Gepnarancs

Különös fintorai vannak az életnek. Két nappal ezelőtt láttuk a When You’re Strange című dokumentumfilmet, amely a The Doors pályafutásáról szólt, Johnny Depp narrációjával, érzékeny korfestéssel, ugyanakkor a mítosztól intelligensen távolságot tartva, bizonyos tárgyilagossággal, már amennyire erről a bandáról lehet. Akkor azon morfondíroztam, hogy írni kellene valamit a filmről. Aztán letettem róla, gondoltam, az idén úgyis lesz több kerek évforduló, amelynek kapcsán majd megemlítem. Aztán a sors közbeszólt.

Még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely lemezgyűjteményét 45-ös fordulatszámú kislemezekkel alapozta meg. Időnként előveszem és meghallgatom őket, mert nemcsak a bakelit nem öregszik, hanem a jó zenéknek sincsen kora. A minap előkerestem egyet, amelyen egy szigorú tekintetű, szemüveges fiatalember látható fák között. A címe: Io di notte. Megjelenési éve 1967, előadója Al Bano. Ez volt a szárnyaló hangú olasz énekes harmadik kislemeze, az első igazi nagy sikere. Al Bano ma tölti be 70. életévét.

A római Cinema Palazzo nagyterme zsúfolásig megtelt Vandana Shiva ismert indiai környezetvédő Mentsétek meg a föld demokráciáját című előadására.

Ott ahol fű nőtt, most város áll – énekelte Adriano Celentano az Il ragazzo della via Gluck című híres számában. Ma ezen a régi milánói úton egy nagyon különleges múzeum nyitotta meg kapuit. A neve: Megállt kép (Fermo immagine). Főszereplői a filmplakátok.

A brazíliai esőerdők őslakosait is meghódítják az alternatív energiák.

A denevérek nem betegednek meg, hosszú életűek, főleg külső okok miatt pusztulnak el. Olyan erős az immunrendszerük, hogy le tudják küzdeni az atípusos influenzát, az Ebolát és ellenállnak a ráknak.

„Az arc nem a tiéd, csak hordod valakiét” – jól ismerjük ezt a dalt, már több mint 30 éve (ma is aktuális, mit tagadjuk), és jól ismerjük azt a kissé agresszív, kissé gunyoros, lefelé süllyedő hanglejtést, amellyel mindezt az énekes a tudtunkra adja. Kóbor János, azaz „Mecky” aligha mondhatja el magáról e fenti sort. Az ő arca összetéveszthetetlenül csak az övé. No meg az Omegáé.

Lehetséges-e úgy tekinteni az űrre, mint olyan helyre, ahol egy nap élni lehet?