A profik között

Az amatőr-profi váltásnál még a hidegháború „leghidegebb” szakaszában jártak, amikor is a profi ökölvívás nem volt megengedett a kommunista „barakkokban”. Papp óriási tehetségét és nagyságát talán az mutatja legjobban, hogy ő volt az egyedüli kelet-európai ökölvívó, akinek engedélyezték, hogy a profik között is kipróbálja magát. (Állítólag Marosán György is támogatta ebben.)

Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből huszonhetet megnyert, kettő döntetlennel zárult, azaz veretlen maradt. A szakértők szerint Papp Laci mindkét profiként elért döntetlenjénél is egyértelműen ő volt a jobb ellenfelénél, csak hát ismerjük a pontozásos sportágak „hiányosságait”.

Álljon itt egy idézet az egyik ilyen kétes meccs utáni France-soir Sports kommentárból: Georges Carpentier (aki tegnap este a Palais des Sports-ban a szorító szélén ült) kategorikusan kijelenti: „Papp László megverte Ballarint”, de a bírók nagyszerű ajándékot adtak a franciának, amikor megszavazták neki a döntetlent.

Néhány profi meccs után Papp tömör fogalmazásában a profi ringbeli tapasztalatáról így adott hangot: „Amikor az amatőrök között verekedtem, nem tudtam elképzelni, hogy a hivatásosak miként bírnak 15 menetet. A profik között pedig azon csodálkoztam, hogyan fáradhatnak el az amatőrök három menet alatt.”

Papp László „hazai” mérkőzéseit általában Bécsben, a Stadthalle-ban vívta, mert Magyarországon profiként nem bokszolhatott. Rendkívül népszerű volt Ausztriában. Az osztrákok szinte már-már magukénak tekintették.

Egy anekdota őrzi Puskás Öcsivel és Kubalával ápolt remek kapcsolatának emlékét. Papp Laci 1963 decemberében Madridban lépett szorítóba a spanyol Folledo ellen. A tét a középsúlyú Európa-bajnoki cím volt. A hatalmas csarnok zsúfolásig megtelt. Zúgott a harsány biztatás a spanyolok kedvence felé. Egyszer azonban váratlanul felharsant a lelátó egyik szögletében a „Hajrá, Papp!” kiáltás is. Papp szurkolói megállás nélkül, a mérkőzés végéig biztatták a magyar fiút, aki végül biztos győzelemmel harcolta ki az Európa-bajnoki címet. Az első gratuláló Puskás volt, aki a szorító közelében szurkolta végig a mérkőzést. „Nem értelek, Öcsi! Te amiatt panaszkodsz, hogy alig hallasz Spanyolországban magyar szót. És íme: ma este több száz magyar buzdított itt engem.” – álmélkodott Papp Laci. „Tévedsz, Görbe!” – kacsintott Puskás – „Rajtunk kívül egyetlen magyar sincs itt. Kubala és én fogadtuk fel ezeket az embereket itt. Kasztíliai munkanélküliek. Megvettük nekik a jegyet és órabért fizettünk, hogy téged biztassanak. Becsülettel rászolgáltak a fizetésre.”

Jean-Paul Belmondo, aki maga is belekóstolt a boksz világába, s nagyon szerette Papp stílusát, a Folledo elleni meccs után a következőket mondta: „Éppen egy filmet forgattam Madridban, ahol Papp László Folledo ellen mérkőzött. Folledo jó kiállású fiú volt. A madridi közönség meg volt győződve róla, hogy legyőzi Pappot. Papp nyugodtnak látszott, Folledo vérmesebbnek tűnt. Kevesen gondolták volna, hogy a nyolcadik menetben Papp lába előtt fog heverni.”

Nagyon emlékezetes volt a Papp-Ralph „Tiger” Jones mérkőzés is, ami a legkényesebb igényeket is kielégítette. Papp profi karrierje legjobb teljesítményével rukkolt elő, és valósággal lebilincselte a tömeget, miután háromszor is leütve Jones-t, egyoldalú mérkőzésen végül 10 menetben, pontozással diadalmaskodott. A hatalmas nézőseregnek ilyen nívójú összecsapáshoz még nem volt szerencséje. „Ha Tiger még világbajnoki címre gondol, akkor milyen címről álmodozhat az utolérhetetlen Papp László?” – áradoztak a kritikusok, menedzserek, aktív profi ökölvívók egyaránt.

Mestere Adler Zsigmond, akivel tökéletes párost alkottak, egyszer azt mondta róla: „Minden edzőnek sok olyan tanítványt kívánok, mint Laci volt. Kötelességérzetével, szorgalmával mindig példát mutatott. Soha nem csalódtam benne, mindig egyenes úton járt.”

Kid Radó, profi ökölvívó mérkőzésvezető az alábbiakat nyilatkozta Papp Laciról: „Tíz meccsét vezettem Lacinak. Pontoztam is a mérkőzéseket. Olyan ökölvívó, mint Laci ma már nem létezik. Balerina módjára mozgott a ringben, lábmunkája pedig mindent felülmúlt. A legnagyobb sikerek idején is mentes maradt a sztárallűröktől. Küzdőmodorában technikai hibát még véletlenül sem lehetett találni. Azt hiszem, hozzá hasonló sportoló azóta sem lépett ringbe. Ő egy legenda. Az Ő meccsein nem volt munkám, olyan fegyelmezett bokszoló volt. Nála nem létezett szabálytalanság. Soha nem vetett be alantas trükköket. Nem könyökölt, nem fejelt, nem fogott, erre nem volt szüksége. Ő sokkal jobb volt ennél. Úgy bokszolt, mint egy isten. Ő egy csoda volt.”

Az akkori magyar kommunista állami sportvezetés 1964 végén pályafutásának befejezésére kényszerítette, megfosztva őt attól a lehetőségtől, hogy a világbajnoki címet is megszerezze. Máig tisztázatlanok az okok. A fő indok állítólag az volt, hogy a „profi ökölvívás összeegyeztethetetlen a szocialista elvekkel”. Papp rengeteg pénzt keresett abban az időben (Mercedes-e és nyolc szobás háza volt), amit elítéltek a kommunista politikusok. Kádár János kormányfő kijelentette: „Egy munkás 300 év alatt keresne annyi pénzt, amit Papp 30 perc alatt.” Így Görbe csak az Európa-bajnoki övig juthatott. Ezt a méltánytalanságot soha nem tudta kiheverni. Egész további életére rányomta bélyegét a sportvezetők ostoba makacssága.

Edward Brophy, a Boksz Hírességek Csarnoka és Múzeumának igazgatója a következőket mondta Papp nagyon várt, de végül „elmaradt” világbajnoki címéről: „Amikor Papp Laci nem folytathatta profi pályafutását, mindenki számára csalódást okozott, mert tudták, hogy milyen tehetséges és – sok újságíró és történész is nyilatkozott már erről – megnyerte volna a profi világbajnoki címet. Korán kettétörték a karrierjét, ami a rajongók számára is csalódás volt, hiszen drukkoltak, hogy bajnok legyen.”

Buzánszky Jenő, olimpiai bajnok labdarúgó keményebben fogalmazott: „Kétségtelen, hogy emberileg, sportbelileg is taccsra dobták, kettévágták, lefejezték. Emlékszem az akkori időkre, sokat találkoztunk, egy letört ember volt. Később minden sportvezető azzal mentegette magát, hogy ők csak végrehajtották a párt utasítását.”

Utólag egy kis elégtétel azért kijutott neki, hiszen a WBC tiszteletbeli világbajnokává avatta 1989-ben, valamint a Hírességek Csarnokának is tagja lett 2001-ben.

Papp Laci, mint edző

Visszavonulása után edzőként tevékenykedett, de ez sem volt könnyű menet számára, mert egy ideig nem engedték a kötelek mellé, mert nem volt papírja! Álljon erről itt Hofi Géza véleménye a Második menet c. lemezéről:

„Nem tudom hallották-e, hogy a hússzoros világpofozógép, Papp László egy darabig nem lehetett edző, mert nem volt neki papírja. Oly, de aranyos, mi? Ha nekem lenne papírom, nyugodtan lehetnék edző. Nem baj, hogy nem értek hozzá, ah, eggyel többen élnek abból, amihez nem értenek. Nem számít. Pappnak nem adtak papírt. Tudják, ki adja ki a papírt, elmagyarázom: ilyen kis szemüveges, eminens tanuló, tornából felmentve, anyuka gyereket hetenként kétszer vitte tüdőszűrőre, mert a gyerek nem kapott levegőt. És ez adja ki a papírt Papp Lászlónak. Mit csinálnék én? Na, papírkiadó bizottság, sorakozó! Bejönne Papp László, szépen, szerényen – teheti! Az elsőnél kezdené. Jó napot kívánok, elnézést kérek, Papp László vagyok. Puff! Na! Aki állva marad, edző, aki meg lefeküdt, az meg meghalt, nem igaz?”

A válogatott szövetségi kapitányaként, Adler Zsigmond társaságában is számos siker kovácsa volt.

Papp Adler Zsigmonddal, de immáron edzőként új munkamódszereket vezetett be: először is személyre szabott versenyeztetést és kemény edzésmunkát. Továbbá a magánéletben is sportemberhez méltó magatartást követeltek azoktól, akik a magyar színeket akarták képviselni. Papp László vezetésével a Magyar Ökölvívó Válogatott többek között olimpiai és világbajnoki aranyérmet, két olimpiai ezüstérmet és több olimpiai és világbajnoki bronzérmet szerzett.

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében távozott az élők sorából 2003. október 16-án. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Az ország legnagyobb zárt sportlétesítménye, a Papp László Budapest Sportaréna viseli nevét.

A SkySport tisztelgése Laci bácsi előtt:

Én kesztyűztem Laci bácsival. Akkor már jóval túl volt a hatvanon, de leállt velünk játszani. Ez a játék azonban még mindig olyan volt, hogy esténként azért fájt a feje az embernek. Még ebben a korban is félelmetes horgai, csapottjai voltak, és rendkívül gyors volt. Azok a filmek, amiket megnézünk róla a fénykorából, nem adják vissza igazából – a film soha nem adja vissza igazából –, hogy neki milyen hallatlan ütőereje, és milyen gyorsasága volt. Egy párszor felakadtam én is a jobbhorgára. Az alacsony termete, amire azt mondják, hogy hátrány volt, ez nála a dinamikával és az ütőerővel kompenzálva előnyére vált, hiszen közel került az ellenfelekhez, és iszonyatos horgokkal és csapottakkal bombázta őket. Nem is hitték volna, hogy ebben a kesztyűben, ebben az ökölben ilyen erő rejlik. A védekezésre sem tudtak annyi időt és energiát fordítani, ami elegendő lett volna, bár lehet, hogy nincs védekezés ezek ellen a horgok ellen.

Kovács István – olimpiai-, amatőr és profi világ- és Európa-bajnok ökölvívó

Forrás: Maxboxing, papplaszlo.hu