Az aurorai ámokfutó vigyorgó portréja ott virít minden médiumban, a mészárlást követő néhány órában már nemcsak a nevét tudtuk – James Holmes-nak hívják – hanem teljes életrajzát, neveltetését, körülményeit, értesülhettünk arról is, hogy otthona valóságos arzenál. És a Denver melletti „előváros”, amely alig 30 kilométerre fekszik az 1999. áprilisi iskolai vérfürdő színhelyétől, Columbine-tól, szintén bekerült a kortárs történelembe. Olvashattuk, hogy az új Batman-film helyi premierjén részt vevők közül többen azt hitték, hogy a lövöldözés része a filmnek. Igen, 2001. szeptember 11-én is milliók (milliárdok?) hitték, akik közép-európai idő szerint délután 3 körül bekapcsolták a tv-t, hogy a legújabb katasztrófafilm trailerét látják… És sokatmondó az egyik túlélő szemtanú nyilatkozata: „Olyan volt, mint egy videó-játék, csak a lövedékek valódiak voltak”.

Tehát az élet ismét utánozta a fikciót? Természetesen azonnal megjelentek olyan cikkek, amely újra elővették a régi nótát, a bűnre, gyilkosságra, erőszakra ösztönző filmek „bűnös” hatását. A Mechanikus narancstól a Született gyilkosokig, a Texasi láncfűrészes gyilkostól a Sikolyig. Csak azt felejtik el, hogy e történeteket éppen a valóság ihlette. Mindenesetre most már a Batmant is a feketelistára tehetjük, legalább addig sem kell az ilyen esetek komolyabb hátterét vizsgálni. Pedig elég belegondolni abba, hogy ha mindazok, akik krimit, horrort, erőszakos akciófilmeknek néznek, utánoznák a látottakat, nem maradna élő ember a Földön. Mint ahogy a háborúk sem a háborús filmek sikere miatt törnek ki. Nekem személy szerint a kedvenc filmjeim közé tartozik a Mechanikus narancs, mégsem jutott eszembe soha, hogy barátaimmal, akarom mondani drugjaimmal olyan aljas cselekedetekre vetemedjem, mint Kicsi Alex és bandája.

Addig is újabb taggal bővült a modern Hérosztrátoszok klubja, amelynek taglétszámát semmi alapszabály nem korlátozza. Amióta történészként, tanárként a média hatásmechanizmusát vizsgálom, mindig is izgatott, hogy miként válhatnak e gonosztevők médiasztárokká. Nagyon leegyszerűsítve: mert igény van rá, az emberek többségének nagy a borzalom-szükséglete, miközben kell nekik az az érzés, hogy a szörnyűségek nem velük történtek meg. Korunk gyilkosai pedig a „világfalu” adta lehetőségektől vérszemet kapva egyre exhibicionistábbak lesznek, ezért boldogan válnak közszereplőkké, a média pedig, amelynek első számú mozgatója – most és mindörökké – az olvasottság/nézettség/látogatottság, ezt a kétoldalú igényt elégíti ki. Ezért fogtam bele néhány hete új könyvembe, amely a „gyilkosok idejét” mutatja be e véreskezű „sztárok” nyomdokain járva, a máig „töretlen népszerűségű” Hasfelmetsző Jack-től a norvég mészárosig. James Holmes még idejében érkezett, hogy kiverekedjen magának néhány bekezdést.