszerint az elhunyt Szalai Annamária helyét a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság élén Deutsch Tamás venné át. Miután véget ért a röhögőgörcs, a csontkovács helyére rakta szétrázódott testrészeinket, a macskát leszedtük a csillárról, ahová a homéroszi kacaj elől menekült, az ápolókkal megegyeztünk, hogy most nem aktuális látogatásunk a Sárga Házban és szomszédaink is megnyugodtak már, töprengjünk el: és miért ne?

Hivatásrend… Hogy kik és mikor is csempészték vissza nyelvünkbe és közéletünkbe ezt a demokraták számára vállalhatatlan tradíciókhoz kötődő szót, meg nem tudom mondani – tény azonban, hogy ma már széles körben használatossá, elfogadottá vált, jeleként annak, hogy történelmünkből semmit sem tanultunk.

A jelenlegi kormányzati, kormányfői ténykedések történelmi párhuzamairól már magam is írtam korábban. Most a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Miklósi László emlegetett ilyeneket a pedagógusok karának létrehozása kapcsán. Holott a kötelező, vagy gyakorlatilag kötelező kamarai tagságokat korántsem mostanság vezették be először. Nem vitatva természetesen, hogy minden esetben kérdéses lehet az, ha a hatalom hoz létre felülről lefele gyakorolva nyomást, egy olyan szervezetet, melynek a tagok érdekeit kellene képviselnie.

Vegyeskar lesz nemsokára a tanároké, és szép összhangban dalol majd a szebb jövőről, melybe is bizakodva néz, csillogó tekintetét szerényen lesütve az alaptörvény nagysága előtt. Iskolagyárak lesznek, tanüzemek, ahol a nemzet következő éke, tehát nemzedéke okulván nemesedik engedelmes polgárrá a Haza szolgálatát sosem feledvén és gyanánt. Na jó, abbahagyom a képzavarokat, még valaki komolyan veszi őket és velem akarja megíratni a Pedagógus Kar etikai kódexét, márpedig akkor én Abesszíniába szököm.

Nincs szükségünk túlságosan a németek, illetve a finnek pénzére sem. Talán azért, mert miután betársulunk az azeri bélyeg-bizniszbe, mi fogunk kölcsönadni az egész világnak.

Aki mondhatta volna szebben is, ezt Rostand Cyranója óta tudjuk. Azonban mit tehet szegény kis lovag, aki nem is olyan kicsi, hiszen a HÖOK elnöke, ha egyszer memóriazavarai vannak? Még azt is elfelejtette, hogy Németországban, Ausztriában és Svájcban németül beszélnek, nem „egyes germán” nyelven. Pedig hát, ha valaki tud németül, ő aztán tud – papírja is van róla. De miről is van szó?

Én úgy látom – tán szememben a hiba, ugyebár -, hogy a Fidesz ismert politikusainak régóta arcukra égett a becstelenség. Bizonyára van kivétel, s az én balszerencsém, hogy egyet sem ismerek, látni sem látok közülük.