Sikeresen zárult a Perspektíva Filmiskola oldalán indított fotópályázat

A zLabor Kommunikációs Megoldások szervezésében indított fotópályázat végén fél millió forint összértékű nyereményt osztott ki a Perspektíva Filmiskola, az Athenaeum Kiadó és a zLabor támogatásával.

Szerző: | 2012. július 2. | Hozzászólások kikapcsolva

A harmadik helyezett kép

A pályázat a KultúrCsata tehetségkutató-sorozat része, közvetlen folytatása a nagy sikerű rövidfilmes FilmCsatának, amelynek kiemelt célja volt a figyelem ráirányítása a magyar filmgyártás következő generációjának lehetséges reménységeire.

A most megrendezett fotópályázatra nevezőknek két hét állt rendelkezésükre, hogy feltöltsék „mozdulat” témában készített fényképüket a főtámogató, a Perspektíva Filmiskola Facebook oldalán elhelyezett, külön erre az eseményre készített alkalmazásban. Hatalmas érdeklődés övezte a vetélkedést, több mint tízezren nézték meg és véleményezték a képeket, amelyek bárki számára megtekinthetőek még most is.

A második helyezett kép

A június 21-ei déli záráskor csaknem 600 kép volt versenyben, amelyek közül a közönség ítélete alapján legalább harminc szavazattal bíró képek kerültek a Ragályi Elemér operatőr, Rédei Ferenc fotóművész és Gelencsér Gábor esztéta alkotta zsűri elé. A döntés nem volt egyszerű, hiszen nagyon sok igényes kép érkezett, de a zsűri tagjai lelkiismeretesen alkottak véleményt, folytattak vitát, és hoztak konszenzusos döntéseket. A zsűrizésről egy hangulatos videó is készült, amelyben láthatóak a helyezést elért képek is. Az eredmény kihirdetése után a szervezők megelégedéssel nyugtázták a fotópályázat sikeres kimenetelét, hiszen valóban minőségi fotók szálltak versenybe.

A győztes kép

A kezdeményezés mellé nem véletlenül állt oda a Perspektíva Filmiskola, amely eszközeiben máshogy, de céljaiban hasonlóan a minőségi és tartalmas tehetséggondozást tartja szem előtt. A július 9-én induló kurzusaival „valódi, jól használható tudást ad azoknak, akik be szeretnének lépni a filmgyártás világába.” A budapesti székhelyű iskolában egy precízen összeállított tananyag és neves oktatók (Szarvas Attila – a Sacra Corona főszereplője, Pilcz Roland – a Kalyber Joe képregény író-rajzolója, Herbai Máté – A nyomozó operatőre és Kertai Gábor – a Fej vagy írás vágója) várják a filmezés világával megismerkedni vágyó hallgatókat. A tanfolyamok házigazdája Bán István forgatókönyvíró és rendező, akinek alkotásai közül egyet Hollywood is megvásárolt.

Címkék:

Szerző:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása