Ez a dualitás, a vérmérséklet-dichotómia megmutatkozik szinte valamennyi kormánymozzanatban: a magánynyugdíjak kollektivizálása egyrészt merész behajtás volt, másrészt a kiadáscsökkentések elől való gyáva menekülés. A belátás, hogy a jövő az önellátó nyugdíjrendszeré, pont oly távoli: Orbán pulpitus mögül coming outolt: szíve az állami nyugdíjé, és kész. Hogy miért, azt tán ő se tudja, csak érzi, és ez elég. Arra elég ez a 3000 milliárd forint, hogy jegyet váltsunk az időgépre, és hátralépjünk egyet, hogy később annál is megrendítőbb kvantumugrással kelljen utolérnie magát a kivénhedt társadalomnak. A németek szakértői a 67-es nyugdíjkorhatárt is kicsinylik, 70-es kéne – azt kimondani ők se merik, hogy nyugdíj ebben a formában egyáltalán nem kéne. Végül is együtt érzek velük, engem meg a környezetvédelem nem érdekel.

A legjelentősebb bűvészkedések közül a másik a munkahely és a minimálbér körül forog, miközben utóbbit leginkább eltüntetni kellene. A minimálbérszintnek nem is az a legnagyobb hátránya, hogy kevés munkahely kerülhet fölé, hanem hogy fölmérhetetlen mértékben deprimálja a termelékenységet. Azzal, hogy mindenki egyformán keres, senki sincs hatékonyságra motiválva. Minek hajtsak jobban Janinál, ha úgyis ugyanannyi jár? A rugalmas fizetéstől a munkavállalók is mozgékonyabbak, ami príma teljesítményben csúcsosodik ki. Kafetéria? Lószar, mama. De az máris nem mindegy, hogy 60 ezerért lébecolok vagy 160 ezerért brillírozok. Ha az egyes termelő pontosan olyan arányban kap, amilyen arányban termelt, az a veszteségességet alapból kizárja, a színvonalat maximalizálja. Most ugyanis, bármilyen hihetetlen, nem ez van. Szocializmus van, csekély számú munkással. Azazhogy munkás lenne, helyük nincsen.

Kettő a választás, a két pólus valójában taszítja egymást: csinálunk vagy védünk. A kormány, akármit kommunikál, a csinálás helyett a védelem mellett tette le a garast, ami gyerekekkel érthető lenne, munkahelyek esetében ma a mennyiség volna a fontosabb szempont. A Fidesz persze a következővel áltatja magát: jól feldrágítjuk a munkahelyet (minimálbéremelés), majd drágán megszaporítjuk (munkahelyteremtés). Hogy a munkavállaló is termék, és egy termék annál keresettebb, minél olcsóbb, az figyelmen kívül marad. A 100 ezer forintos minimálbér nem friss agenda: Orbán már 2006-ban vizionálta, holott akkor még nem 300 forintba került az euró és nem 400 forintba a tojás. Túlzásnak tűnik, nem? A 100 ezer forint már nem is minibér, hanem minibár. Nem tudom, hogy az összeg hátterében őszinte meggyőződés vagy szavazatféltés áll, de hogy 100 ezres dolgozóból nem lesz 5 milliója Orbánnak, az kurvaisten.

Ausztriában, Olaszországban, Dániában, Svédországban, Finnországban nem létezik minimálbér, ami nem vonja maga után a munkások kizsákmányolását, mivel a munkaadók függenek tőlük: akit nem becsülnek meg, az leteszi a lapátot, a munkáltató így kénytelen versenyezni a munkaerőért. A munkaerőért való versengés tisztes jussot generál. És szórványosan szakítgatnak a minimálbérrel Szlovákiában, Kínában (!), Észak-Koreában (!!!). A regionális minimálbérrel szembeni egyik ellenérv, hogy révén megnőnek a régiók közti fejlettségi különbségek, de ez kit zavar? Koreában vajon a magasminimálbéres vagy az alacsonyminimálbéres övezetben kiugró a termelés? Megérte vagy nem érte meg nekik? Nálunk szó se lehet ilyesmiről, nem csak az ellenzékből demagóg MSZP, hanem Cséfalvay államtitkár is ellenzi. Pedig legalább egyszer, egy helyütt érdemes volna megkísérelni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megfelelő kísérleti alany lenne, az már majdnem Románia, nem csak földrajzilag. Munkaügyileg arrafele a legelkeserítőbb a helyzet, a megye keleti szegletében gyakorlatilag egy törpe kisebbség melózik, szóval ha a többség munkához férne, az nyilvánvalóan visszahozná a minimálbérrel elvesző szavazatokat. Ám ha az a kifogás, hogy ezáltal „a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ember kevesebbet ér”, jövedelmének adómentesítésével is meg lehetne próbálkozni, amennyiben a fogyasztás is pörgeti a gazdaságot; márpedig jobban, mint a varró nénire kiszabott iparűzési adó. Ezen a ponton ildomos megjegyezni, hogy a bölcs Európai Bizottság a pálinka jövedéki adóját is sajnálja elengedni. És még a kommunista Orbánt szapulom. A lokálpatrióta Veres János se hajlandó számításba venni, hogy ha kevesebb a minimálbér, több embernek jut. A mínusz tízezer forint vagy a munkátlanság az egészségtelenebb, doktor úr?

A minimálbér megszüntetése rövidebb távon nagyjából az alábbi következményeket hagyhatja maga után:

1. Alacsonyabb átlagjövedelem, azonos foglalkoztatottság, magasabb termelékenység.

2. Azonos átlagjövedelem, azonos foglalkoztatottság magasabb termelékenység.

3. Alacsonyabb átlagjövedelem, magasabb foglalkoztatottság, magasabb termelékenység.

Ezek közül a 3. a legvalószínűbb; kisebbek lennének a bérek, de több személynek lenne állása, és a kis gázsi sokkal jobb a semminél. A magasabb termelékenységet ugye a szabadabb, vagyis méltányosabb pénzmozgás váltaná ki mindegyik esetben. A nagyobb produktivitás hosszabb távon újabb munkalehetőségekkel hálálja meg magát.

Elsősorban a minimálbér ledobása vagy legalább redukálása gyorsíthatja be a naszádot. Akad pár további ötletem munkahelyteremtésre: a feketepiac kisikálása a prostitúció, illetve a kábítószer-kereskedelem engedélyezésével, intézményesítésével. Ezekben a szektorokban így is, úgy is folyik az élet, csak az nem mindegy, hogy a profit java a maffiához vagy az államhoz csorog. Az amerikaiak 40 százaléka legalizálná a prostitúciót, a szakmától komoly adóbevétel remélhető. A kendertermesztés kanonizálása is régóta várat magára, a marihuánakínálat hazánkba csábíthatná azt a turizmust, amelyet Hollandia elkezdett elűzni. Ezek az igazán unortodox megoldások, de máshogy aligha érhető el radikális fejlődés a foglalkoztatásban, valamint a versenyképességben.