Gepnarancs

Kedvenc újságíróm, Tóta Árpád annak idején olvasmányos, élvezetes cikkben üdvözölte az arab tavaszt. Le-lefékez ugyan egy esetleges koppanást mérséklendő, hogy „továbbra sincs garantálva a móka és kacagás” és hiába tervezi Allah, akkor se hódíthatja meg az atombiztos Izraelt, a mű végtére az „iszlám világ” teteme felett énekelt győzelmi nóta.

Amikor Gyurcsány Ferenc kiötölte, hogy ha törik, ha szakad, a multinacionális vállalatnak 80 százalékban magyar terméket kell árulnia, ez megkerülhető volt egy egyszerű testcsellel: juszt is a maradék 20 százalékból válogatok – természetesen amennyiben az a 20 százalék az értékesebb és az olcsóbb. Ezáltal vagyok tudniillik patrióta: ezáltal ösztökélem, mint felelős atya, hazámfiait a jobb teljesítményre. Hogy alkossanak faszábbat az idegen, rivális motyóknál, árban és színvonalban. Ne lustuljanak el, és a semmiért semmi járjon.

Az első Orbán-kormányra (pontosabban az Orbán-Torgyán Polgár Kormányra) senki nem emlékszik, és azért nem, mert felelős biztonsági játékot játszott. Igaz, ami igaz, azóta sok minden más lett, sok cián lefolyt a Tiszán, például nem volt világválság. Orbán nem tapasztalta meg, milyen a megszerzett hatalmat elveszíteni. Mindenesetre Orbán Viktor történelme képtelen ismételni önmagát. A jelenlegi módi nem a régi: vagy túlságosan óvatos, vagy nem eléggé.

A körültekintés hiányára, tájékozatlanságra, tudatlanságra vall ez a magyarozás, hogy a magyarok ilyenek meg olyanok, specifikusan a hegemóniát szeretik. A magyar genetikusan alattvaló Kertész Ákos szerint. Félázsiai népség Orbán Viktor szerint. A magyar nemzetnek erő kell, központi összefogás. Más nemzet bezzeg tőrőlmetszett anarchista, mi? Genetikusan.

Mennyi baja van a „modern, önérzetes, öntudatos nőnek”! Momentán az piszkálja a csőrét, hogy az olimpiai közvetítők hölgyeknek nevezik a nőket. Gyalázat. Persze nem holmi feminin csőr ez – figyelmeztetne ő –, hanem lepcses pofa, és ebben speciel igaza volna.

Antifasiszta magyarok, a Románia sorsát önzetlenül szívükön viselők! Meghökkentő hírekkel szembesülök!

Nagyon unod a szíriai polgárháborút? Alig várod, hogy véget érjen az egész, és végre valami üdítő dolog kerüljön a reflektorfénybe? Mélyen együttérzek, tényleg fárasztó, hogy nincs reggeli hírseregszemle szíriai hot news nélkül, amelyek ráadásul mintha mindig ugyanazok lennének: minden eddiginél véresebb összecsapás, heves harcok itt meg itt, ennyi meg ennyi áldozat. Ha nem ragadott meg semmi ebből a konfúz katyvaszból, neadjisten megszállott híve vagy a forradalomnak, felsorolom neked, miért ne add a szíved a szíriai forradalmárnak.

Csillogó szemekkel követtem végig Szilágyi Áron vívását, viszont maga a dicsőséges diadal se indított meg jobban, mint az arról való tudósítás. Nemcsak azért indított meg annyira, mert mint honfitárs együtt éreztem Horváth Mariannal, hanem mert külön is megrendít, mikor ilyenfokú szeretetet tapasztalok két ember között. Egyszerűen arra is elárasztott a melegség, hogy Horváth Mariann ennyire szereti Szilágyi Áront. Nem is tudom, melyik élmény volt a hab és melyik a torta. Folytatást! Nagyon remélem, hogy fogunk még osztozni ugyanígy, ugyanilyen műsorban, nagyon köszönöm mind Szilágyi Áronnak, mind Horváth Mariannak.