Archívum szerzők szerint
Oldal 1 / 512345

Így neveld a munkavállalódat

 
  2011. szeptember 8.
 

Azt már a Jakab Andor is megmondta, hogy foglalkoztatni rendkívül deficites, bizonyos csökkent értékű társadalmi csoportokat – mint nők, 50 év felettiek – pedig egyenesen felesleges is, mert úgyis csak hiányt termel. Értjük mi a törekvéseket, hogy a dupla X kromoszómával megvert egyedek helye a konyhában van, de hogy kollektívan tegyünk alá az összes dolgozni vágyónak, az már kicsit vérlázító.

Anyaméh-lízing

 
  2011. augusztus 31.
 

Egy nő két dologra képes mindenáron: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke. 2010-ben 90350, 6,3%-al kevesebb gyerek született Magyarországon, vajon növekedne-e ez a szám, ha nem lenne illegális hazánkban béranyát fogadni?

Egyenlők és Egyenlőbbek

 
  2011. augusztus 30.
 

2001 szeptember 11-én támadás rázta meg New Yorkot. Az American Airlines 11-es járata 8:46-kor csapódott az Word Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata pedig 9:03-kor repült bele a déli toronyba. Összesen 3031 ember vesztette életét a 19 gépeltérítővel együtt.
Idehaza délután öt óra körül lehetett, életem első weblapját szerkesztettem, fél füllel hallgattam csak a tévét.

8. parancsolat: Ne lopj! Kutyát se!

 
  2011. augusztus 29.
 

Ahogy csökken a gyermekvállalási kedv Magyarországon, úgy nő a kutyatartók száma. Különféle okok miatt tartunk ebet: társnak, barátnak, divatból, gyerek helyett, ja és persze házat őrizni. A játszótéri keveréktől a pucérig, mindenféle fajta kutya van, méretük, színük ezer meg egy, és még az okostelefon sem tudta kiszorítani az “Ember legjobb barátja” szerepből. Egy azonban bizonyos: akármilyenek is, szerethetőek. Ha rágnak, túrnak, ásnak, ugatnak, ugrálnak, valahol, valaki családjának tagja. Azonban hallottak-e már a kutyamaffiáról?

Top 10 bizarr “eledel”

 
  2011. augusztus 26.
 

Minden nemzetnek van egy olyan étele, amely különlegességnek számít, sokan rajonganak érte, még többen nem, aki pedig csak éppen megismeri, egyenesen elborzad. Különleges dolgokat képesek az emberek a szájukba venni, és legtöbbször nem életben maradásról van szó, hanem ínyencségről, melyet nem a muszájból fogyasztanak, hanem mert unikum.

To leave or not to leave

 
  2011. augusztus 25.
 

Másként is fogalmazhatnék: to live or not to live. 2010 augusztusában Magyarország népessége 10 millió alá csökkent, melyben jelentős szerepet kapott a kivándorlás is. Nyár elején zengett a sajtó arról, hogy orvosaink is tömegesen hagyják el az országot, de ugyanígy elmennek innen a szakmunkások, irodisták, tanárok, szerelők, egy jobb élet reményében. A népvándorlás nem ismeretlen fogalom, a magyarok nagy része mégis elítélően vélekedik azokról, akik elhagyták hazájukat.

Elrettentő büntetések?

 
  2011. augusztus 24.
 

A történelem folyamán számos módon megtorolták a bűntetteket. Bizonyos korokban semmi különöset nem kellet elkövetni, máris karóba húzták az embert, megkövezték, kerékbe törték, lovakkal tépték négybe, felakasztották, lelőtték, méreginjekciót adtak. Napjainkban számos etikai kérdést vet fel a témakör, a törvényhozók pedig diszkréten odázzák a kérdést. Egyes csoportok a szemet-szemért elvet vallják, mások pedig az élethez való alapvető emberi joggal védik a bűnösöket. Előbbi még helytálló is lenne, ha tényleg a bűnöst ítélik el. De mi van, ha nem?

Az vagy, amit hallgatsz

 
  2011. augusztus 23.
 

“Allez, venez, Milord! Vous asseoir à ma table, pirippiripirííí, salalalalala…” Francia tudásom eléggé megkopott az idők során, és Edith Piaf édes-szomorkás hangját is utoljára egy temetésen hallottam vagy 7 éve – megjegyzem, igen stílusos temetés volt – ma hajnalban mégis valahonnan előbukkant a Milord dallama, és nem tudom kiverni a fejemből. Vajon az öt évtizedes francia sanzonok szeretete mit mond el rólam?

Oldal 1 / 512345