Színleg lebontaná, valójában továbbépítené a fogyatékosokat elzáró tömegintézetek rendszerét a kormány a lebontásra adott európai uniós forrásokból. Az Országgyűlés előtt fekvő törvénymódosítás nemzetközi kötelezettségeink megszegését legitimálhatja.
A kormány az Országgyűlés elé terjesztette az egyes szociális és kapcsolódó tárgyú törvényekről szóló T/7678-as számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat kimondott célja, hogy a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézetekhez képest alternatív lakhatási szolgáltatások kialakításának biztosítson törvényi hátteret, és ezzel lehetőséget adjon az évtizedes szegregáló gyakorlat felszámolására. A törvénytervezet – minden benne található pozitív elem ellenére is – ellentmond a hazánk által kihirdetett a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezménynek, sérti a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőséséről szóló 1998. évi XXVI. törvényt, és nincs összhangban a kormányprogram A fogyatékossággal élők helyzetének javítása című fejezet vállalásaival. Különösen veszélyesnek tartjuk, hogy a jogszabály zöld utat adna ahhoz, hogy az intézetek megszüntetésére és kitagolására szánt 7 milliárd forintnyi európai uniós forrást új intézetek építésére fordítsák.
• A tervezet akár 50 fős tömegintézetek építését is lehetővé tenné annak ellenére is, hogy minden hazai és nemzetközi tudományos bizonyíték igazolja, hogy ezek az intézetek ugyanolyan embertelenek és elszigetelők lehetnek, mint a 2-300 fős otthonok.
• A tervezet nem biztosítja a fogyatékos személyek szabad választásának tiszteletben tartását, továbbá lehetőséget teremt arra, hogy az új szolgáltatásokat elszigetelt helyen, akár a régi intézetek udvarán hozzák létre.
A tervezet ellen civil és szakmai szervezetek, rangos kutatók tiltakoznak Balog Zoltánnak, ez Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének írt nyílt levelükben.
Felhívják a figyelmet arra, hogy “az Országgyűlés előtt fekvő tervezet nem alkalmas a fogyatékos állampolgárokat elszigetelő intézményrendszer megújítására, sokkal inkább a meglévő és elavult struktúra továbbélését segíti, ezzel pedig a fogyatékos emberek fizikai elszigetelésének garanciáját jelentheti. (…) Hazánk egyik legsúlyosabb emberi jogi kérdéséről van szó, ezért elvárjuk Öntől, hogy miniszterként tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában ne kerülhessen elfogadásra.”
A nyílt levelet itt érheti el (pdf).























Szemét banda, a fogyatékosokat megnyomorítja még jobban, de remélem a sors megfizeti nekik az aljasságukat, minden egyes igazi rokkant személy életért, okozott keserűségéért!
A NÁCI Németországban sokkal becsületesebben intézték.
Koncentrációs láger és gázkamra.
Még az is emberségesebb mint amit a kormány az EMBEREKKEL tesz.
Persze a kutyáknak jogaik vannak és az állatoknak, hisz azokat szereti a Kárpátok Törpe Géniusza!
Az embereket viszont láthatóan gyűlöli és fél azoktól akik a trónusra segélték.