Gondolom a ceglédi történések is befolyásolták a tudatom, nem csak a “cucc”, ezért aztán egy rendkívül hagymázasra sikeredett elképzelés öltött testet éjjel a fejemben. Gyorsan rákerestem a neten, hogy van-e bármilyen valóságalapja a vizionálásomnak, és azt találtam, hogy talán van. Persze lehet, hogy csak találni akartam valamit. Majdcsak kiderül.

Nem vesszük észre, hogy a legutolsó pillanatban vagyunk

„ Kiközösítik maguk közül a kiemelkedni akarókat, nincs összetartás közöttük, nem hisznek a kitörésben, gyakori náluk az uzsora – sorolja az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) kutatása, amelynek eredményét nemrégiben ismertették Budapesten. Az eredményekből az derült ki: csak a szegénység és a kirekesztettség miatti sorsközösség tartja össze az elszigetelt telepeken élő romákat, s kiközösítik azokat, akik ki akarnak emelkedni közülük. A kutatást vezető Solt Ágnes szociológus azt mondta: felszíni indulatkeltések zajlanak a problémát megoldó programok helyett, s „nem vesszük észre, hogy a legutolsó pillanatban vagyunk.”

Ijesztő képet fest az idézett OKRI tanulmány. (Megjegyzem, hogy a jelentés következtéseit erősen kétlik szakmai körökben, de úgy gondolom az alábbiakban leírtakat ez nem befolyásolja. Viszont bevezetőnek jó volt.) Egy közösség ereje az összetartozásban van, amely összetartozás valamely közös értékhez kötődik. Ilyen alapvető érték lehet a közös nemzeti, nemzetiségi identitás, a nemzetiségi kultúra, de nehéz erre alapozni, ha a környezettől pontosan emiatt elutasítást tapasztal egy csoport. A kialakult (sok helyen mély) szegénység és a kiközösítettség nem közösséget, hanem dacszövetséget szül és, ha az összetartó „érték” a közös értéktelenség, mint az értékeket szokás, éppúgy védeni fogják, vagyis nem engedik a kitörni vágyókat elszakadni a közösségtől.

Az eddigi próbálkozások alapvetően téves elgondolásokra alapultak (furcsa álom, ugye?). Egyrészt azt gondolták, hogy kívülről érkező segítséggel (sokszor csak tünetet kezelve) segítséget nyújthatnak, de felháborodást generáltak, mikor az eredménytelen volt (“ezek lusták, nem is akarnak jobban élni”), másrészt pedig (és talán ez a legnagyobb tévedés) az erőltetett integrációval az egyetlen kohéziós erőt vették el a cigányoktól, amely születéstől fogva a rendelkezésükre állt, jelesül a nemzetiségi identitáson alapuló összetartozást.

Figyelmen kívül hagyták még, hogy egy alapvetően más kultúrával rendelkező, más szocializációjú csoportot nem lehet integrálni anélkül, hogy a befogadó csoportot ne készítenénk fel erre. Ez pedig, mint bebizonyosodott, szintén egy hamvában holt vállalkozás. Sajnos a befogadó társadalom sincs azon a szinten, amikor karitatíve tudnának fellépni egy tőlük különböző népcsoporttal, hisz magának is segítségre van szüksége. Hatalmas kommunikációs feladat a következőkben megfogalmazottak elfogadtatása, némi népnevelő attitüddel. Megérne egy kisdoktorit…

Szegregációval az együttélésért?

Tehát az előző részben megfogalmazottak alapján, azt a merész kijelentést teszem, hogy semmi szükség az integrációra. Semmi szükség arra, hogy egy roma közösségre megpróbáljuk ráerőltetni a többségi közösség szokásait, hisz abban nem lesznek jók, nem lesz sikerélményük, és ezáltal nem alakul ki az önmenedzseléshez szükséges önbizalom. Tovább megyek. Meggyőződésem, ha a roma közösséget saját értékeikre alapozva megerősítjük (melyhez kötődő szabályok gyakran szigorúbbak, mint ahogy azt a befogadó közösség jogrendszere megkövetelné) teljes értékű tagjai lesznek a társadalomnak, és nagy valószínűséggel már csak kultúrájukban, hitvilágukban fognak egy idő után különbözni attól. (Kiváló példa erre a zsidó közösség, ahol a tóra kifejezetten ellenzi a keveredést, és egyéb szokásaikban is találunk rengeteg különbséget, mégis elfogadott, vallási identitáson alapuló csoportot alkotnak, legalábbis ami a társadalom gondolkodó részét illeti)

A romákat hagyni kell romaként sikeresnek lenni, és ha ebben eredményeket érnek el, illetve természetesen viselhetik nemzetiségi hovatartozásukat, megszűnik az alapprobléma, mint azt más esetekben tapasztalhatjuk.

Meggyőződésem továbbá, hogy a saját „szubkultúrában” megtett első lépések a fejlődés útján, előbb vagy utóbb integrációhoz vezetnek.

Hogy nézhet ez ki a “valóságban”? Nem fogom részletezni, mert erre nem tért ki a vízióm. Csak azokat a benyomásokat próbálom illusztrálni, amelyek itt maradtak az eszmélés után. Biztos nektek is összeállnak a mozaik darabjai. Ha igen, talán tovább is lehetne gondolni.

Egy negyed, ahol a szivárvány a házakon van.

Egy negyed, ahol a szálloda egy cigánykaraván

Egy negyed, ahol cigány kézművesek élnek, dolgoznak és árulják portékáikat

Egy negyed, ahol a cigány gyerekek nemzetiségi oktatást kapnak

egy kis plusz infó a nyelvészet iránt érdeklődőknek

Egy negyed, ahol pezseg a cigány kulturális élet, és soha nem unatkozik a jóllakott turista

Egy negyed, ahol mindezt cigányok hozzák létre, és tartják fenn….

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Végül egy találós kérdés. Miről híres a képen látható autó, amit cigány művészek díszítettek? A megfejtés itt.