Villota balesete árnyékolja be a silverstonei futamot

A hétvégén rendezik meg a Brit Nagydíjat, ott, ahol 1950-ben a Forma 1 kezdődött. Most egy szörnyű baleset árnyéka vetül az eseményre.

Szerző: | 2012. július 6. | Hozzászólások kikapcsolva

Maria de Villota, a Marussia tesztpilótája kedden szenvedett súlyos balesetet, amikor a Duxford-reptéri teszten nekicsapódott az autóját a helyszínre szállító kamionnak. A 32 éves hölgy a boxba tartott, ezért lelassított, majd hirtelen felgyorsult és szerencsétlen módon a kamion platójának csapódott. Az éles szerkezet épp fejmagasságban érte a versenyzőt, súlyos sérüléseket okozva a sportolónő arcán és koponyáján.

Az esetet követően rögtön megindultak a találgatások arról, hogy mi okozhatta a balesetet, miközben a kórházban majd’ egy éjszakán át küzdöttek az orvosok Villotáért.

A Forma 1-el foglalkozó oldalakon különböző magyarázatok jelentek meg a balesetre vonatkozóan. Talán a magyarázat egyszerű. Annyi történhetett, hogy Villota egyszerűen el akart menni a depó bejáratánál álló kamion mellett, de nem vette észre, hogy le van nyitva a háta, így nekicsapódott.

Kissé valószínűtlen az a feltételezés, – de az autó hangja erre enged következtetni – hogy Villota a fék helyett a gázra lépett. A motor ugyanis felpörgött, majd az autó szinte azonnal becsapódott. A motor még akkor adhat ki ilyen hangot, ha a fordulatszám-szabályozót hosszú lenyomva tartás után felengedik.

A balesetet követően a Racer-engineering osztotta meg a világgal véleményét, miszerint az ECU rendszer foghatott ki Villotán. Ez egy lefulladásgátló rendszer, amit a pilóták többek között akkor használhatnak, mikor a boxba akarnak beállni. Lényege, hogy a gázpedál felemelésével csökkentik a fordulatszámot, ezt a rendszer érzékeli és körülbelül 50 százalékosra állítja a gázt. Az autó eközben egyesben van. Ez állítólag okozhat olyan gyorsulást, amiről a hírekben beszéltek és amiről hangfelvételek keringenek az interneten. Azokon, akik először vezetnek F1-es autót, könnyedén kifoghat a rendszer.

Villotának ugyan nem ez volt az első alkalma arra, hogy Forma 1-es versenygépet vezessen, de ezt megelőzően csupán egyszer kapott erre lehetőséget, még 2009-ben. A balesetben tehát a versenyző tapasztalatlansága is nagy szerepet játszhatott.

A tesztpilótanő állapota még mindig kritikus, de stabil. Jobb szeme világát elvesztette. Ez feltehetően kizárja a további versenyzést.

A versenyzők támogatásukról biztosították Villotát és családját különböző módokon. Mindannyian vele vannak, éppúgy, mint minden ember a világon, aki a sporttal foglalkozik valamilyen formában.

A család kifejezte háláját, amiért a nehéz időszakban oly sokan állnak mellettük és imádkoznak, szorítanak azért, hogy Maria minél hamarabb jobban legyen, felépüljön. A család folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot Maria állapotáról, sajnos egyre kevesebb bíztató információval tudnak szolgálni. Tegnap egy nyilatkozatban úgy fogalmaztak: Maria családja és csapata köszöni a feléje áradó szeretetet és imádságokat, de csak reménykedni tud a pozitív fejleményekben.

A baleset körülményeit az FIA segítségével kivizsgálják.

Amennyiben a csapatot is terheli felelősség Villota balesetéért, akkor az eset ismételten felveti a kis csapatok létjogosultságát a Forma 1-ben. Ezeknek a csapatoknak az elmúlt évek alatt sok minden halmozódott a számlájukra, miközben javuló, vagy önmagukhoz képest jó eredményeket nem tudtak felmutatni. Az eset bizonyítékul szolgál arra, hogy a kis csapatok nem szenvednek hiányt amatörizmus terén sem, és ha az autójukba egy tapasztalatlan pilótát ültetve fokozzák a rizikófaktort, az ilyen veszélyeket hordoz magában, az ekkora következményekkel járhat.

Szerző:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása