Így aztán lőn, hogy Szijjártó Péter végtelen nagy hozzá nem értésével méltó párjává vált a gazdasági miniszternek. Ezek szerint legalább is. Mert aligha valószínű, hogy a magyar-török és a magyar-azeri bizottságok elnöke véletlenül sem tudott arról, hogy ilyen csodatévő varázsintésre készül a magyar államkötvények értékesítője. Miközben persze nehéz erről az ötletviharról úgy megemlékezni, hogy akár a török, akár az azeri embereket ne bántanánk meg. Ugyanis nekik az országuk valutájáért éppen olyan keményen meg kell dolgozniuk, ahogy nekünk is. Az országos befektetésekért nekik is megtakarítani kell. A magyar államkötvény megvásárlása tehát elképzelhető, hogy az ottani embereket részben hidegen hagyja, részben pedig úgy hiányzik nekik, mint üvegesnek a hanyatt esés. S ebben csekély vigasz, hogy nincsenek adott esetben egyedül, s biztosíthatnánk őket így köznapilag, hogy nekünk sem hiányzik a saját gazdaságpolitikánk irányító testülete. Még akkor sem, ha az Államadósság Kezelő Központ szerint csak az IMF-tárgyalások végeztével kerülne sor az említett kötvénykibocsátásra. Mert akkor meg már minek, hiszen az IMF-pénz alacsonyabb kamattal érkezik állítólag.
Aztán persze ott van egy másik nézőpont is. Nevezetesen Giró-Szász András görbe tükre, melyből a terjedő unortodoxia határai néznek vissza. A kormányszóvivő ezen kijelentését illetően gyorsan kiderült, hogy csak a szómágia szintjén igaz, de ez van. Tegye fel a kezét, aki a nyugdíjról szóló tündérmese után meglepődött ezen. Ellenben elég könnyen ki fog derülni, hogy mennyire másolnak minket, amikor majd a török vagy az azeri, vagy más hasonlóan jegyzett piacokon megjelennek tömegével a svájci, német, esetleg francia államkötvények. Nos, de sebaj, a keleti kapcsolatok minden pénzt megérnek. Egyeseknek. A ketteskék meg majd kipengetik a lóvét. Mert valahogy van egy olyan érzésem, hogy sem Szijjártó Péter, sem Matolcsy György, de még Orbán Viktor sem a saját pénzét fogja kockáztatni. Az eladott államkötvényeket alkalmasint be fogják nyújtani a pénztárnál. Nem most, és talán nem is a jelen kormányzat regnálása alatt. Hanem azok normál lejáratakor, évek múlva. Akkor pedig fizetni kell kamatostól. S hol lesz addigra a jelenlegi vezetés? Alighanem sehol. De hatalomban biztosan nem. A jelen gazdasági kockázatok árát tehát a következő kormányzatoknak, vagy akár a következő nemzedékeknek kell majd kifizetni. Abból a hihetetlen gazdasági növekedésből, amiről a gazdasági miniszter mesél, és amit a miniszterelnök vizionál. Ám amit jelenleg inkább a szekrények feltöltése jellemez. Az oligarchikus szekrényeké manival, és aligha manat-tal. A kormányzati szekrényeké meg csontvázakkal. Annyira, hogy azokban, azokon már tükörnek helye nincs. De nem is kellene, hogy legyen, mivel az említett trió egyik tagja sem nézne bele.
Tehát a keleti nyitás jegyében az ország tehát felcsapott… Na itt a baj. Nem tudom minek csapott fel. Kockázati befektetőnek, vagy csak kockázatos befektetésnek. S itt megint nem vigasztal túlságosan, hogy ugyanezekre a kérdésekre meg kell majd felelnie a törököknek, azerieknek is. Meg még nem tudni kinek. Mert nem árt fejben tartani, hogy Szijjártó Péter nyolc vegyes bizottság elnöke. Ám ezek között alig van olyan, amelynek a valutáját eurónak, esetleg svájci franknak, vagy üsse kavics, USA-dollárnak hívnák. Hacsak a helyi kettős valutarendszerekben nem. Így még várhatjuk a híreket például a vietnámi dongban kibocsátott kötvényekről is. Már akkor, ha ezeket az ötleteket tényleg komolyan gondolták a kormányzati bohócműsorban fellépő szereplők. Elvégre lehetnek alternatív megoldások is.
Az egyik kétségtelenül az, hogy egyfajta szociológiai, hatalmi tesztet terveztek megtenni. Különböző hírekbe foglalt bulvárkacsákat felröppentve, Szíjjártó Péter bulvárkacsa-szakértő közreműködésével, le lehet tesztelni, hogy a közvélemény mennyire van lefárasztva. Ha ugyanis megvonják az emberek a vállukat, akkor nyert ügyük van. Lehet a hatalmi centrum határait odébb mozgatni. Jöhetnek az újabb bejelentések a létező félázsiai demokráciák legjobbikának további fejlesztésére a királyság irányába. Orbán Viktor már gyűjti is az erőt hozzá alighanem. Matolcsy György pedig naponta gyakorol komolynézést és mikrofonforgatást. Addig is, míg a vezér elő nem szólítja, hogy hozhatja az asztal fiába szorult kezét és az újabb adóötleteket. A másik lehetőség az, hogy tulajdonképpen ez az egész nincs is. Tulajdonképpen ülünk egy szimulációs játékba, ahol a vezérprogramnak időnként külső-belső hangok megmondják az aktuális tutit. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint egyfajta evolúciós rendszerként lereagálni a saját állapotterünkben ezeket a közvetített marhaságokat. Ebben az esetben viszont Smith ügynök javított verziója sürgősen jöhetne és debuggolhatná a gazdasági alrendszert. Amíg viszont várjuk az ő eljövetelét, addig ki kellene találni, hogy milyen színű kapszulát adtak Matolcsy Györgynek. Mert a magam részéről a másikból szeretnék kérni, és nagyon gyorsan egy olyan Magyarországon ébredni, ahol nem az ötletszerű balfékség az uralkodó kiszámíthatatlanság.
