Archívum szerzők szerint
Oldal 1 / 3212345...102030...Utolsó »

Orbániai erkölcstan-start

 
  2013. május 21.
 

Egy tantárgy bevezetéséhez és oktatásához sok minden szükségeltetik. Szükség van tantermekre, diákokra, iskolákra, és tanárokra. Mármint azon a tananyagon kívül, amit a diák fejébe kell belecsepegtetni.

Trianoni gyermekrajzok bakancsa

 
  2013. május 19.
 

A gyermek rajzával egy számára közvetített értékrendnek, elvárásnak kíván eleget tenni. Világos, hogy ez a pedagógiai mondanivaló vesztessé tesz. Vesztessé tesz, mert azt sugallja, hogy ha nem élhetsz a Monarchia-kori országban, akkor egy senki vagy.

Selmeczi szólt az erkölcsről

 
  2013. május 18.
 

Ha Bajnai Gordon holnapról eltűnne a politikai közéletből, a trafikok ügye még itt maradna. A Fidesz képviselőinek, de szavazóinak is, érdemes lenne talán ezzel is számot vetniük.

Szociális éretlenség Hitlerrel kivarrva

 
  2013. május 18.
 

Azért figyelembe kellene venni azt, hogy amikor egy MMA (Mixed Martial Arts)–harcos a szorítóba lép félmeztelenül, akkor mindenképpen élő hirdetőtáblaként is szerepel.

Unortodox sírgyalázó

 
  2013. május 16.
 

A szociális temetések megváltoztatott intézményrendszere kellően megmozgatta az emberek fantáziáját. A legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel vélemények arról a morbidnak tűnő ötletről, aminek mozgatórugója a temetkezéseken való spórolás.

Pedagógusok SzOT-kara

 
  2013. május 15.
 

A jelenlegi kormányzati, kormányfői ténykedések történelmi párhuzamairól már magam is írtam korábban. Most a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Miklósi László emlegetett ilyeneket a pedagógusok karának létrehozása kapcsán. Holott a kötelező, vagy gyakorlatilag kötelező kamarai tagságokat korántsem mostanság vezették be először. Nem vitatva természetesen, hogy minden esetben kérdéses lehet az, ha a hatalom hoz létre felülről lefele gyakorolva nyomást, egy olyan szervezetet, melynek a tagok érdekeit kellene képviselnie.

Beszéd és zacc Helsinkiben

 
  2013. május 14.
 

Nincs szükségünk túlságosan a németek, illetve a finnek pénzére sem. Talán azért, mert miután betársulunk az azeri bélyeg-bizniszbe, mi fogunk kölcsönadni az egész világnak.

Vasárnapi libázás Fidesz-módra

 
  2013. május 13.
 

A Fidesz éppen aktuálisan szolgálatba helyezett szóvivője, Zsigó Róbert elővette az egyszer már sikerrel megjátszott libamintás kártyát Bajnai Gordon lejáratására.

Oldal 1 / 3212345...102030...Utolsó »