És tényleg, tulajdonképpen miért hír ez? Azért, mert ez még csak nem is az első lépés. Ebben az országban „paritásos” alapon egy színház alapítása több teátrum megszűnésével jár, mondhatná a felületes szemlélő, aki minden mögött tudatos politikai irányítást sejt. Hát hiszen van is mögötte kézi vezérlés, nem mondom, de hogy tudatos lenne… szó nincs itt tudatról. Egy félig működésképtelen, ám mára teljesen központosított államgépezet kapkod, hadonászik, gesztikulál kábán a semmibe, tántorog a szakadék szélén és sem a józanodásra, sem a célzóvíz áldásos hatásának érvényesülésére nem adhatunk nagy esélyt, az egyensúly, ami sosem volt erős oldalunk, végképp elveszett, lábunk alatt meredély, benne a Maelström kavarog, csak az a kérdés, mikor szédülünk bele.
A hivatalos önkormányzati politika lényege, hogy a helyi hatóságokat megfosztották majdnem minden eddigi bevételüktől, ám rájuk lőcsölték az eddigi állami kiadásokat is. Ha mindezek ellenére mégis pénzhez jutnának, kötelesek azonnal beszolgáltatni. Ráadásul a helyi vezetőséget és a hivatali apparátust vasmarokkal tartja a kezében a kormány – közalkalmazottak, nem a trójai hősök ivadékai, ha azzal fenyegetik őket, hogy a gyermekeik éhezni fognak, mindenre képesek. És ilyenkor természetesen a színházak, iskolák, könyvtárak esnek el leghamarább. Ezek azok a közintézmények, amelyek jelentős bevételt nem hoznak ugyan, de sok pénzbe kerül a fenntartásuk. Ráadásul csak a baj van velük, kultúrát termelnek profit helyett, az meg politikailag mindig gyanús, merengés lesz belőle a romkocsmák homályában, félázsiai baranta és hujjogatás helyett. Vesszen hát – többek között – a Teréz körúti Játékszín!
Mármost, ha cipőiparról volna szó, ez a gondolatmenet hibátlan is lenne. Amelyik suszteráj nem tartja el magát, sőt, nem nyereséges, az kiszorul a piacról. Kerül a helyére másik iparos. Esetünkben viszont nem iparosokról van szó. Itt, ha elássuk, szétverjük a magyar kultúrát, jó esély van arra, hogy miután elvonult a vihar, már sem igény nem lesz rá, sem utánpótlás nem kerülközik. Aki nem ismeri Shakespeare-t, nem is akarja játszani, olvasni majd. Ami gazdasági szempontból roppant üdvös. Ha egyszer s mindenkorra megszabadulunk a magyar kultúrától, akkor a költségvetés megkönnyebbedik valamicskét, az írásbeliség eltűnése és kizárólag nyilvántartásokra való használata nagyban elősegíti a rovásírásra való teljes áttérést, az iskolázottsági szint meredek csökkenésének köszönhetően pedig kis honunkban olcsó lesz a munkaerő és képzetlen. Valóságos kistigris lehet belőlünk, gazdasági, merőben gazdasági szempontból.
Csak éppen voltak népek a történelem folyamán, amelyek nem élték túl a kultúrájuk pusztulását. Ki hallott mostanság valakit occitánul beszélni? A középkorban még domináns nyelve volt a nyugati Mediterránemunak. A maja városokat benőtte a dzsungel, pedig a spanyolok csak a könyvtáraikat égették fel (meg a lakosságot hurcolták közmunkára a bányákba, szóval nagy különbség nincs, maximum a majáknak nem kellett vigyorogni a dologhoz).
Már rég nem egyetlen Teréz körúti színházról, egyetlen könyvtárról, egyetlen újságról van szó. Már régóta az összest kell félteni.
Kiktől?
Azoktól, akiknek nem is hiányoznának.
Miért?
Mindannyiunk érdekében. Még az ő érdekükben is.
Nekünk meg ők nem fognak hiányozni.
Majd.
Szele Tamás
























Csak a klasszikust tudom idézni: ” az ki van zárva mer’ nem tudom! ” Ezeknek a …………… az életéből végig ki volt zárva a kultúra………..” azt sem tudja eszik e vagy meg isszák! “……..