Gepnarancs

Azt már a Jakab Andor is megmondta, hogy foglalkoztatni rendkívül deficites, bizonyos csökkent értékű társadalmi csoportokat – mint nők, 50 év felettiek – pedig egyenesen felesleges is, mert úgyis csak hiányt termel. Értjük mi a törekvéseket, hogy a dupla X kromoszómával megvert egyedek helye a konyhában van, de hogy kollektívan tegyünk alá az összes dolgozni vágyónak, az már kicsit vérlázító.

Egy nő két dologra képes mindenáron: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke. 2010-ben 90350, 6,3%-al kevesebb gyerek született Magyarországon, vajon növekedne-e ez a szám, ha nem lenne illegális hazánkban béranyát fogadni?

2001 szeptember 11-én támadás rázta meg New Yorkot. Az American Airlines 11-es járata 8:46-kor csapódott az Word Trade Center északi tornyába, a United Airlines 175-ös járata pedig 9:03-kor repült bele a déli toronyba. Összesen 3031 ember vesztette életét a 19 gépeltérítővel együtt.
Idehaza délután öt óra körül lehetett, életem első weblapját szerkesztettem, fél füllel hallgattam csak a tévét.

Ahogy csökken a gyermekvállalási kedv Magyarországon, úgy nő a kutyatartók száma. Különféle okok miatt tartunk ebet: társnak, barátnak, divatból, gyerek helyett, ja és persze házat őrizni. A játszótéri keveréktől a pucérig, mindenféle fajta kutya van, méretük, színük ezer meg egy, és még az okostelefon sem tudta kiszorítani az “Ember legjobb barátja” szerepből. Egy azonban bizonyos: akármilyenek is, szerethetőek. Ha rágnak, túrnak, ásnak, ugatnak, ugrálnak, valahol, valaki családjának tagja. Azonban hallottak-e már a kutyamaffiáról?

Minden nemzetnek van egy olyan étele, amely különlegességnek számít, sokan rajonganak érte, még többen nem, aki pedig csak éppen megismeri, egyenesen elborzad. Különleges dolgokat képesek az emberek a szájukba venni, és legtöbbször nem életben maradásról van szó, hanem ínyencségről, melyet nem a muszájból fogyasztanak, hanem mert unikum.

Másként is fogalmazhatnék: to live or not to live. 2010 augusztusában Magyarország népessége 10 millió alá csökkent, melyben jelentős szerepet kapott a kivándorlás is. Nyár elején zengett a sajtó arról, hogy orvosaink is tömegesen hagyják el az országot, de ugyanígy elmennek innen a szakmunkások, irodisták, tanárok, szerelők, egy jobb élet reményében. A népvándorlás nem ismeretlen fogalom, a magyarok nagy része mégis elítélően vélekedik azokról, akik elhagyták hazájukat.

A történelem folyamán számos módon megtorolták a bűntetteket. Bizonyos korokban semmi különöset nem kellet elkövetni, máris karóba húzták az embert, megkövezték, kerékbe törték, lovakkal tépték négybe, felakasztották, lelőtték, méreginjekciót adtak. Napjainkban számos etikai kérdést vet fel a témakör, a törvényhozók pedig diszkréten odázzák a kérdést. Egyes csoportok a szemet-szemért elvet vallják, mások pedig az élethez való alapvető emberi joggal védik a bűnösöket. Előbbi még helytálló is lenne, ha tényleg a bűnöst ítélik el. De mi van, ha nem?

“Allez, venez, Milord! Vous asseoir à ma table, pirippiripirííí, salalalalala…” Francia tudásom eléggé megkopott az idők során, és Edith Piaf édes-szomorkás hangját is utoljára egy temetésen hallottam vagy 7 éve – megjegyzem, igen stílusos temetés volt – ma hajnalban mégis valahonnan előbukkant a Milord dallama, és nem tudom kiverni a fejemből. Vajon az öt évtizedes francia sanzonok szeretete mit mond el rólam?