Hírek Londonból – 16. nap

Negyedik a férfi kézilabda-válogatott, a férfi vízilabda-válogatott pedig ötödik. Tóth 20., Kovács 33. lett az öttusaversenyben

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. augusztus 12. | Hozzászólások kikapcsolva

Az oldalt folyamatosan frissítjük

Az összesített éremtáblázat szerint Magyarország kilencedik

A magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel a 9. helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán.

Tóth 20., Kovács 33. az öttusaversenyben

Tóth Adrienn a 20., Kovács Sarolta pedig a 33. helyen végzett az öttusaversenyben.

A Greenwich Parkban található lovas arénában – a vívásban második, az úszás után élen álló – Tóth az ötödik helyről kezdhette a lövészettel nehezített futást. Mindössze kilenc mp-cel indult a vezető litván Laura Asadauskaite után, de várható volt, hogy több jó futó is megelőzi, bravúr kellett volna az éremszerzéshez. Az előtte állók ugyanis jobbnak számítottak a kombinált számban.

A lövészet első sorozatában Tóth kilenc lövésből érte el az öt találatot, s hátránya rögtön 20 mp-re nőtt az éllovassal szemben. Az első 1000 méter során, a stadionon kívüli füves terepen a tavaly Eb-ezüstérmes magyar versenyző jól tartotta magát, majd jól is célzott, csak egyet hibázott. A második 1000 méter után nyolcadik volt, s hármat rontott, míg a záró egy kilométeren elkészült az erejével, s huszadikként ért célba.

A győzelmet a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaite szerezte meg nagy fölénnyel, ezzel övé lett a londoni nyári játékok utolsó aranyérme. Másodikként Németh Istvánnak, a brit válogatott kapitányának tanítványa, a vb-harmadik Samantha Murray, harmadikként pedig a brazil Yane Marques érkezett be.

A tavaly vb-második, de még idén is juniorkorú Kovács – akit kicsengettek lovaglásban – a 33. helyről, az elsőhöz képest 3:25 perces hátránnyal rajtolt, így számára már nem volt tétje az utolsó számnak. Végül a 36 indulóból a 33. helyet szerezte meg.

Eredmények:

női öttusaverseny, olimpiai bajnok:
Laura Asadauskaite (Litvánia) 5408 pont
2. Samantha Murray (Nagy-Britannia) 5356
3. Yane Marques (Brazília) 5340
…20. TÓTH ADRIENN 5084 (vívás: 24 győzelem/11 vereség/976 pont, úszás: 2:17.32 perc/1156 pont, lovaglás: 1100 pont, lövészet-futás: 13:07.33 perc/1852)
…33. KOVÁCS SAROLTA 4396 (11/24/664, 2:08.11/1264, 520, 12:43.69/1948)

Tóth Adrienn érkezik a célba – MTI Fotó: Illyés Tibor

Tóth Adrienn már tudja, hogyan tovább

A londoni öttusaversenyben elért eredménye, a kombinált számban mutatott teljesítménye kijelölte Tóth Adrienn számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig.

“Ez volt az első olimpiám, nagyon készültem rá, de egyáltalán nem izgultam – kezdte értékelését a 20. helyen zárt versenyző. – Az első két számmal teljes mértékben elégedett vagyok, a lovaglásban több volt, s a futásban is többet vártam magamtól. Nem vagyok a mezőny legjobb futója, de ennél többre vagyok képes. A mostani szereplésem kijelölte a célt a következő négy évre, hogy miben kell fejlődni”.

“Sok rossz érzés van bennem, nagyon jó fizikai állapotban voltam, ez az úszásomon látszott is, de hiába, a technikai számok nem stimmeltek. Ebből le kell vonni a tanulságot, de még van előttem sok verseny” – összegzett Kovács Sarolta, aki a 33. helyen végzett.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy nagyon fiatal lánycsapattal indult Magyarország, Tóth Adrienn elsőéves felnőtt, Kovács Sarolta pedig még juniorkorú.

“Saci nagyon jó formában volt, de belenyúlt a vívásba, s nem tudott kikeveredni belőle, aminek egy hozzá nem méltó eredmény lett a vége. Utána olimpiai csúcsot úszott, a lovaglásban viszont megint megzavarodott, másodszorra is átugratott egy olyan akadályt, amit nem kellett volna. Adrienn nagyon szépen vívott és úszott, a lovaglásától többet vártunk. Ha az hibátlan, amire ez a ló 80 százalékban alkalmas volt, más motivációval kezdte volna a futást. Így viszont olyan helyre került, hogy felmérte, nincs mit keresnie. Ebben a mezőnyben ezzel a futással nem lehet megélni, itt már atletikus alkatú női versenyzők indulnak”.

Pálvölgyi a brit szereplés kapcsán – Samantha Murray második lett – kiemelte, hogy a Németh István irányította szigetországi öttusacsapat januártól december 31-ig egy edzőtáborban él, tanul és gyakorol.

“Mi pedig megyünk egyik helyről a másikra. Ezzel együtt ezekben a lányokban megvan a képesség, hogy megerősödve a felnőtt mezőnyben is jó eredményeket érjenek el”.

A szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, a férfiak teljesítményére nem lehet semmi rosszat mondani.

“Marosi olyan teljesítményt nyújtott, hogy azzal tízből hat versenyt meg lehet nyerni. Kasza a kombinált számig jól szerepelt. Őt márciusban műtötték, májustól volt terhelhető, s bár ért el szép sikereket, úgy látszik, ez a felkészülés az olimpiára nem volt elegendő”.

Tóth ötödik, Kovácsot kicsengették

Egyik magyarnak sem sikerült a lovaglás, így három szám után Tóth Adrienn az ötödik, Kovács Sarolta a 33. helyen áll az öttusaversenyen.

A Greenwich Parkban található, 23 ezer nézőt befogadó lovas arénában – akárcsak szombaton a férfiak versenyén – ezúttal is csaknem megteltek a lelátók. A két magyar közül az első körben Kovács Sarolta került sorra, aki a 13-as számú lovat, All Rise-t húzta. A szám nem hozott szerencsét Kovácsnak, pedig úgy tűnt, hibátlanul teljesíti a pályát. Az utolsó előtti akadályt azonban nemcsak leverte, hanem le is esett a lóról. Mire visszaszállt a nyeregbe, s újra rávezette a lovat az utolsó két akadályra, túl sok időt telt el, az utolsó ugrás előtt kicsengették. Így a kapható 1200 pontból be kellett érnie 420 ponttal. Összesítésben 2348 ponttal a 33. helyre esett vissza.

Tóth Adrienn azzal a Warrenstown Q nevű lóval vágott neki a pályának, amely az első körben két akadályt vert lengyel lovasával. A 21 éves magyar ennél többször, ötször hibázott, ami 100 pont levonást jelentett. Az 1100 ponttal összteljesítménye 3220, s visszacsúszott az ötödik helyre.

Az élen a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaitének és a brazil Yane Marquesnek egyformán 3268 pontja van. Harmadik a háromszoros világbajnok francia Amelie Caze (3260), negyedik a brit Samatha Murray (3236).

Tóth kilenc másodperces hátránnyal kezdheti majd a futást az éllovassal szemben, ez a szám azonban nem tartozik erősségei közé.

A lövészettel nehezített futás magyar idő szerint 19 órakor kezdődik a Greenwich Parkban.

Kovács Sarolta – MTI Fotó: Illyés Tibor

A horvátoké a vízilabda-arany

A horvát válogatott nyerte a férfi vízilabdatornát: Ratko Rudic tanítványai a fináléban a magyarokat a negyeddöntőben búcsúztató, világbajnok olasz csapatot győzték le 8-6-ra.

A horvátok történetük első olimpiai bajnoki címüket nyerték vízilabdában.

Eredmény:
férfi vízilabdatorna:
döntő
Horvátország-Olaszország 8-6 (1-2, 2-0, 2-1, 3-3)

korábban:
bronzmérkőzés:
Szerbia-Montenegró 12-11 (3-2, 1-3, 4-5, 4-1)
az 5. helyért:
MAGYARORSZÁG-Spanyolország 14-8 (4-1, 3-2, 5-1 2-4)
a 7. helyért:
Ausztrália-Egyesült Államok 10-9 (3-1, 2-2, 3-1, 2-5)

férfi vízilabda, olimpiai bajnok:
Horvátország
2. Olaszország
3. Szerbia

Küzdelmes amerikai címvédés férfi kosárlabdában

Az amerikai válogatott megvédte címét a férfi kosárlabdatornán, mivel a döntőben nagy csatában legyőzte a spanyol együttest.

A 2008-as pekingi finálé “visszavágóján” az Európa-bajnok spanyolok végig tartották a lépést az NBA-sztárokat felvonultató amerikaiakkal, csak a hajrára fáradtak el, ekkor érvényesült a 14. aranyukat begyűjtő tengerentúliak erőfölénye.

A találkozó legjobbja a 30 pontos Kevin Durant lett, az amerikaiak veretlenül nyerték meg a tornát.

Eredmény:

döntő:
Egyesült Államok-Spanyolország 107-100 (35-27, 24-31, 24-24, 24-18)
egjobb dobók: Durant 30, James 19, Bryant 17, illetve P. Gasol 24, Navarro 21, M. Gasol 17

korábban:
bronzmérkőzés:
Oroszország-Argentína 81-77 (19-20, 21-18, 21-19, 20-20)

férfi kosárlabda, olimpiai bajnok:
Egyesült Államok
2. Spanyolország
3. Oroszország

Megvédte címét a francia kézilabda-válogatott

Megvédte címét a francia válogatott a londoni olimpia férfi kézilabdatornáján: Claude Onesta együttese a fináléban 22-21-re nyert az elődöntőben a magyarokat legyőző svéd csapat ellen.

A franciák történetük második olimpiai bajnoki címét nyerték, míg a svédeknek 1992, 1996 és 2000 után ezúttal is be kell érniük az ezüstéremmel.

Eredmény:
férfi kézilabdatorna:
döntő:
Franciaország-Svédország 22-21 (10-8)

korábban:
A 3. helyért:
Horvátország-MAGYARORSZÁG 33-26 (19-14)

Pars Krisztián viszi a magyar zászlót a záróünnepségen

A kalapácsvetésben aranyérmes Pars Krisztián viszi a magyar zászlót a londoni olimpia esti záróünnepségén. Erről a Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatta az MTI-t.

Az ötkarikás játékok záróünnepsége 22 órakor kezdődik.

Drámai döntőben Orosz győzelem férfi röplabdában

Az orosz válogatott nyerte az aranyérmet a londoni olimpia férfi röplabdatornáján, miután öt játszmában legyőzte a világbajnok brazil együttest a vasárnapi döntőben.

A braziloknak a harmadik szettben, 24-23-nál mérkőzéslabdájuk volt, ám az orosz csapat fordítani tudott, és megnyerte a találkozót, melynek első játékvezetője Hóbor Béla volt.

Eredmény:
férfi röplabdatorna, döntő:
Oroszország-Brazília 3-2 (-19, -20, 27, 22, 9)

korábban:
bronzmérkőzés:
Olaszország-Bulgária 3-1 (19, -23, 22, 20)

röplabda, férfiak, olimpiai bajnok:
Oroszország
2. Brazília
3. Olaszország

Tóth vezet, Kovács 22.

Két szám után Tóth Adrienn vezet, Kovács Sarolta pedig a 22. a női öttusaversenyen.

A Vizesközpontban a vívásban második Tóth került előbb sorra. A harmadik futamban elsőként csapott célba, s 2:17.32 perccel megjavította egyéni legjobbját. A tavaly Eb-ezüstérmes Tóth az úszással 1156 pontot gyűjtött, s 2132 ponttal átvette a vezetést.

A második helyre a világranglistán harmadik brazil Yane Marques jött fel (2116 p), harmadik helyről pedig az idén vb-bronzérmes brit Samantha Murray (2096 p) várhatja a folytatást.

Kovács az ötödik, azaz a legerősebb futamban indult. Remekül kezdett, majd nagyot hajrázott, s 2:08.11 perccel nemcsak saját csúcsát múlta felül, hanem egyben az ötkarikás játékok legjobb női úszóidejét érte el! A tavaly vb-második versenyző 1264 ponttal gazdagodott, összesítésben – 1928 ponttal – tíz helyet előrelépett.

Az öttusázók magyar idő szerint 16:11-től a Greenwich Parkban a lovaglással folytatják, s ott kerül sor a lövészettel kombinált futásra is.

Tóth Adrienn (b2), miután futamában elsőként ért célba – MTI Fotó: Kollányi Péter

Ugandai siker férfi maratonon, Kovács 72.

A 23 éves, világbajnoki 9. Stephen Kiprotich szerezte az afrikai ország történetének második olimpiai aranyérmét. Az első az azóta már elhunyt John Akii-Bua nevéhez fűződik, aki 1972-ben Münchenben 400 m gáton nyert.

Második lett a kétszeres világbajnok kenyai Abel Kirui, a harmadik helyen honfitársa, Wilson Kipsang Kiprotich végzett. Kovács Tamás, a verseny egyetlen magyar résztvevője 72. lett.

Eredmények:
férfi maraton, olimpiai bajnok:
Stephen Kiprotich (Uganda) 2:08:01 óra
2. Abel Kirui (Kenya) 2:08:27
3. Wilson Kipsang Kiprotich (Kenya) 2:09:37
…72. KOVÁCS TAMÁS 2:27:48

Ötödik a férfi vízilabda-válogatott

Ötödikként végzett a londoni olimpiára címvédőként érkezett magyar férfi vízilabda-válogatott, miután a vasárnapi helyosztón legyőzte a spanyolok nemzeti csapatát.

Eredmény, az 5. helyért:
Magyarország-Spanyolország 14-8 (4-1, 3-2, 5-1 2-4)
Vízilabdacsarnok, 3000 néző, vezette: Marijo Brguljan (montenegrói), Alan Balfanbajev (kazah)

Magyarország:
Nagy Viktor – Varga Tamás, Madaras Norbert 1, Varga Dénes 2, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert 2, Kiss Gergely 2, Szivós Márton, Varga Dániel 1, Biros Péter 2, Steinmetz Ádám 2, Hárai Balázs 2

A spanyol góldobók:
Marc Minguell Alferez 3, Albert Espanol Lifante 2, Blai Mallarach Guell, Felipe Perrone Rocha, Ivan Perez Vargas 1-1

A csapatok bemutatásánál, bár a szokásoshoz képest ezúttal jóval kevesebben ültek a nézőtéren, a “hagyományos” hangerővel harsant fel a buzdítás: “Magyarok! Magyarok!”, majd a “Ria, ria, Hungária!” is. A szurkolók zöme azzal együtt kitartott a Kemény Dénes irányította, s megszakítás nélkül három olimpián is diadalmaskodó együttes mellett, hogy Londonban véget ért az ötkarikás menetelés, s csupán az ötödik helyért szállhatott vízbe a társaság, amelynek tagjai közül többen is nyilvánvalóan most utoljára szerepeltek nyári játékokon a nemzeti együttes színeiben.

Kiss Gergely nyitotta meg a gólok sorát egy lecsorgó labdát pöckölve be a spanyol kapuba, majd a center Steinmetz Ádám volt eredményes húzásból (2-0). A spanyolok emberelőnyből szépítettek, és bár Varga Dénes büntetőt rontott, Hárai Balázs centerből kétszer egymás után betalált (4-1).

A második negyed fórból született spanyol góllal kezdődött (4-2), s emberelőnyből bombázott a hálóba Varga Dániel is (5-2). Hat az öt ellen hasonlóképpen hatékonynak bizonyult a rivális, a csapatkapitány Biros Péter ötméteresből válaszolt, majd Madaras Norbert balja villant igen messziről (7-3).

A nagyszünet után sem változott a mérkőzés képe, a magyar csapat irányította a játékot, ezt igazolta a harmadik negyedet felvezető tripla: Biros, Varga Dénes, majd Steinmetz sikeres lövése, amellyel már 10-3-ra vezetett a Kemény-legénység. Egy spanyol gólra Hosnyánszky-bomba következett, utána pedig alkalmi centerként Varga Dénes jeleskedett (12-4).

A záró nyolc percben védekezési hibák nyomán közelebb jöttek a spanyolok (12-6), Hosnyánszky hatalmas lövéssel torolta meg a duplát, majd centerben Kiss ügyeskedett (14-6). Az ellenfél erejéből még két gólra futotta így 14-8-ra győzött és a londoni olimpia férfitornájának ötödik helyét szerezte meg a magyar vízilabda-válogatott.

Ennél rosszabbul olimpián csupán egyszer, 1992-ben szerepelt, ahol hatodik lett, ötödikként pedig korábban kétszer, 1924-ben s 1988-ban végzett.

Kemény Dénes szövetségi kapitány:
“Hogy mi London tanulsága? Vannak érzéseim, benyomásaim, gondolataim, de úgy vélem, ha az olimpiát később értékelem, akkor sem lesz késő. Azt most is elmondhatom, hogy először is büszkeség munkál bennem, hogy a játékosok ebben a lelkiállapotban ezt a két utolsó mérkőzést meg tudták nyerni. Az pedig mindenképpen szomorúság, hogy hol egy lövés, hol egy védés, hol egy blokk hiányzott ahhoz, hogy ma nem éremért játszottunk. Hányan nem folytatják az olimpiai bajnokaink közül? Ezt tőlük kell megkérdezni, nekem jónéhányan a tegnapi tréning után azt mondták: ez volt életük utolsó válogatott edzése. Ebből én arra gondolok, hogy ez a mai volt életük utolsó válogatott meccse.”

Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok:
“Az biztos, hogy én ma játszottam utoljára a válogatottban, s úgy gondolom, hogy a vízilabdás pályafutásomnak is vége van. Amikor ma bemutattak, vízbe ugrottam, alig bírtam visszatartani a könnyeimet, tudván, eljött a búcsú ideje… Hihetetlenül megható pillanat volt, aztán a meccsen már tudtam koncentrálni, de akkor is olyan volt az egész, mintha egy álomvilágban lettem volna. Szürreális volt az egész, de így, hogy győztünk, szép volt. Magán az olimpiai tornán, ahová nagy céllal jöttünk, végső soron ma is az történt, ami jelenleg van a pólóban, ami a valós helyzet, ami az igaz.”

Negyedik a férfi kézilabda-válogatott

A negyedik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpián, miután a zárónapi bronzmérkőzésen 33-26-ra kikapott a horvát csapattól.

A találkozó gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, a gyenge védekezés miatt sok volt a kapott gól, és hiányzott a megfelelő összpontosítás.

A magyarok ötödik alkalommal végeztek a negyedik helyen (1936, 1980, 1988, 2004, 2012) nyári játékokon, ennél jobb helyezésük pedig nem volt.

A 3. helyért:
Horvátország-Magyarország 33-26 (19-14)
Kosárlabdacsarnok, 14 ezer néző, V: Horacek, Novotny (cseh)

a horvát gólszerzők: Lackovic 8, Cupic 8/1, Duvnjak 5, Strlek 5, Kopljar 3, Vori 2, Vukovic 1, Buntic 1

Magyarország:
Fazekas – Harsányi 7/2, Nagy L. 6, Schuch, Ilyés, Zubai 3, Vadkerti 1 – cserék: Mikler (kapus), Lékai 2, Mocsai, Iváncsik G. 2, Putics 5, Laluska

A két együttes a csoportmérkőzések során már találkozott, akkor a horvátok simán, 26-19-re diadalmaskodtak.

A bronzmeccsen nem játszhatott Császár Gábor, aki a svédek elleni elődöntőn bokasérülést szenvedett. Ő a cserepadon, melegítőben szurkolta végig az összecsapást.

Az első nyolc percben felváltva estek a gólok, majd 4-4-nél Nagyot kiállították, és ahogy visszajött, Vadkertit küldték ki. Aztán Nagy megint kiült, a hatperces emberhátrányt 2-3-mal zárta a válogatott. Ahogy a horvátok Veszprémben légióskodó kapusa, Alilovic belelendült, 11-8-ra elhúzott csapata. Mocsai kapitány cserékkel próbált frissíteni, és 11-10-nél már az 1996-ban és 2004-ben aranyérmes horvátok kértek időt. Ez jót tett nekik, a 25. percben, 11-15-nél már Mocsai kapitány próbálta rendezni a sorokat. A szünetig azonban tovább nőtt a különbség.

A második félidőben 3-1-es rohammal kezdett az ellenfél, és minden addiginál nagyobb távolság alakult ki a két gárda között. A horvátok még kettős emberhátrányban is betaláltak, ám 23-16-tól kezdve elkényelmesedtek, sorozatban három gólt kaptak, így kapitányuk időt kért a 41. percben. Cupic hatperces gólcsendet tört meg, ettől valamelyest magához tért együttese.

A 48. percben Mocsait kiállították, 27-21-re módosult az állás, innen már nem volt visszaút. A hajrában szinte semmi sem sikerült, sok volt a labdavesztés, a rutinos horvátok pedig ezt kihasználták. Az 54. percben, 31-22-es hátrányban Mocsai már azért kényszerült időt kérni, mert tartani kellett a kétszámjegyű vereségtől. Ez a csúfság nem következett be, és végül – akárcsak a csoportkörben – hétgólos kudarc lett a vége.

később:
döntő:
Franciaország-Svédország 16 ó

Nagy László (k) dob kapura – MTI Fotó: Kovács Tamás

Mocsai: óriási siker a negyedik hely

Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya óriási sikernek tartja, hogy csapata a negyedik helyen végzett a londoni olimpián.

“A nemzetközi erőviszonyokat és a realitásokat nézve a magyar kézilabdázás számára óriási siker a negyedik hely” – mondta a szakvezető. “A jobbik csapat kapta a bronzérmet, a horvátok már 3-4 éve együtt játszanak, sok szép eredményt értek el. Addig tudtuk tartani őket, amíg az első félidőben hat percen át nem voltunk emberhátrányban. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de ennek a horvát válogatottnak nem volt rá szüksége, hogy a kritikus szakaszokban támogatást kapjon a bíróktól. Császár sérülés miatt nem játszhatott, 4-5 hétre kidőlt, sajnos nem volt alternatívánk az irányítójátékban, és ez befolyásolta a támadójátékunkat. A védelem sem működött igazán, sok gólt kaptunk 9 méteren belülről, és volt közöttük több elkerülhető is. Gratulálok a csapatomnak, amely már azzal emberfeletti teljesítményt nyújtott, hogy továbbjutott a halálcsoportból, és a negyeddöntőben legyőzte a pekingi ezüstérmes Izlandot. Persze fáj, hogy az utolsó két mérkőzésünkön kikaptunk, de biztos begyógyítja majd a sebeket ez a negyedik hely. Talán a svédek elleni elődöntőben több esélyünk volt a győzelemre, mint most a bronzmeccsen.”

Iváncsik Gergő:
“Nem túl jó érzés vereséggel búcsúzni. Ez a meccs ilyen is, olyan is volt: mindenki kisebb-nagyobb sikerrel próbálta mozgósítani az utolsó energiákat, voltak jó periódusai a mérkőzésnek, de most ennyi jött ki belőlünk.”

Császár Gábor:
“Nem volt könnyű a pálya széléről nézni ezt a találkozót. A lábam már jobban van, mint tegnap, most már kicsit tapogatom a talajt, de néhány hétig pihentetnem kell. Sajnálom, hogy a lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, a svédek elleni találkozóval ellentétben ma nem volt benne a játékunkban az, hogy esetleg hozzunk egy bravúrt. Azt nagyon sajnálom, hogy az elődöntőt nem tudtuk behúzni. Szerencsétlenül alakult számunkra a torna vége, de ha az elején megkérdezték volna tőlünk, hogy aláírjuk-e a négy közé kerülést, akkor egyértelműen azt mondjuk, hogy igen.”

Nagy László:
“Nehéz most bármit is mondani… Az izlandi meccs mindenkiből sokat kivett, jobb lett volna egy kicsit frissebben odaállni a svédek ellen és ma is. Az elődöntős vereség nagyon fáj, de természetesen nem lehetünk elégedetlenek azzal, hogy bekerültünk a legjobb négy csapat közé.”

Harsányi Gergely:
“Amilyen gyorsan csak lehet, próbáltunk felállni a svédek elleni vereség és csalódottság után, hiszen tudtuk, hogy még a bronzérem is a magyar férfi kézilabdázás legnagyobb eredménye lenne. Egy ideig jól játszottunk, sikerült gólokat elérnünk, aztán jött egy törés a játékunkban. A második félidőben egy kicsit kinyitottunk védekezésben, akkor tudtunk egy pár gólt faragni rajtuk, de aztán ők is váltottak, kiismertek bennünket, és a végjáték már sima volt.”

Tóth kitűnően, Kovács gyengén vívott

Tóth Adrienn a második, Kovács Sarolta csak a 32. helyen végzett vívásban az öttusaversenyen.

A Copper Boxban a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth remekül kezdte az első számot, 25 asszó után az első helyen állt holtversenyben a 2004-es athéni játékokon második, lett Elena Rublevskával. Lendülete nem tört meg a végére sem, s mindössze egyetlen győzelemmel szorult a kereken 1000 pontos Rublevska mögé: 24 sikerrel és 11 vereséggel lett második (976 p). Harmadikként az egyik nagy esélyes, a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaite (952 p) végzett.

A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovácsnak viszont nagyon nem ment vívásban. A még junior korú versenyző a mezőny végén zárt, a 36 induló közül a 32. lett. Kovács előzetesen azt mondta, ha 900 pont körül tud vívni, versenyben lehet a legjobbakkal – mivel a fizikai számok az erősségei -, de ettől alaposan elmaradt. Jócskán negatív mérleggel, 11 győzelem mellett 24 vereséggel és 664 ponttal zárt.

“Adrienn nagyon jól vívott, de ez fontos is neki, mivel úszásban gyengébb az élmezőnyhöz képest” – értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. “Saci gyengén teljesített, technikai hibákkal, feszült, merev volt, nem tudott feloldódni.”

Az öttusázók magyar idő szerint 13:35 órától a szintén az Olimpiai Parkban található Vizesközpontban folytatják az úszással.

Magyar bírók a röplabda és a vízilabda döntőjében

A férfi röplabdatorna fináléját Hóbor Béla, míg a férfi vízilabdázók döntőjét Juhász György vezeti a londoni olimpián.

A röplabdázóknál a harmadik ötkarikás aranyérméért pályára lépő brazil válogatott a második olimpiai sikerére hajtó orosz csapattal küzd meg 14 órától, Hóbor Béla – aki Sydneyben a férfi döntő második bírója volt – ezen a meccsen első játékvezetőként működik majd közre.

Vízilabdában a világbajnok olaszok a horvátokkal vívják a 16:50-kor kezdődő finálét, Juhász György a spanyol Sergi Borrell Sanchezzel közösen vezeti majd az összecsapást.

Fölényesen nyertek a címvédő amerikai női kosarasok

A címvédő amerikai csapat nagyon magabiztosan nyert a francia gárda ellen a londoni olimpia női kosárlabdatornájának esti döntőjében.

Az Egyesült Államok női válogatottja sorozatban ötödször diadalmaskodott az ötkarikás játékokon, s összesen ez a hetedik olimpiai aranyérme.

Eredmény:
női kosárlabdatorna, döntő:
Egyesült Államok-Franciaország 86-50 (37-25)

korábban:
a 3. helyért:
Ausztrália-Oroszország 83-74 (38-30)

kosárlabda, nők, olimpiai bajnok:
Egyesült Államok
2. Franciaország
3. Ausztrália

Bolt még jobb váltóeredményben bízott

Elégedett a londoni szereplésével az olimpiát három aranyéremmel záró jamaicai Usain Bolt, az esti, világcsúccsal megnyert 4×100-as döntőben viszont jobb időeredményre számított.

“Fantasztikus volt ez az olimpia, nagyon boldog vagyok” – mondta Bolt. – Tudtam, hogy képesek leszünk világcsúccsal nyerni. Szerettem volna, ha egy kicsit még gyorsabbak vagyunk, így viszont még van lehetőségünk az előrelépésre.”

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy négy év múlva, a riói nyári játékokon is három aranyat nyer, Bolt így válaszolt: “Ezen még nem gondolkoztam. Nehéz dolgom lesz, Yohan Blake egyre jobb, és addig lesznek mások is, akik nagyon megerősödnek. Meglátjuk, mi lesz 2016-ban. Londonban mindent elértem, amit lehetett, ezért ma este elmegyek ünnepelni a városba.”

Megvédték címüket a norvég női kézilabdázók

A címvédő és világbajnok norvégok végig kiélezett csatában háromgólos győzelmet arattak a montenegróiak felett a női kézilabdatorna döntőjében.

A montenegróiak az ezüstéremmel eddigi legnagyobb sikerüket aratták kézilabdában.

Eredmény:
női kézilabdatorna:
döntő:
Norvégia-Montenegró 26-23 (13-10)

korábban:
a 3. helyért:
Spanyolország – Koreai Köztársaság 31-29 (13-13, 24-24, 28-28) – kétszeri hosszabbítás után

női kézilabda, olimpiai bajnok:
Norvégia
2. Montenegró
3. Spanyolország

 

Az olimpia zárónapján 15 számban osztanak érmet. A férfi kézilabda-válogatott és a női öttusázók szerezhetenk érmet. A mai műsor részletesen >>>

Előző napi hírek az olimpiáról >>>

 

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása