Gepnarancs

Nem örülök annak se, hogy számos suli önkormányzati kézből államiba kerül. Nem mintha a magyar önkormányzat sokkal jobb gazdának bizonyult volna: a magyar önkormányzati rendszer dettó hatalmas, hatékonytalan és eladósodott, ismerek megyeszékhelyi általánost, ahol technikaórán szöget kellett egyenesíteni. A mi omladozó gimnáziumunkat, 100 év után, sikerült ugyan faszán fölújítani, de belbecsről – nyomtatás meg ilyenek – csak otthon álmodj.

Akad nekünk két ügyünk.

Debbie Schlussel egy amerikai nő, aki kiakadt egy másik amerikai nő, nevezetesen Ann Romney szexista kampányán. Annyira kiakadt, hogy végül ő is átment szexistába, mikor pálcát tört a férfiak felett, amiért azok nem álltak ki magukért. Én viszont úgy gondoltam, ha már őszintén szívén viseli a sorsom, beadom a derekam.

A gazdaságban a verseny kényszeríti ki a minőséget. Ennek analógiájára konszenzus született arról, hogy a vezetőket is versenyeztetni kell, mivel akkor nyújtanak megfelelő teljesítményt, ha négyévente a nép dönt sorsukról.

Demotiváló terjed róla, mostanában és régen is felmerült, én pedig régóta szeretném kifejteni, hogy miért jut több zseton egy labdát rugdaló pojácának, mint egy életet mentő tűzoltónak. Megvan az oka, mármint a nyomós, jó, elfogadandó oka.

Minden augusztus húsz alkalmából előjön néhány ünneprontó azzal, hogy Szent István szelleme igazából szentségtelen, az első magyar király büntetés-végrehajtásai nem állják meg a helyüket a 21. században. Na ne mondd. De akkor kit szabadna, kit kéne ünnepelnünk?

A mindennemű muzikalitást nélkülöző feminista csajbanda úgy csinált sztárzenekart magából, hogy rikító rongyokban meg Madárijesztő-maszkokban berontott a moszkvai ortodox székesegyházba zajongani, vonyítani, trágárkodni. A huligánok fejenként két évet kaptak.

Na nem azért, mert a South Park vonatkozó epizódja óta tudjuk, hogy a mormonok milyen cukik. Hanem azért, hogy ne európásodjon el (le) Amerika.