Gepnarancs

Hogy az eurózóna összvagyonának a fele a szegényebbik kilencven százalék kezében van, talán nem is olyan rossz. A történelem során, beleértve a jelent is, a szegényebbik kilencven százaléknak gyakran semmije sem volt.

Mióta a filiszter úrnak kicsusszant a szája szélin, hogy félmillió az a félmillió, tanakodnak nagyon a magyarok, hogy az most akkor sok-é vagy éppenséggel kevés? Meg hogy ebbe a mai világba jó lesz-é a magyaroknak a világ proletárjaival egyesülniök?

Bevallom, csak töredékeiben volt szerencsém olvasni az unortodoxia koronázatlan királyának e heti önigazolását, amelyben nemzetgazdaságunk kiszámíthatatlanságát azzal magyarázza, hogy „világunk nem ésszerű, nem normális, döntéseink hatásai nem számíthatók ki előre, ezért nem hozhatunk racionális döntéseket”.

Tetszenek emlékezni Dániel elvtárs szavaira? Csakhogy ez most nem vicc, a héten olvastam, hogy az Eurofound kutatóintézet frissen közölt adatai szerint – az MTI értelmezésében – mi magyarok aránylag boldogok vagyunk, legalábbis régiós összehasonlításban.

Van egy falu Sevilla provinciában, Marinaledának hívják. Marinaledában nincs rendőrség. Nincsen munkanélküliség sem ezen az alig háromezer fős településen. Helyette van egy mezőgazdasági és élelmiszeripari szövetkezet, ahol mindenki ugyanannyit keres. Évente több, mint száz alkalommal tartanak népgyűlést, a lakosság ott dönt a falu ügyeiről. A polgármester pedig nem más, mint “a kapitalizmus válságának Don Quijotéja”, a marxi tekintetű, a nagy: Sánchez Gordillo!

A tavaly május 15-ei spanyolországi tiltakozásokra emlékezve mintegy nyolcvan spanyol városban és külföldön, többek között Londonban, Helsinkiben, Lisszabonban, Frankfurtban, Athénban, Rómában illetve Brüsszelben kezdődtek tüntetések múlt szombaton.

Május 1. Bolíviában: államosítás úgymond a dolgozók tiszteletére. Rendőrök és katonák szállták meg a spanyol tulajdonban levő cég áramszolgáltató székházát.

A kapitalizmus fölfal minket, a populizmus tönkretesz – gazdasági szabadságharc a déli féltekén.